Lengyelország november 11-én ünneplte függetlnesége visszaszerzésének 105. évfordulóját. Máté András kollégánk éppen Varsóban volt az ünnepségek idején, az ő személyes élménybeszámolója következik.
Akárcsak a családi ünnepeket, Lengyelország egyik legfontosabb nemzeti ünnepét is kicsinyesnek mondható feszültséggel teli, nem éppen felhőtlen előkészületek előzték meg. November 11. idén szombatra esett, Lengyelországban a boltok nagy része pedig vasárnaponként már eleve zárva van, így gyakorlatilag Varsó egész hétvégére hiper- és szupermarketek nélkül maradt. Ehhez mérten tömegek ostromolták meg azt Biedronkát is, ami hozzám a legközelebb esik, még a bolttól több száz méterre is teli bevásárlószatyrok társaságában padokon üldögélő emberekbe botlottam, mintha csak egész Varsó ment volna péntek este vásárolni. Persze az ilyen „boltmentes” hétvégék előtti bevásárlás is frusztráló, azonban a turisták számára sokkal nyomasztóbb volt a rendőri jelenlét – számukra esetleg indokolatlannak tűnő – fokozatos növekedése. Nem telt sok időbe, hogy a közösségi média elém tárjon néhány posztot, amiben éppen itt tartózkodó külföldiek aggódva várták a választ arra, hogy miért futnak bele hírtelen sokkal több rendőrbe, sőt akár rendőrségi konvojokba is. A Varsóiak a megszokás nyújtotta magabiztossággal válaszoltak a kérdezőknek, nincs okuk félni, csak a függetlenség napjára érkező politikusok érkeznek a konvojokkal, illetve a megnövekedett rendőri jelenlét is az esemény akadálymentes lebonyolításának érdekében lett elrendelve.
Az ünnepet megelőzően már több esemény elkezdődött, például előadássorozatok és vitaestek, melyeket városszerte hatalmas táblák hirdettek. Én leginkább Függetlenségi Felvonulásra voltam kíváncsi, hiszen médiában már rengetegszer találkoztam az elképesztően nagy tömegről készült képekkel és videókkal, illetve úgy adódott, hogy nagyjából csak abban az időpontban tudtam Varsó belvárosának központjába látogatni, amikor a felvonulás zajlott.
Mivel volt néhány célpont, amit szerettem volna jobban szemügyre venni, tömegközlekedés helyett inkább egy nagyjából háromnegyedórás sétára szántam el magam. Először az egyébként is útba eső Orosz nagykövetségre és annak tőszomszédságára voltam kíváncsi, ugyanis amióta kitört az Orosz-Ukrán háború, azóta a háborút ellenzők nem restek a nagykövetség épületének tőszomszédságában kifejezni Oroszország elleni, illetve Ukrajna melletti kiállásukat. A nagykövetséggel szembeni a járdára hatalmas betűkkel, ukrán nemzeti színekben pompázó „Слава Україні!” (Dicsőség Ukrajnának!) feliratot festettek, az utcatáblát a nagykövetség előtt lecserélték, az új tábla szerint „Az orosz agresszió áldozatainak utcájában” járunk (bár a Google maps szerint ez változatlanul az Ulica Belwederska). Illetve szintén a nagykövetséggel szemben nyílt egy „Krym” nevű tatár étterem, melynek ajtaján a „Serving our food, our culture” felirat hívogatja az arra járókat. Bár nem olyasmibe botlottam a nagykövetség környékén, amire számítottam, nagyon örülök, hogy gyalog jártam arra, mert a tömegközlekedésről könnyen elszalasztottam volna, amit így láttam, sőt hallottam is.
