Mai könyvajánlónkban egy a hazánkban még ismeretlen, montenegrói szerző művéből olvashatnak részletet. Branislav Brković A valóság legvégső változata (Poslednja verzija stvarnosti) című könyve idén jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában.
Branislav Brković 1949-ben született. A montenegrói kortárs irodalom, és a podgoricai értelmiség szerves alakja, a
2000-es években zajló montenegrói írok szerveződésének tevékeny szereplője. Kötetei: Magányos Galo (Galo Samac, 1985.), A tölgy emberei (Hrastovi ljudi, 1989.), Holt muzsikusok dala (Pjesma umrlih svirača, 1993.), Reggeli zsoltárok (Jutarnji psalmi, 1995.), A valóság legvégső változata (Poslednja verzija stvarnosti, 1998.).
Montenegró kilépése a miloševići Jugoszláviából, Szerbiától történő elszakadás, egyszóval a független állam utáni vágyódás, nem csak az ország politikájára, de az irodalmára is rányomta bélyegét. Sokáig bántotta az értelmiséget, hogy nyelvük önállóságát a saját hazájában sem ismerik el, de a szerb egy nyelvjárásának, nyelvi változatának tekintik. Így nem csoda, hogy ha a montenegrói kortárs irodalomban sokszor megjelenik a valóság többrétegűsége, az értelmezhetőség képlékenysége, és hogy minden csak attól függ, vagy attól látszik valamilyennek az adott pillanatban, hogy milyen szemszögből nézzük.
A valóság legvégső változatában a főszereplő a saját világába zárkózva szemléli életének eseményeit, ahol kísérteteivel és démonaival harcol. Miközben ő saját, belső káoszával, és a zsigeri gonoszság ejtette sebeivel küszködik, kinn, a rajta kívül eső világban háború van, de ez csak marginálisan érinti meg.
(Részlet a könyvből a tovább gombra kattintva.)
Milyen érdekes az élet. Az olimpia óta motoszkál a fejemben, hogy meg kéne írni egy posztot a két kedvenc, csehszlovák olimpikonomról, Emil Zátopekről és Věra Čáslavskáról. Erre látom, hogy két nappal a ennek a posztnak a megírása előtt, hosszú betegeskedés után Věra Čáslavská elhunyt. Ezért, bár Emil története is igen tanulságos és motiváló, ezt a bejegyzést Věranak ajánlom.
