„A népdal közvetlenül, elementárisan hat, azáltal, hogy az érzelmeket primitív, mindenki által érthető absztrakció segítségével fogalmazza meg. A fájdalmat, az örömöt, az elhagyatottságot mindig csak egyetlen vonatkozásban tükrözi, szoros logikai rend helyett kötetlen, lélektani rendben adva azt elő” – írja Stoll Béla 1958-ban (Közösségi költészet – népköltészet). Valami hasonlót tapasztaltunk, amikor megszólalt az ukrán trip hop klasszikusa, a Baby. Amikor a három nő rappelni kezdett, a közönség egy része vele mondta a leckét, ukránul: Szőlőfürt lóg a vesszőn / Pacsirta dalol az ágon (…) Én keserű életem / Mivé tettél? / Jobb lenne, ha nem ismernélek (…) Csi takomu kavaleru / Da ljubity taku holeru. / Takomu molodcu / Ljubity krasznu devicu. Marko Halaneviccsel beszélget Németh Orsolya és Pálfalvi Lajos.
Tudjuk, hogy a DahaBraha karrierje egy kijevi színházban kezdődött, a mai koncert is nagyrészt színházi produkció volt. Szeretnek-e ilyen nagy fesztiválokon fellépni?
Kicsit más feladat, de nagyon érdekes élmény ilyen kapcsolatba lépni a közönséggel. A színház persze meghittebb, intimebb, de ezt a nagy nyilvánosságot is szeretjük. Nagyon jó a közönség, jó a hangzás, jól szervezett a rendezvény, sok energiát kaptunk játék közben a hallgatóságtól.
A két évvel ezelőtti fellépéshez képest még több energiát éreztünk a zenében. Korábban etnokáosznak nevezték, most pedig már úgy szólt néha, mint valami akusztikus techno.
Nem tudom, mit mondjak erre, nem használunk elektronikát, a káosz (szláv nyelveken haosz) nem keverendő össze a house-szal. Stilisztikailag elég változatos a zenénk, olyan különböző irányzatokkal kísérletezünk, mint a klasszikus minimalizmus vagy akár a trip hop, az előbbi kifejezőeszközeit már színházi munkánk során is használtuk.
Az utolsó albumot a minszki Port Mone trióval hozta össze a zenekar. Most milyen terveik vannak, várható-e új album?
Nagyon jól sikerült projekt volt, de most magunk dolgozunk fél éve egy új albumon. Kicsit elhúzódnak a munkálatok, mert keressük az ideális hangzást. Nagyjából egy éve jött hozzá az ötlet. Ukrajna legkülönbözőbb tájairól szedjük össze hozzá a dalokat. Ez egyben valamiféle virtuális trip lenne, amely egységet hoz létre a különböző országrészekből. Hisz az egész ukrán értelmiség azon dolgozik ma, hogy egységes, civilizált, Európa-barát országot hozzon létre. Vannak ötleteink más projektekre, szimfonikus zenekarral is szeretnénk dolgozni, talán egy éven belül ez is megvalósul.
Nagyon ukrán ez a zene, bár az oroszok szerint nyilván nincs ilyen. Már hozzászokhattak ahhoz, hogy a világ minden táján fellépnek, és mindenhol nagyon jól fogadják ezt a bizonyos etnokáoszt, ami a legkülönlegesebb pillanatokban mintha az ukránság esszenciája lenne. Mivel magyarázható ez?
Bár azt mondják, az amerikaiak nehezen tudják befogadni a nem angol nyelvű zenét, ez így is jól működik, mert nem verbális, hanem érzelmi szinten teremtenek kapcsolatot vele. Nem könnyű megmagyarázni, hogy ez miért sikerülhet, de nagyon boldog vagyok attól, hogy máshol is átélik ezt a zenét.