A nagykövetség épülete felé fordulva, egy horgásszékben ülő személyt láttam, narancssárga kabátban, kezében egy alacsony kávájú bőrdobbal, melyen lassú, monoton ritmusukat ütött. Mikor megláttam úgy éreztem, hogy nem igazán várhatom el másoktól, hogy higgyenek nekem fényképes dokumentációt nélkül, azonban nem voltam elég szemérmes ahhoz, hogy ebben a szituációban fényképet készítsek. (Ehhez valószínűleg közvetetten asszisztált azoknak az egyenruhásoknak a jelenléte, akik még a rohamrendőröktől is elrettentőbb felszerelésben köröztek az épület előtt.) Ekkor már sejtettem, hogy érdekes események várnak, ezekre pedig nem is kellett túl sokat várnom. Az eseményekhez vezető úton pedig megcsodálhattam a lengyel zászlókkal feldíszített utcákat és hivatali épületeket. Második úticélomhoz jelentős késéssel érkeztem meg, teljesen lemaradtam a minden érdemleges történésről: Józef Piłsudski néhai tábornagy és államfő már megkoszorúzott szobrához értem. Az eseményen részt vett és beszédet is tartott Varsó főpolgármestere, Rafał Trzaskowski.
Alig egy utcával kellett továbbmennem, hogy találkozzak az ünneplő tömeggel, ez azonban még nem Függetlenségi Felvonulás volt. A Plac Uni Lubelskiej egy nagy kereszteződés és körforgalom, melyet rengeteg rendőr zárt le az autós forgalom elől. A dübörgő zenét már messziről hallottam, közelebb érve azonban elég kaotikussá vált, az is, amit láttam, de főleg az, amit hallottam. Több, már láthatóan is különálló csoport ünnepelt, mindegyik egy teherautó köré szerveződött, a legtöbb teherautóból pedig elektronikus zene üvöltött. Mivel nem volt túl nagy távolság közöttük, ezért nagy hangzavart keltettek az egymást túlüvölteni kívánó csoportok. Itt nem is időztem sokat, úgy gondoltam, majd később visszanézek, hátha később valami egyszerűbben befogadható eseménnyé válik a csoportosulás. Róluk még később is szót ejtek. Mindenesetre érdekes volt látni a lengyel, vörös, fekete, illetve LMBTQ zászlók között a képen is látható zászlófüzért, melyben Ukrajna nemzeti lobogója köti össze a rövidéletű Belarusz Népköztársaság fehér-vörös-fehér zászlaját és az agressziót szimbolizáló vörös színtől megfosztott Orosz zászlót.
Tehát rövidesen folytattam utamat a Kultúra és Tudomány Palotája felé. Már nagyon nagy késésben voltam, lassan már egy órája elindult a menet, de biztos voltam benne, hogy olyan nagy tömeg lesz, amiről nehéz lemaradni. Igazam is lett, mikor megérkeztem a tér szélén álló Centrum metrómegálló aluljáróihoz még mindig hatalmas tömeget találtam ott. Itt is hangszórókból üvöltött a zene, számomra nem meglepő módon az elektronikus zenét nemzeti rock váltotta fel. Egy darabig csodáltam a tömeget, nagyon szép látványt nyújtott a rengeteg füst és zászló:
Egyértelműen jó hangulatúnak tűnt számomra a tömeg, annak ellenére, hogy az én szemem könnyedén társítja a nagy tömeg látványát egy feltételezett meccshez/koncerthez/tüntetéshez, utóbbival egyáltalán nem tévesztettem volna össze. Nem tapasztaltam különösebb feszültséget a tömegben (pedig, mint utóbb megtudtam akadhatott ott feszültség is, erről kicsit később). Összességében valóban ünnepiként tudnám leírni a hangulatot. A tömegben többször pillantottam meg magyar zászlókat, de akkora volt a tömeg, hogy még a közelébe sem tudtam volna menni, így az aluljárón keresztül megkerültem a tömeget és úgy döntöttem szétnézek a Palota környékén. Rengeteg utcai árust találtam, főleg kokárdákat, zászlókat és nemzetiszínű karszalagokat árultak, de természetesen volt mit enni is, egy-két bódén kívül, melyek „gyorskaját” árultak többen kínáltak jellegzetes lengyel pékárut, főleg fánkot és rogalt. Már éppen vettem volna egy kokárdát emlékbe, mikor meghallottam a hatalmas hangszórókból, hogy „ria, ria Hungária”, egyáltalán nem láttam rá tömegre, ezért sietve indultam el, remélve, hogy párosul valami különleges történés is a zenéhez, melyről útközben kiderítettem, hogy a Romantikus Erőszak zenekar Ria, ria Hungária című dala. Nagy meglepetésemre a végtelennek tűnő tömeg már kezdett elfogyni a menet kiindulópontjának környékén, azonban egyáltalán nem jogosan voltam meglepve tekintve, hogy ekkor már több mint másfél órája indulhatott el a menet eleje. Ha társult is bármiféle különleges akció a magyar dalhoz, azt sajnos nem láttam, kiszúrtam azonban egy félig magyar, félig lengyel zászlót, ami a tömeg ritkulása miatt már megközelíthető volt. Bemutatkoztam a baráti társaságnak, Piotrnak, aki kiválóan beszélt magyarul, illetve magyar barátainak, de nem maradtam sokat, eszembe jutott, hogy vár rám a másik felvonulás is. A felvonulás botrányosabb részével már csak utólag, a különböző hírportálokon találkoztam: többször és többféleképpen rongáltak Európai Uniós és MBTQ zászlókat a menet során.
