Részlet az 1956 – A magyar felkelés és a bolgár irodalom [1956: Унгарското въстание и българската литература] című kötetből – Napkút Kiadó, Fordította: Temesi János; a versbetéteket Szondi György ültette át magyarra.
Nem különösebben meglepő, hogy a Bolgár Népköztársaságnak a magyar felkelésre érkező nyilvános irodalmi reakciói többségükben negatívak. Jordan Ruszkov felhívásként is értékelhető, a felkelést támogató Szólítlak, szabadság! című verse egy olyan konspiratív, illegális akció, amelynek majdnem nyilvános megjelenésével valamelyest sikerül bekerülnie az irodalmi-politikai kommunikáció félig látható zónájába. ’56 sűrű propaganda-köde mögül nehezen törnek maguknak utat az alternatív hangok, s jelennek meg a tényleges, nem anonim jelenlétek világosabb körvonalai. A titkosszolgálatok titkosított archívumaiban fellelhető egyes adatokon és az olyan önéletrajzi vallomásokon kívül, mint például Georgi Markové, hogy „minden igaz bolgár a magyarokkal volt”, vagy például az egyetemisták és az értelmiségiek nem teljes mértékű szolidaritásán kívül majdnem lehetetlen, hogy pontosan megmondjuk: ki, mikor és hogyan szólal meg az irodalomban a lázadással vállalt azonosulás nyelvén.
Mindazonáltal az 1989 után fellelhető részleges irodalmi archívumokban találhatunk néhány reagálást, igaz, elsősorban a marginalizált írók, a kommunista rendszer hírhedt ellenzői részéről. Ma például ismertek az 1956-ban prevenciós céllal a dunai Perszin-szigeten található koncentrációs táborba küldött Joszif Petrov ellenzéki szerző versei, amelyeket a költő hosszú időn keresztül nem is írt le, csak emlékezetének széfjében őrzött több tucat egyéb művével együtt. Hogy el ne felejtse őket, a fogoly állandóan ismételgette magában ezeket a verseket. Petrov csak szabadulása után írta le és rejtette el gondosan őket. Ezek között van 1956 egy olyan panorámája, egy „kelet-európai” kuplé, amelyet egy másik, megmagyarázhatatlan hittel átitatott kuplé követ:
„Lengyelországban fakad ki az összegyűlt kín!
Arany Prágából jönnek lázadó szavak!
A rab Magyarországon felkelés tör ki!
Hideg remegésben a kőkemény Moszkva!
Akár a Bastille omlik le, vész el ott már
a véres sztálini világ hatalma!
Föllélegzik mindenütt a munkásosztály!
Testvér testvért ölel: szeretetük jutalma!”
A szavak az elnyomottak láthatatlan testvériségének kontúrjait rajzolják meg. Ezek a strófák azonban még azok előtt is ismeretlenek maradtak, akik Petrov szabadulása után jelen voltak a költő otthonában szűk körben megtartott felolvasásokon.
Mondhatnánk, hogy csak frappáns felütés, de tényleg az történt, hogy pont az ukrajnai utazásunk során találtunk rá (vagy talán a könyv talált ránk, ki tudja) Ziemowit Szczerek Jön Mordor és felfal minket, avagy a szlávok titkos története című könyvére. 
Az est vendégei 
