Weronika Murek a legfiatalabb lengyel írónemzedék tagja, különös, szürreális világba kalauzoló, egyéni hangú kötetét a kritikusok a tavalyi év legizgalmasabb írói debütálásaként jellemezték. Sokat mondó az is, hogy a könyvet az egyik legfontosabb lengyel kiadó, az Andrzej Stasiuk nevéhez kötődő Czarne jelentette meg. Idén Weronika Murek képviselte Lengyelországot a Könyvfesztivál keretében hagyományosan megrendezett Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele.
Mondanál pár szót a könyvedről a magyar olvasóknak, akik a fesztivál keretében megjelent néhány részlet kivételével egyelőre még nem olvashatják azt?
Remélem, hogy hamarosan olvashatják, ugyanis a legújabb hírek szerint van egy kiadó, aki kiadná a könyvet, szóval remélem, hogy 2017-ben vagy 2018-ban magyarul is meg fog jelenni. A könyvem a Déli növények termesztése a Micsurin-módszerrel címet viseli, és ez egy elbeszélés kötet. Ezek az elbeszélések a valóságtól egy kissé elrugaszkodott, kissé szürreális, kissé abszurd világban játszódnak, ahol élők és holtak egyazon törvények szerint élnek együtt. Mintha a két világ között lenne egy schengeni zóna, ahol senkit nem érdekel, hogy a határ melyik oldalán van. A kötet hét elbeszélést tartalmaz. A kezdő novella egy lányról szól, aki utolsóként értesül arról, hogy meghalt. Megy reggel dolgozni és azt veszi észre, hogy senki nem néz a szemébe, mindenki valahogy furcsán viselkedik és kiderül, hogy már mindenki tudja, hogy nem él, hogy öngyilkos lett. És ő az egész elbeszélés során küzd a környezetével, akik próbálják elhitetni vele, hogy meghalt. Szembe kerül a rokonaival, a barátaival, akik nagyon pedáns, nagyon kispolgári emberek, akik úgy gondolják, hogy a halála egy botrány – de nem azért, mert meghalt és nincs többé, hanem azért, ahogy viselkedett, mert így nem illik meghalni, ennek nem ez a megfelelő módja. Ezért is nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy rendben, ha már egyszer meghalt, akkor legalább szeretne a saját szabályai szerint "nem lenni". Ez az első elbeszélés, és a többi is hasonló hangulatú.
Honnan jött ez a nagyon karakteres cím? Honnan az ötlet?
Amikor címet kerestem a könyvnek, azt gondoltam magamban, hogy egy ilyen könyvnek, ami ennyire elrugaszkodott és nem realisztikus, szeretném, ha a címe is elrugaszkodott lenne, vagyis ne áruljon el semmit a könyv tartalmából, hogy első látásra ne lehessen rá következtetni. Ivan Micsurin egy szovjet genetikus volt, aki növényeket keresztezett egymással, azért, hogy a lehető legjobb eredményeket, legimpozánsabb fajtákat hozza létre. Bizonyos értelemben ez a könyv is egy ilyen kísérlet, amiben kereszteztem egymással a különféle műfajokat, különféle elbeszélési módokat, a szakrumot és a profánumot, hogy pont ilyen furcsa, némiképp egzotikus növények szülessenek belőle.