Valóban nem ártott, hogy siettem, nem telt túl sok időbe megtalálni az általam csak „baloldalinak” bélyegzett tüntetést. Időközben ők is elindultak, így második alkalommal már felvonulás közben láthattam őket. Az ő létszámuk lényegesen kisebb volt, mint a Függetlenségi Felvonuláson résztvevőké. A menet élén „Kochamy Polskę, a nie faszyzm!” (Lengyelországot szeretjük, nem a fasizmust!) feliratú molinót vittek, ami alapján én személy szerint az Antifára asszociáltam, azonban tévesen, legalábbis elvileg nem az Antifa áll a menet mögött. Dominik Puchała az Akcja Demokracji tagja úgy fogalmazott, szolidaritást vállalnak minden kisebbség mellett, mint például az ukránok, vagy a lengyel LMBTQ közösség tagjai mellett is. Elmondása szerint anarchisták, szociáldemokraták és liberálisok is részt vettek az eseményen, azt akarták megmutatni, hogy az ilyen sokféleségben egyenlőség is lehet. A menet élén, mint említettem tehát a fasizmust elutasító molinóval haladt a tömeg, mögöttük az LMBTQ támogatói, utánuk a Palesztina függetlenségét támogatók, őket követve pedig anarchisták vonultak. A teherautókból továbbra is szólt a zene, már egy kicsit kevésbé üvöltötték túl egymást a különböző „táborok”, lévén nagyobb távolságra voltak egymástól, mint az Uni Lubelskiej téren. Bár Puchała szerint azt is szerették volna megmutatni, hogy ezt a napot lehet gyűlölet és szomorúság nélkül, örömteli módon ünnepelni, én azonban aligha fedeztem fel különösebb örömöt – főleg a símaszkos anarchisták között lett volna nehéz rábukkanni – külső szemlélőként inkább éreztem frusztráltnak a légkört, sem, mint vidámnak. Ezt az érzést az is erősítette bennem, hogy az első teherautón egy olyan rapper performanszát láthattam, akit bizonyára rendszerkritikusnak és szókimondónak bélyegeznek. Ez a menet inkább hasonlított tüntetésre. A felvonulókat itt is rendőrök kísérték, valamint úgy tervezték meg a tömeg útvonalát, hogy ne keresztezze a hazafias felvonulókét.
A hazafelé vezető utamon már nem várt rám semmi különleges, az Orosz nagykövetség előtt sem találtam már a horgásszékben doboló személy. Nagyon örülök, hogy részt vettem az ünneplésben, már csak azért is mert két érdekes októberi eseményről maradtam le, mert akkor még Lublinban tartózkodtam. Az egyik ilyen esemény, a Marsz Miliona Serc (Millió Szív Felvonulása) során többszázezer ember ment Varsó utcáira Donald Tusk hívására. A másik esemény ugyan jóval kevesebb embert mozgatott meg, de egy sokkal szebb cél érdekében tette azt: a Varsó főrabbija hirdetett közös imádságot a békéért, melyen keresztények, zsidók és arabok imádkoztak együtt a békéért. Így tehát nem maradhattam le még egy ilyen nagy Varsói eseményről és bár lehet, hogy sok szót fordítottam a szélsőséges kisebbségekre, amennyire én láttam egyáltalán „nem róluk szólt” a nap és egy nagyon jó élmény volt átélni egy hozzánk, magyarokhoz közel álló nemzet függetlenségének napját és kivenni részemet az ünneplésből.
Sto lat Polsko!
Máté András
A fotókat a szerző készítette.