Ha napjaink Európája valóságshow lenne, akkor Oroszország volna benne az a szereplő, akit a megosztó volta miatt került be. És bár a tévében ez bármit jelenthet, Európában a szerepkör tényleg kétpólusúnak tűnik. A mi szemszögünkből nézve a putyini Oroszország vagy az igazi, szennyezetlen konzervatív demokrácia utolsó védőbástyája, vagy a minden disznóság mögött meghúzódó gonosz birodalma, mindenféle konszenzus nélkül. És Oroszországról ma már valóban könnyebb beszélni, mint nem beszélni, és könnyebb nem beszélni, mint felkészülten mondani is valamit. Martin C. Putna azon ritka esetek egyike, aki szakmailag és emberileg is a bőrén érezheti azt az értékválságot, ami kezd az Oroszország-megítélés két tábora közötti frontvonallá átalakulni. Talán ezért is vette a bátorságot, és vitte el annak idején személyesen Miloš Zemannak, az Oroszországról sokat beszélő, de – Putna szerint legalábbis – keveset mondó cseh köztársasági elnöknek az Oroszországról szóló könyvét. Ezt a könyvet, azaz a Képek az orosz vallásosság kultúrtörténetéből már csak pőre zemani indíttatásból is kézbe vehetjük tehát. Akár belátjuk, akár nem, okunk van rá elég.
Aztán könnyen lehet, hogy elő kell újra venni azt a rommá idézett Tyutcsev versszakot, és letudni az egészet ennyivel. De legyünk őszinték, Oroszországot akár a jószándék, akár az önzés vezérli, ez a Tyutcsev-féle megközelítés csak ront a helyzetünkön, mert egy tömjénfüsttel és kis költségvetésű misztikával zsúfolt templomi jelenet közepébe állítja be Oroszországot. És figyelembe véve, hogy a Tyutcsevet ismerő vagy nem ismerő európai ma már hajlamos bedőlni ennek az olcsó trükknek, a dolog egyre súlyosabb lesz. Ebben pedig a segítségünkre lehet Putna, aki szerint a tömjénfüst és a babona mögött valójában ugyanolyan hideg és racionális berendezkedés húzódik, mint egy Hollandia vagy Németország mögött, de a történelmi képlet teljesen más. Ez rendkívül fontos pontja a tárgyalásnak, mert ha igaz is minden putyini Oroszországot elítélő nyilatkozat és vád, akkor sem feltétlenül a putyini érdekekkel ellentétes, hogy már a zuhanyzófüggöny mögött is orosz kémeket vizionálunk. Szemléltetésnek ajánlom az internetes magyar vagy világsajtó elmúlt fél évének gyors átfutását. Tömjénfüst és babonaságok mindenhol.
De ha ennél maradok, akkor rendkívül hosszúra fog nyúlni ez az ismertető. Mindenesetre akárhonnan közelítek is, mindig azt látom, hogy Putna most tényleg hiánypótló dolgot írt. Nem biztos, hogy helyes, ha az orosz autokrata rendszereket, és a demokráciától való zsigeri ódzkodásukat – itt persze minden egy nagy „állítólaggal” kezelendő – a mongolokra vezetjük vissza. Nem biztos, hogy a mongol iskolában lezüllesztett orosz társadalomnak még kellett egy machiavelliánus bökés, hogy elinduljon azon az úton, amit nyugaton amolyan eltartott kisujjal kezelünk, miközben az orosz kultúra fogyasztása az öntudatos, európai, demokratikus polgár számára szinte kötelező lett. A Grimm- meséknél is jobban ismerjük már a gonosz orosz államhatalom és az orosz zseni valamint a porba taposott, mégis tisztességes, jószívű orosz kisember történetét. Akárhányszor eltévedek ebben az ismertetőben, mindig egyre csak azt érzem, hogy egy ilyen összetett, és ennyire bonyolult problémához tényleg nem ártana egy megfelelően felkészült kalauz, és akkor megint csak ott vagyok, hogy a Képek az orosz vallásosság kultúrtörténetérőlt reklámozom.
De hogy egy kicsit elszakadjak attól, hogy még egy bekezdésben a könyv aktuális helyzetbe való beágyazottságáról áradozzak, inkább megmaradok egy felületes bemutatásnál. Putna könyve valahol az ókori görögök által felfedezett Krímmel nyit, és olyan fontos történelmi tényekre hívja fel a figyelmet, mint a mongol hódítás, a ruszok autonómiája, és ezek beszántása, az orosz elit kapcsolata a nyugattal, a pravoszlávia, Oroszország autoriter berendezkedésének kiépítése és kiépítői, a 19. században szárnyra kapó orosz kultúra, stb. Putna egy hatalmas falatot vesz a tányérjára, azt viszont már csak mi dönthetjük el, remélhetőleg addigra már pártállástól kicsit függetlenebbül, hogy mennyire sikerül megemésztenie. Mindenesetre egy életbe vágóan fontos témában egy ilyen átfogó munkát írni eleve minden elismerést megérdemel, elolvasni pedig mindenképp hasznunkra válik. Mert az még csak hagyján, hogy Tyutcsev hitre szólít fel megértés helyett, de talán nem bűn az, ha a keresztény Európától sem idegen hagyományoknak megfelelően a megértés útján közelítünk Oroszország felé. És amennyire ég a ház, annyira forrón tudom ajánlani, hogy idén ne jöjjenek el a könyvfesztiválról Martin C. Putna Képek az orosz vallásosság kultúrtörténetébője nélkül.
Hanzelik Gábor