A szeptember 1-3 között zajló Dunapest kulturális fesztivál vendége lesz Miljenko Jergović horvát író, akinek a napokban jelenik meg Diófa-házikó című regénye a L'Harmattan kiadó gondozásában.
Miljenko Jergović műveit rengeteg nyelvre fordították, napjaink horvát irodalmának meghatározó alakja, aki az Angelus Közép-Európai Irodalmi Díjat is megkapta. A Dunapesten Térey János íróval és Csordás Gáborral, a könyv fordítójával beszélget majd.
"A horvát irodalom egyik legrangosabb kortárs alkotójának regényében egy népes dubrovniki család tragikus 20. századi történetét követhetjük nyomon. A sokszínű etnikai közegben játszódó, teljes női és férfi sorsokat kibontó novellaszerű történeteket olvasva elénk tárul az „ex-Jugoszláviák” történelmének széles panorámája".
A beszélgetés időpontja: Szeptember 1, péntek, 18.00
Helyszín: Jászai Mari tér, hajóállomás
A belépés díjtalan!
Miljenko Jergović: Diófa-házikó (részlet)
XV.
A lánya vagyok, Mária kérem, nem egy szörnyeteg. Harminc évig aggódtam érte, ebben telt el az életem, és senkinek sem panaszkodtam. Nem szöktem meg, ahogy a gyerekek szoktak megszökni a szüleiktől. A világ végére szöknek. És nem csoda, hogy megszöknek. Sokfélék vagyunk. Én nem voltam olyan, most már nyugodtan elmondhatom. Szobáról szobára jártam egész délelőtt, az első emeletről a negyedikre küldtek, aztán vissza. Nem tudom, miért csinálják ezt. Akkor is ezt csinálnák, ha gyilkosságot jöttem volna bejelenteni? Nem vagyok szörnyeteg, Mária kérem, higgye el, de megkönnyebbültem, az az igazság. Mintha kinyílt volna előttem a világ. Meg a gyerekek előtt is. Képzelheti, milyen azt látnia az embernek, hogyan lesz az édesanyjából egy rémséges, undorító… nem is tudom, minek nevezzem. Anya volt, hogy jó vagy rossz, az mindegy, azt sem tudom, én milyen vagyok a gyerekeimnek, hogyan ítélhetném meg őt? De szerettem! Ezt elmondhatom, tudom, mit beszélek. De már három hónapja nem ő az. Beleköltözött az ördög! Én nem hiszek ördögben, rontásban, szellemekben, érti, hogy gondolom. De éjszakára bezárkóztunk a hálószobába, mert abban a házban csak úgy lehetett aludni. Én meg a két gyerek. Reggel aztán eltakarítottam, amit összetört, eltakarítottam a… a szart, tele volt vele a ház, a falak, a mennyezet, borzalom, nem tudja elképzelni, mennyi tud kijönni egy élő teremtésből.
Gimnázium, a tapasztalatgyűjtés, önmagunk meglelésének évei, amikor minden probléma hatalmasnak tűnik, később pedig csak egy gyors mosoly suhan át arcunkon, amikor ezek a gondok eszünkbe jutnak.
