„Sosem voltam belső emigráns…”
(interjúrészlet)
Könyveiben többször írt az emigrációról és az emigrán- sokról. Hogyan látja, eljött az ideje újra beszélni erről? Megéri a fiataloknak manapság elhagyniuk az országot? Mit gondol a jelenlegi emigrációról?
Bontsuk ki egy kicsit a kérdést, hisz elég sokrétű. Emigráció a régi időkben is létezett, csak akkor máshogy hívták. A posztszovjet emberek tudatában maradt bizonyos atavizmus: a szülőföld elhagyása vagy bűncselekmény, vagy elme- nekülés a harctérről (még egy mítosz, amit érdemes volna megvizsgálni!). Van olyan elképzelés is, hogy aki emigrál, helytelen tettet hajt végre a hazájával szemben. Ugyanak- kor az emberek egy bizonyos része mindig is külföldön sze- retett volna munkát (boldogságot, kedvező éghajlatot, más politikai rendszert) találni. A szovjet időkben pedig az emigrációt alapvetően úgy tekintették, mint menekülést a hatalom elől – kivételt talán csak a zsidó cionisták képeztek, akik az ígéret földjére törekedtek, nem pedig el Orosz- országból, Lengyelországból, Magyarországról. A kérdés ilyen megközelítése mellett senkinek sem tilos semmilyen időben az emigrálásra gondolnia (legalábbis azokban az országokban, ahonnan kiengedik az embereket, és nem lőnek rájuk a határátkeléskor!). Mindenki maga dönti el, mit szeretne: a mi udvarunk manapság teli van tá- dzsik meg kirgiz munkásokkal, ők a nehezen megkereshető betevő falatjukért jöttek ide. Nekik feltétlenül megérte elhagyni az otthonukat, odahaza egyáltalán nincs munka; ami pedig a mi fiataljainkat illeti – mindenkinek magának kell döntenie. Olaszországban a kiszolgáló személyzet köré- ben sok orosszal meg ukránnal találkoztam, akik rendsze- rint nem jutnak magasabbra a pincérkedésnél; az USA-ban, éppen ellenkezőleg, sok Oroszországból elszármazott ember került jó pozícióba, de ez inkább azokra vonatkozik, akik már Nyugaton végezték a tanulmányaikat. Hogy megéri-e kimenni? Kinek igen, kinek nem. Egy fia- talember számára általában nagyon hasznos dolog utazgat- ni, megnézni, hogyan élnek más országokban. De egy titkot biztosan tudok, és meg is osztom önnel: aki jól és kedvvel tud dolgozni a hazájában, annak nagyobb esélye van külföl- dön is boldogulni. Akit viszont sikertelenség és a konkurensek ármánykodása kísér itthon, annak külföldön sem lesz jó. A mi országunk érdekes, habár időnként nagyon ellenszenves is. Sok olyan embert ismerek, akik kiválóan, átgondoltan és nagy haszonnal dolgoznak idehaza. Igaz, ezek az emberek úgy dolgoznak itthon, mint ahogyan Albert Schweitzer Afrikában: együttérzésből. Ők egyébként a legnagyszerűbb emberek az országban. Időnként aztán elfáradnak, és kimennek egy kicsit emberibb körülmények közé. Az emigráció fogalma kihalóban van: mi, az arany milliárd, egyre közelebb kerülünk a szabadságnak ahhoz a foká- hoz, amikor az ember maga választhatja meg, hol akar élni és dolgozni – ha az alapfeltételeket meg tudja teremteni magának. Az emigráció nagyon sokféle: vannak olyan régi tudós is- merőseim, akik kiválóan, hatékonyan tudnak dolgozni Nyugaton, és helyesen tették, hogy itt hagyták azokat a la- boratóriumokat, ahol nem lehetett sem reagenshez, sem üveghez hozzájutni, egy külföldi konferencián való részvé- telhez pedig össze kellett szedni a bizottságtól, a helyi bi- zottságtól meg egyebektől az aláírásokat. Az unokáik már nem beszélik a nyelvet, amerikaiak lettek. Mint ahogy fran- cia lett Franciaországban szinte minden leszármazottja a fehér emigrációnak… Ezek normális demográfiai folyama- tok, nincs bennük semmiféle erkölcsi dimenzió, ami kicsit mindig átüt a maga kérdésein is. Van az embereknek olyan csoportja, amelyik előbb elmegy, aztán visszatér, és ez is lehetséges életfelfogás.