Mi az a riportirodalom és miért válhatott napjaink meghatározó műfajává Lengyelországban? Erre a kérdésre kaphat választ az olvasó, ha kézbe veszi a Jelenkor 2021 novemberi számát. A színvonalas kiadványban tíz riportból olvashatunk érdekes, és sokszor rendkívül megrázó részletet. A szépirodalom mellett két tanulmány, Németh Orsolya és Przemysław Czapliński munkája adja meg a tudományos hátteret a riport mint irodalmi műfaj értelmezéséhez
„A XX. század kilencvenes évei a prózáé voltak a lengyel irodalomban, a XXI. század első évtizedét a dráma és a színház uralta, míg a második évtizedét a riport határozza meg.”[1] – olvashatjuk Przemysław Czapliński tanulmányában. Ezt a megállapítást mi sem támaszthatná alá jobban, mint a tapasztalat: a napokban több könyvesboltot is végigjártam Krakkóban, és mindenhol ugyanazt láttam, mégpedig, hogy a bejárattal szemközti fal teljesen a riportirodalomnak van szentelve. A belépő azonnal láthatja a nagy feliratot: „reportaż”, és kezdhet is válogatni a több tucat, érdekesebbnél érdekesebb kiadvány között. Találhatunk könyveket mindenről, ami napjainkban foglalkoztatja az embereket: személyes hangvételű útleírások, Lengyelország régióinak és egyes városainak mélyreható ismertetése[2], a lengyel történelem szörnyűségeiről szóló megrázó írások, az aktuális politikai kérdések, az egyház helyzete és visszaélései, valamint lélektani, pszichológiai témájú alkotások szexuális zaklatásról és erőszakról[3], homoszexualitásról[4], mentális betegségekről és traumákról.
Mi teszi különlegessé ezeket a műveket, miért hatnak olyan mélyen ránk, olvasókra? Hiszen a felsorolt témákról már eddig is tucatnyi szakkönyv és tanulmány született. Mit ad hozzá a riport műfaja a témához?
Először is szubjektivitást. Annak a szemén keresztül láthatjuk az adott eseményt, aki azt valóban átélte. Olvasás közben mi magunk is belekerülünk a történetbe, ott vagyunk a helyszínen, érzékeljük a pillanatot, belevonódunk, részt veszünk benne. Ugyanakkor bízhatunk a tények valódiságában; amellett, hogy szépirodalmi alkotást olvasunk, biztosak lehetünk benne, hogy az elmondott történet hiteles és igazi. Ez teszi a műfajt egyedülállóvá – és rendkívül nehézzé is, hiszen a riporternek egyszerre két feladatot kell teljesítenie: „a riportnak igaznak és szépnek is kell lennie”[5].
Ebből következik a riport mint irodalmi műfaj másik nagyon fontos tulajdonsága, mégpedig az, hogy a valóságra irányítja figyelmünket. Általa új perspektívából nézhetünk arra a világra, amiben élünk. Megismerhetjük, hogy ugyanazt a helyzetet hogyan látják és hogyan élik meg mások. Felfedezzük, mennyi minden történik a világban, amiről mi nem is tudunk, vagy épp nem akarunk tudomást venni. Mennyi szörnyűség, gonoszság, erőszak, amire a társadalom részéről közöny vagy eltussolás a válasz. A riportirodalom képes arra, hogy hangot adjon az elhallgattatottaknak. Érzékenyíti az olvasót, és talán sikerül cselekvésre, a jó mellett való kiállásra ösztönöznie. Hiszen a megismerés a kulcs a változtatáshoz.
A lengyelek ebben jó úton járnak. Ezért válhatott vezető műfajjá a riport Lengyelországban. És most feltehetjük magunknak a kérdést: hol tart ma Magyarországon a riport mint irodalmi műfaj? Tulajdonképpen sehol. Nálunk a riportot még mindig csak sajtóműfajként kezelik, nem szépirodalmi műfajként, sok esetben össze is tévesztik az interjúval vagy a tudósítással. A szerzők és a kiadók nem mutatnak különösebb érdeklődést a riport iránt, így az olvasók sem vehetnek a kezükbe igazán jó, véleményformáló alkotást. Vajon miért? Ennyire elzárkózó, a saját magunk tabujai és traumái közé beszűkült nemzet vagyunk? Ennyire félünk meglátni a valóságot önmagunkról és a világról? Nálunk sajnos alapvető dolog, hogy ha nyilvánosságra kerül bármi, ami sérti a közvélemény érzékeny fülét, akkor azt azonnal el kell hallgattatni, a forrást meg kell szégyeníteni és ki kell iktatni. Szexuális zaklatás? Molesztálás az iskolában? Családon belüli erőszak? Nálunk erre közöny és áldozathibáztatás a válasz. Igen, a riport tükröt tart az olvasó elé, amiben megláthatja a valódi arcát. A magyar olvasó még nem áll készen arra, hogy szembenézzen saját magával.
Süpek Nóra
[1] Przemysław Czapliński: Egy irányadó műfaj. A lengyel riport a XX-XXI. század fordulóján. Jelenkor, 2021., 11:1323. p.
[2] Példának hozom Zbigniew Rokita Kajś, azaz ’Valahol’ című munkáját Felső-Sziléziáról, mely 2021-ben elnyerte a rangos Nike-díjat.
[3] Ajánlom Katarzyna Nowak Sama című könyvét, elképesztő.
[4] Ajánlom a 2021 novemberében megjelent My, trans című könyvet, Piotr Jacoń munkáját.
[5] Przemysław Czapliński: Egy irányadó műfaj. A lengyel riport a XX-XXI. század fordulóján. Jelenkor, 2021., 11:1333. p.
A Jelenkor lengyel riportirodalmi száma már olvasható a folyóirat archívumában.
