Magyarországon a határon túli kisebbség helyzete meghatározó téma a közgondolkodásban. Mivel a regény témája a görögországi bolgár kisebbség hányattatott sorsa, adja magát a kérdés, mennyire jellemző ez a gondolkodás Bulgáriára?
Örülök ennek a kérdésnek, hiszen Bulgária és Magyarország történelmében sok párhuzam és hasonlóság található. Mindkét nép megélte a világháborúkat követő vereségeket, számtalan igazságtalanság és atrocitás érte Bulgáriát ugyanúgy, mint Magyarországot, és Bulgáriától is nagy területeket csatoltak el. A téma a bolgár nemzeti öntudatban beteges?
Pontosan erről szól a regényem, erre akarok rávilágítani. A regényem témája az, hogyan éli meg mindennapjait a görögországi bolgár kisebbség a második világháború után. Történelmileg ez roppant szövevényes, bonyolult helyzet, hiszen a problémák és konfliktusok nem a világháborúkkal kezdődtek, hanem a tizenkilencedik század végén Bulgária függetlenné válásával, a török megszállás alóli felszabadulással.
Miután megjelent a könyv, nagy érdeklődéssel fogadták a bolgár olvasók. Ez is mutatja, hogy a bolgár közönséget továbbra is foglalkoztatja ez a téma, egyáltalán nem közömbösek iránta. Ennek két oka is lehet: egyrészt a bolgár kisebbség kitelepítése Bulgáriában a kommunizmus alatt tabutémának számított, így a történészszakma sem dolgozta még fel kellőképpen, de ugyanez elmondható az irodalomról is – senki nem foglalkozott ezzel. Másrészt a bolgár romantikus szépirodalom a kommunizmus előtt ezt a témát irodalmilag ugyan feldolgozta, de én igyekeztem nem romantikusan megközelíteni a helyzetet: mindenki bűnös, mindenki felelős a kialakult helyzetért valamilyen szinten. A regényemmel rámutattam arra, mennyire aktuális, égető ez a probléma ma is.
A bolgár kritikák dicsérték a regény stílusát, párhuzamba állítva a tizenkilencedik századi bolgár megújhodás korabeli nagy írók regényeinek stílusával. Tudatosan próbált a bolgár nemzeti identitást egy évszázaddal korábban kereső írókra reflektálni, vagy a téma provokálta ki?
A második. Tudatosan nem idéztem, imitáltam senkit, nem alkottam párhuzamosan senkivel. A célom nem az volt, hogy egy archaikus, patinás nyelvezetet új életre keltsek – a téma viszont adta magát, hiszen a regényemet én magam eposzként határoznám meg. A regény epikus beszámoló a nemzeti identitástudat válságáról, egy, a bolgár nemzettudat számára máig feldolgozatlan témáról. Adja Isten, hogy olvashassa a regényemet eredeti nyelven: meg fogja érezni, hogy minden főszereplő sorsdöntő választás előtt áll: hűek maradjanak-e önmagukhoz és identitásukhoz, vagy rendeljenek alá mindent a túlélésnek, és próbáljanak adaptálódni a politikai helyzet által támasztott új követelményekhez. Pontosan azért, mert epikus formájú a regényem, vált ilyenné a stílus.
A fabula adta magát, magával ragadó, szövevényes, lebilincselő, így a nyelv pikantériája is ebből adódott. Ahhoz, hogy átadjam ennek a kisebbségnek a mindennapi életét, valóságát, lelkét, szellemiségét, kötelességem volt az ő archaikus nyelvük megmutatása a regényben, és sok helyen helyi dialektusokat is használjak.
De még egyszer hangsúlyozom, ez nem néprajzias romantika, vagy stilisztikai bravúr, hanem hőseim lelkületéhez szerettem volna hű maradni. Nem önkényes stilizáció. Minél jobban közeledünk a jelenkorhoz, annál modernebb lesz a nyelvezet is. Remélem, ez megválaszolja a kérdést.
A Tihanyban megrendezésre kerülő nyári összművészeti fesztivál középpontjába idén a 25 évvel ezelőtt, 1989-ben megrendezett Páneurópai Piknik kerül, mintegy visszatekintve a kelet-európai rendszerváltozás évtizedeire. Július 16-án szlovák, 18-án cseh, 20-án pedig lengyel nap lesz a fesztiválon. 
„A hőskor.” Bevezető
A kiállítást megnyitja: Gabriel Hushegyi, a Szlovák Intézet igazgatója
Fedor Gabčan 1940. július 22-én született egy festői szlovák falucskában – Jókúton (Kúty). A háború után a megözvegyült édesapjával Révkomáromba (Komárno) költözött. A kassai ipari középiskolában szerzett érettségi után a pozsonyi Geodéziai Intézetben (Geodetický ústav v Bratislave) helyezkedett el, feladata a légifelvételek feldolgozása 