A fehérorosz helyzet halmozottan sok kérdőjelet vet fel nem csak kulturális, hanem irodalmi és politikai vonatkozásban is. Egyrészt már maga a megnevezés sem egyértelmű, hiszen egyesek fehérorosznak, mások pedig belarusznak esetleg belorusznak hívják őket. Olyan ritka helyzetben van ez az ország, hogy az anyanyelvüknek vélt fehérorosz nyelvet – alapvetően politikai és kulturális okok miatt – kisebbségi nyelvként beszélik a saját országukban.
Ennek köszönhetően irodalmuk is elég érdekes képet mutat, hiszen annak elsődleges közvetítőnyelveként az orosz szolgál. Erre szemléletes példa Szvetlana Alekszijevics, fehérorosz származású írónő, aki minden bizonnyal nem részesedhetett volna irodalmi Nobel-díjban, amennyiben műveit anyanyelvén írja. Jelen recenzióban bemutatott kötet is nagyon jól reprezentálja a fehérorosz nyelv helyzetét, hiszen a magyar fordítás is a lengyel alapján készült, tehát egy közvetítő nyelvre volt szükség ahhoz, hogy a hazai olvasók is kezükbe vehessék.
Babkou neve valószínűleg eléggé ismeretlenül csenghet a magyar olvasó számára, hiszen mégis egy fehérorosz nyelven alkotó szerzőről beszélünk, akinek először jelenik meg teljes kötete magyar nyelven. Illetve a problémát tetézi, hogy nem igazán a filozófiai művek kategóriája az, amely a bestseller lista élén szokott szerepelni. Ezért is érdemes egy hosszabb összefoglalóban bemutatni ezt a művét, nehogy egy olyan értékes és tartalmas kötet, mint A Fehérorosz Királyság, a feledés homályába vesszen. Pár szóban azonban érdemes beszélni a szerzőről is, hiszen ő maga sem egy mindennapi jelenség. Ihar Babkou filozófia szakon végzett a Minszki Egyetemen és később Vilniusban és Minszkben is tanított, érdeklődését tekintve pedig a posztkolonialista diskurzus az, amely őt kiemelten foglalkoztatja. Mindeközben nem „csak” filozófus és esszéista, hanem költőként is alkot, számos verset pedig ő maga fordított kínairól fehéroroszra. Kulturális szinten tehát a munkássága eltagadhatatlan fontosságú. Elsődleges célja ebben a kötetben egy olyan nem hétköznapi szituáció körvonalazása, ami a fehérorosz egzisztenciát, illetve annak válságát veszi górcső alá. Egyrészt kísérletet tesz arra, hogy a fehérorosz lét válságos helyzetét reprezentálja a külsős olvasó számára, másrészt pedig igyekszik azt térben is elhelyezni. Fontos kérdésként merül fel ugyanis, hogy az ország vajon melyik térséghez tartozik. Talán Közép-Európa keleti része? Vagy éppenséggel Nyugat-Eurázsiáról beszélünk? Bár a szerző több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol, de már az is nagyon fontos szempont, hogy vitaindító fejtegetésekbe kezd.
Bár a szocializmus alatti lengyel science fiction óriása, Stanisław Lem ma is jól ismert Magyarországon, sőt, népszerűsége a zsáner rajongói körén messze kívülre is elér, a korszak másik lengyel óriása eddig még csak a Galaktika és a ROBUR magazinok hasábjain bukkant fel magyar fordításban a 80-as években. Ezt az adósságot törleszti most a Galaktika az Alsó határérték közreadásával.
