Kristian Novak, Krleža óta először írt úgy sikeres könyvet, hogy a ’kaj’ nyelvjárás meghatározó szerephez juthatott. Mainstream mivoltát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy már készülőben vannak Horvátországban az Anyaföldnek nehéz sara színházi és filmes adaptációi. Beszélgetésünk során szó esett a magyar fordításkor előjövő nehézségekről, és az is kiderült, hogy új regényében egy társadalmilag érzékeny, de annál aktuálisabb témát készül feszegetni.
Kristian Novakkal a XXII. Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettem a magyar könyvbemutató előtt.
Szláv Textus: Ugyanazzal a könyvvel érkeztél idén is, mint amikor utoljára itt jártál a Budapesti Könyvfesztiválon. Hogy-hogy?
Kristian Novak (K. N.): Ez így van, annyi különbséggel, hogy három évvel ez előtt elsőkönyves íróként jártam a Nemzetközi Könyvfesztiválon Budapesten. Akkor minden ország delegált egy-egy írót, akinek az első könyve nemrég jelent meg és még nem volt lefordítva magyar nyelvre. Időközben viszont úgy alakult, hogy Bognár Antal felajánlotta, hogy lefordítja magyarra a regényemet, amiért nagyon hálás és boldog vagyok, mert kiemelkedő tudományossággal nyúlt a szöveghez. Ráadásul, amikor megláttam, hogy kiket fordított még, például a szerb irodalomból Velikićet és Basarat, az volt az első gondolatom, hogy „te jó ég, mit fog ez az ember gondolni az én kéziratomról”. Aztán mikor elmondta, hogy tetszik neki és szívesen lefordítaná, az nagyon sokat jelentett nekem.
Textus: Az Anyaföldünk nehéz sara című könyvedben többször is ’kaj’ nyelvjárást használsz, tehát egyáltalán nem a sztenderd horvát nyelven szólalnak meg a szereplők. Ezt ki is emelted, hogy a fordítóknak ezzel biztosan meggyűlik majd a baja. Mit tudsz arról, hogy magyar nyelven ezt hogy sikerült megugrani?
K.N.: Mivel nem tudok magyarul, ezért ezt jómagam nem tudom megítélni. Fontos tudni, hogy nem a teljes könyv, csak párbeszédek vannak ezzel a dialektussal írva, de egyszerűen e nélkül nem írhattam meg ezt a szöveget. Ez egy lehetőséget volt arra, hogy hozzáadott értéket képviseljen és fokozza a drámaiságot, míg a narratív részek az irodalmi horvát nyelven is megállták a helyüket. Bognár Antal elmagyarázta, hogy a magyar nyelv sokkal kevésbé heterogén, mint a horvát. Nálunk előfordulhat az, hogy mi északiak nem értjük meg teljes egészében azt, amit a déliek beszélnek, ha saját nyelvjárásukat használják. Amennyire én értettem, úgy oldotta meg végül ezt a problémát, hogy a magyar nyelv egy archaikusabb változatára ültetette át a kérdéses részeket. Ezért is tisztelem Bognár Antalt, mert nem hagyta nyugodni, amíg meg nem találtam a megfelelő nyelvészeti megoldást.
