Ignacy Karpowicz idén tavasszal harmadjára érkezik Budapestre, immár a harmadik magyar nyelven is megjelenő regénye bemutatójára. A Szálkákban ismét a mai, "posztmodern" ember és kapcsolatai állnak a középpontban, és a szerzőtől már megszokott módon előkerül a mitológia, az intertextusok, illetve a nyelvnek is fontos szerep jut.
Rögtön feltűnik, hogy a Szálkákban ismét nagyon aprólékosan kidolgozott hősökkel operálsz, akik ráadásul folyamatos jellemváltozásban is vannak. Mennyi ideig munkálkodtál rajtuk?
IGNACY KARPOWICZ: Két évig dolgoztam a könyvön, bár már egy korábbi regényem, az Égiek és földiek kapcsán gondolkoztam egy olyan művön, mint a Szálkák. Egész kellemes volt az írás, mivel szerettem a hőseimet. Struktúrát adni a szövegnek, megtalálni a megfelelő kompozíciót, viszont már sokkal nehezebben ment.
Nincs a Szálkáknak főhőse, inkább valamifajta „hős-gyűjteménnyel” állunk szemben. Mi alapján válogattad a figurákat, akik ennek összetevőivé váltak? Ők lennének azok, akik híven visszatükrözik a mai lengyel társadalmat? Vagy akár az egész nyugati civilizációt?
I.K.: Lengyelországban rengetegszer elmondtam már, hogy a Szálkáknak csak és kizárólag Varsóban van létjogosultsága, csak ott működik a regény. Csak a főváros került közel az úgynevezett nyugati társadalmakhoz; gondolok itt arra, hogy a társasdalom elvesztette ellenőrzését az egyén felett. Nincs Isten, nincsenek konzervatív alapok, amelyek mentén rendeződhetne az élet, csak az emberek vannak. A való életből vettem a könyvben szereplő alakokat. Az ismerőseim ihlették e figurákat, de természetesen átalakítottam őket. Mégpedig azért, mert az irodalomnak ahhoz, hogy hiteles legyen, át kell formálnia az életet. Az úgynevezett non-fiction nem állja meg a helyét a szépirodalomban. Ha valaki egy az egyben akarja saját élettapasztalatát áttenni egy regénybe, az grafomániához vezet.
megoldani az első cseh sorozatgyilkos ügyét. A regény nem csupán egy korhűnek tűnő leírás az akkori prágai hétköznapokról, de bepillantást enged a különböző titkos szervezetek vélt működésébe, valamint az időszak komikus politikai ellentmondásaira is rávilágít.
Húsvét elmúltával mi is felrázzuk kissé magunkat hosszúra nyúlt téli álmunkból*, hogy teljes lendülettel rákanyarodunk a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, ahol legnagyobb örömünkre az idei díszvendégek a V4 országai lesznek. Számos cseh, lengyel és szlovák program és vendég vár az érdeklődőkre, sok-sok új visegrádi megjelenés között böngészhet az olvasó, hogy az egyéb szláv izgalmakról ne is beszéljünk. Holnaptól beindulunk - interjúk, könyvrészletek, recenziók várhatóak, naponta többször is. Érdemes minket olvasni!
Mi sem természetesebb, mint utálni a természetet. De az emberek ezt nem értik, mert zavarosak a nézeteik. Sokan például úgy vélik, hogy a földi világot az ördög irányítja. Régen némelyek még azt is mondták, hogy a gonosz megnézte magának az Úr birodalmát, és megpróbált valami hasonlót teremteni. Ha rájuk hallgatunk, akkor az ördög csupán egy szánalmas imitátor. Csakhogy teljesen tehetségtelen, mondják, ráadásul rémesen kegyetlen is. Lári-fári. Mások meg úgy tartják, hogy a világ Istentől való. Ha tényleg így lenne, akkor ő nem az, akinek gondolják, hanem csak egy kísérletező félnótás. Ez is sületlenség. De ha se ez, se az, akkor micsoda? – merülhet fel az emberben. Ostoba kérdés. Megmondom: a világ az esztelen természet műve.