Igor Ostachowicz Űzött lelkek éjszakája című regénye nemrég jelent meg a Kossuth Kiadónál. A szerző a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében, április 26-án mutatta be a közönségnek első, magyar fordításban megjelent könyvét. Ennek apropóján beszélgettünk.
Nem akarok erőszakosan politikai témákat feszegetni, de muszáj megkérdezzem, mert egyszerűen rendkívül érdekesnek találom: hogyan lehetséges, hogy a lengyel miniszterelnök tanácsadója egy ilyen merész, szabadszájú, valamilyen szinten a mai napig érzékeny témákat érintő könyvvel jelentkezett. Hogyan fogadja ezt a közönség, és hogyan a politikai világ? Ez a két szerep teljesen szétválasztható? Lengyelországban ez nem jelent konfliktust, problémát? Csak azért, mert ugyanezt Magyarországon elképzelhetetlennek tartom…
Nem, semmifajta túlzott, vagy szélsőséges reakció nem volt, nem kavart ilyenfajta vihart, a politika ilyen szinten nem szedte szét a könyvet. Persze voltak ellenségesebb reakciók. Például néhány konzervatívabb politikus –aki csak hallott a könyvről- közölte, hogy soha nem fogja a kezébe venni, és teljesen elutasítja –anélkül hogy olvasta volna. De ennek ellenére az átlagolvasók azt hiszem jól fogadták a könyvet.
Igor Ostachowicz
Azért is érdekelt, mert én úgy látom, hogy Lengyelországban ez a regény valamifajta új minőséget hozott. Hiszen annak ellenére, hogy Tomasz Gross lengyel származású amerikai szociológus-történész Szomszédok c. könyvének megjelenése után, amely élénk vitákat keltett, nemcsak a szakma, de az egész lengyelség körében, újra beindult a múltról, történelemről, felelősségről való párbeszéd, és rengeteg könyv, dráma, próza vagy elméleti munka jelent meg ebben a témában, mégis a Holokauszt és az arról való beszéd mindig egyfajta tabuként működött. Abban az értelemben, hogy a Soá a népirtás egy olyan súlyú téma, amely „méltó” elbeszélést kíván. És bár ismerünk más narratívákat is, mint például A Maus Art Spiegelman életrajzi ihletésű holokauszt képregénye, a föld ezen a féltekén ez még mindig szokatlan… A te könyved viszont egy zombiregény, melyben a holokauszt áldozatai, élő halottakként másznak elő és árasztják először a főhős lakását, majd egész Varsót.
Magáról a holokausztról, vagy arról, ami történt biztos nem lett volna bátorságom írni. De úgy gondolom, hogy a könyvem nem egyfajta szemtanúság arról, hogy mi zajlott ott és akkor Varsó utcáin, mert ezeket – véleményem szerint – beszéljék el azok, akik valóban ott voltak, és túlélői a borzalmaknak. Ilyen hiteles beszámolók, történetek pedig már vannak és születtek. Tehát a leírás, lejegyzés valahogy megtörténik, de valahogy mintha azzal kevésbé foglalkoznánk, hogy mi az, ami ezután marad az emberben, hogy benne mi zajlik. Ha erről ma őszintén akarunk beszélni, akkor őszintén meg is kell mutatnunk, hogy mivel van tele az emberek feje, és abban bizony mindenféle dolgot találunk, képregényeket, filmeket, és minden mást is. Ha pedig valós képet akarunk festeni, arról, hogy ma ez hogy néz ki, mi van az emberek fejében, akkor a maga kaotikus mivoltában kell ezt bemutatni.