Mi sem természetesebb, mint utálni a természetet. De az emberek ezt nem értik, mert zavarosak a nézeteik. Sokan például úgy vélik, hogy a földi világot az ördög irányítja. Régen némelyek még azt is mondták, hogy a gonosz megnézte magának az Úr birodalmát, és megpróbált valami hasonlót teremteni. Ha rájuk hallgatunk, akkor az ördög csupán egy szánalmas imitátor. Csakhogy teljesen tehetségtelen, mondják, ráadásul rémesen kegyetlen is. Lári-fári. Mások meg úgy tartják, hogy a világ Istentől való. Ha tényleg így lenne, akkor ő nem az, akinek gondolják, hanem csak egy kísérletező félnótás. Ez is sületlenség. De ha se ez, se az, akkor micsoda? – merülhet fel az emberben. Ostoba kérdés. Megmondom: a világ az esztelen természet műve.
Éppen azért néz ki pontosan úgy, ahogy, mert az ő műve. A természet teljesen agyament, a káosz megtestesülése, a vak véletlen játéka. Mély gyűlölettel viseltetem a természet iránt. Bizony! Ha valamit, akkor a természetet szívből utálom. Vagy tudunk másról, amibe ennyi energia szorult, ami ennyire zabolátlanul termékeny és ugyanakkor ennyire eszement? Nyilván nincs ilyen! Ha a természet emberi alakot öltve kisétálna Sevillában az utcára, egy szempillantás alatt lefognák, mint közveszélyes őrültet, vagy esetleg máglyára küldené az Inkvizíció. Nyilván nőnemű lenne, nagy vihorászva és ugrándozva szülne ötpercenként egy gyereket, közben meg-megtermékenyülne bármiféle látható elkövető nélkül, mintha maga a szél csinálná fel. Igen, a természet tökéletesen esztelen!
De hát épp ő a világ szülőanyja. Nem az ördög, vagy az Úr, nem valamiféle gonosz szellem, vagy kísérletező félnótás, legkevésbé a jó Öregisten, hanem egyszerűen az esztelen, véletlenekből tákolt, mindenható, ősvak és katyvaszos természet. Ez a gondolatmenet különösen illik hozzám, mivel gyógyászati területen állok alkalmazásban. Ám ez csak azt bizonyítja, hogy a megfelelő helyre kerültem, mert én szívből és őszintén azonosulok a fenti nézetekkel.