Emlékszem, milyen lépésekben jutottam el Gurevichhez. David Byrne és Fatboy Slim fülöp-szigeteki témájú Here Lies Love című dupla CD-jén találtam egy Seven Years című dalt, melyet egy nem akármilyen énekesnő ad elő (azóta is csak CD-n tudom hallgatni, nem találom a Youtube-on és a Spotifyon sem). Akkor még Shara Wardon néven szerepelt, de többet tudunk meg róla, ha Shara Novát írunk a keresőbe. Még jobb, ha meghallgatjuk a My Brightest Diamond High Low Middle című dalát.
Amikor pedig már eleget örültem annak, hogy ilyet találtam, elindultam ezen a nyomon, és eljutottam Agnes Obelhez, akiben mintha szintén benne lett volna ez a sztoikus melankólia, mégsem maradt meg nálam a toplista tetején, viszont készített egy Late Night Tales című válogatást, melyen Gurevich Party Girl című korai mesterműve a 16. szám. Még most is ezt tartogatja a koncertek végére. Régóta nem hallgatom Agnes Obelt, Gurevich viszont felkapaszkodott abba a legszűkebb elitbe, melynek kedvéért útnak indul az ember, ha a közelben koncertezik valaki ebből a körből. A Covid előtt Varsóig, áprilisban csak Krakkóig kellett mennem érte.
Krakkóval majd' két év után egyrészt minden rendben volt, másrészt viszont volt benne valami, amit még sose láttam: teljesen ráhangolódott az ukrajnai háborúra. Itt már nem érdemes dicsekedni azzal, hogy Magyarországról jöttünk, ne számítsunk kényeztetésre. Alig lehet beférni az ukrán étterembe (Smak Ukraiński) és a kizárólag meggybort kínáló ukrán kocsmahálózat, a Pijana Wiśnia krakkói egysége is menő. Ezt jól kitalálták, nem hazafias buzgalomból lett népszerű. Truszkavecben fedeztem fel, a lembergi főtéren pedig több is működik belőle. Ugyanebben az utcában van már harminc éve az orosz étterem, mi más lenne a neve, mint Wiśniowy Sad. Az ukrán konyha alig különbözik valamiben a lengyeltől, a szokott ételeket kínálja a vendégeknek elképzelt paraszti környezetben, de olyan extrák nincsenek, mint húsz éve egy moszkvai étteremben, ahol közszemlére tettek egy tehenet, és ha volt elég érdeklődő, meg is fejték, természetesen népviseletben. Kiírták az orosz étterem ajtajára, hogy elítélik az orosz agressziót, segítik az ukránokat − és asztraháni kaviárral töltött, hajdinalisztból készült palacsintát is találunk az étlapon. Mégis üres, most valahogy nem ízlik senkinek. Ebben a helyzetben még inkább érdekelt az, hogy milyen lesz Gurevich krakkói koncertje, aki mégiscsak orosz (valamennyire). Hogy szól ilyenkor a Russian Romance?