Szombat este igazi nagyágyúval rukkolt elő a Sziget MasterCard Világzenei Nagyszínpada: Goran Bregović és esküvői-temetési bandája lépett a színre. Derekasan meg is táncoltatták a szép számú közönséget, és persze a nagy slágerek sem maradhattak el az Ederlezitől kezdve a Kalashnikovon át a Bella ciao-ig. A Goran Bregović Wedding and Funeral Band frontemberét a koncert előtt sikerült elkapnunk néhány villámkérdés erejéig.
Legutóbbi lemezeden, a Champagne for Gipsysen visszakanyarodtál a „cigányos” vonalhoz, kicsit hasonlít is a Cigányok idejére. Miért?
Goran Bregović: Ez igazából az előző, Alkohol című lemezem második része. De közben azzal is szembesültem, hogy mennyi támadás éri a cigányságot mindenfelé, és úgy gondoltam, valamilyen formában nekem is hallatni kell a hangomat ez ügyben. Emiatt alakult úgy, hogy a lemez sokkal többet merít a hagyományos cigányzenéből. Fontos, hogy tudatosodjon az emberekben, hogy a cigányok nyomot hagytak a popokultúrában is. Persze ettől még az ivásról és a táncolásról szól az album.
Neked egyébként csörgedezik valamennyi cigány vér az ereidben, vagy a bandádban van valaki, aki roma származású?
G.B.: Nem, de szerintem ez valahogy úgy van, hogy egy kicsit mindenki szeretne cigány lenni, legalább egy napra. A cigány az én olvasatomban olyan metafora, mint a cowboy.
Kik voltak azok a cigány zenészek, művészek, akik nagy hatással voltak rád?
G.B.: Még fiatal koromban kezdődött, hogy lenyűgözött a cigányzene. Nem nagyon tudnék neveket mondani, akkoriban a balkánon ez volt az egyetlen „nem vidéki” , egy-egy helyhez kötődő zenei műfaj. A cigányzene eklektikus, és mindig is az volt, hiszen ezeknek a zenészeknek a zenéjükkel kellett túlélni. Friss, modern zenét kell játszaniuk, de persze másképp modern ez az a zene, mint a többi.
Mit kaptál a cigányzenétől, mit köszönhetsz neki?
G.B.: Ezek a zenészek azok, akik, amikor játszanak, ott mindig egy kis csoda történik. És ez a lényege az egésznek: Ha nem hiszed el, hogy csoda történhet, semmi értelme csinálni. Még a rock’n roll korszakomban is mindig volt egy cigányzenekar a backstage-ben, amely játszott nekünk.
Mit gondolsz, mitől lett ennyire népszerű a balkáni cigányzene egész Európában?
G.B.: Azt hiszem, hogy a kisebb kultúrák valahogy mindig érdekesebbek, mint a nagyobb, mindenki számára érthetők és elérhetők. A cigányzene meg szerintem mindig is népszerű volt, nagy zeneszerzők is játszották, írtak ilyen dalokat, nem én vagyok az első.
Nem te vagy az első, de mégis úgy látom, hogy eléggé kulcsfigura vagy abban, hogy ez a műfaj ennyire népszerű lett. Hogy látod ebben a saját szerepedet?
G.B.: Azt hiszem, valahogy a Kusturica-filmekkel kezdődött ez a felívelés, amelyekből elég soknak én írtam a zenéjét; elég szerencsés időszaka volt az az életemnek.
Írtál zenét többek között Iggy Popnak és Cesaria Evorának is, milyen volt velük dolgozni, találkoztatok személyesen?
G.B.: Persze, találkoztunk, sőt Johnny Depp is volt, amikor Iggyvel dolgoztunk. Alapvetően könnyen ment munka, csak az nehezítette meg, emlékszem, hogy Iggy állandóan ki akart menni rágyújtani.
Mik a terveid a jövőre, mikor jelentkezel új albummal?
G.B.: Év végén jön ki az új lemez, melynek Three letters from Sarajevo lesz a címe. Ez egy hegedűverseny, és azért három levél, mert három féle stílusban jelenik majd meg ugyanaz a dallam: először klasszikusban, aztán klezmeresen, végül pedig keletiesen, ahogy egy muszlim játszaná.
Németh Orsolya
