Mi sem természetesebb, mint utálni a természetet. De az emberek ezt nem értik, mert zavarosak a nézeteik. Sokan például úgy vélik, hogy a földi világot az ördög irányítja. Régen némelyek még azt is mondták, hogy a gonosz megnézte magának az Úr birodalmát, és megpróbált valami hasonlót teremteni. Ha rájuk hallgatunk, akkor az ördög csupán egy szánalmas imitátor. Csakhogy teljesen tehetségtelen, mondják, ráadásul rémesen kegyetlen is. Lári-fári. Mások meg úgy tartják, hogy a világ Istentől való. Ha tényleg így lenne, akkor ő nem az, akinek gondolják, hanem csak egy kísérletező félnótás. Ez is sületlenség. De ha se ez, se az, akkor micsoda? – merülhet fel az emberben. Ostoba kérdés. Megmondom: a világ az esztelen természet műve.
Éppen azért néz ki pontosan úgy, ahogy, mert az ő műve. A természet teljesen agyament, a káosz megtestesülése, a vak véletlen játéka. Mély gyűlölettel viseltetem a természet iránt. Bizony! Ha valamit, akkor a természetet szívből utálom. Vagy tudunk másról, amibe ennyi energia szorult, ami ennyire zabolátlanul termékeny és ugyanakkor ennyire eszement? Nyilván nincs ilyen! Ha a természet emberi alakot öltve kisétálna Sevillában az utcára, egy szempillantás alatt lefognák, mint közveszélyes őrültet, vagy esetleg máglyára küldené az Inkvizíció. Nyilván nőnemű lenne, nagy vihorászva és ugrándozva szülne ötpercenként egy gyereket, közben meg-megtermékenyülne bármiféle látható elkövető nélkül, mintha maga a szél csinálná fel. Igen, a természet tökéletesen esztelen!
De hát épp ő a világ szülőanyja. Nem az ördög, vagy az Úr, nem valamiféle gonosz szellem, vagy kísérletező félnótás, legkevésbé a jó Öregisten, hanem egyszerűen az esztelen, véletlenekből tákolt, mindenható, ősvak és katyvaszos természet. Ez a gondolatmenet különösen illik hozzám, mivel gyógyászati területen állok alkalmazásban. Ám ez csak azt bizonyítja, hogy a megfelelő helyre kerültem, mert én szívből és őszintén azonosulok a fenti nézetekkel.
A kötet megszületéséhez még két jelentős szerző járult hozzá: Katarína Moláková dokumentum- és animációs filmrendező történetíróként és az ismert szlovák írónő, Alexandra Salmela szövegíróként. A három szerzőnő frappáns leírásokkal, élvezetes nyelvezettel és nagyon érzékletesen mutatja be egy vak kislány szemszögéből az ismerkedés, a barátkozás és a közös felfedezés örömét, a két kislány burjánzó fantáziáját. Megtudhatjuk, mi mindenben múlja felül a vak kislány a másikat, az élet mely területein tájékozódik jobban, ám a kötet közel sem a versengésről szól, sokkal inkább arról, hogyan köt barátságot és hogyan segíti egymást két nagy fantáziával megáldott kislány, hogyan tud egymás kedvében járni és hogyan találnak ki közös játékokat. Miminek köszönhetően megtudhatjuk, mi mindenre következtethetünk a hangok alapján, mennyi szépséggel tölti meg egy vak kislány napjait például az eső hangja. („Az eső zene. Ahogy az egyik esőcsepp koppan a másik után.”). Mimi ugyanis leginkább hangok és tapintások révén tájékozódik.
Zdeněk Svěrák, cseh színész, író, forgatókönyv író 1936-ban született Prágában. Forgatókönyvei közül a magyar közönség számára talán a legismertebb Az én kis falum, amelyből Jiří Menzel nagy sikerű filmet is rendezett. A kilencvenes évektől fiával, a filmrendező Jan Svěrákkal értek el komoly filmes sikereket: az önéletrajzi ihletésű Általános iskolát (1991) Oscar-díjra jelölték, a Kolja 1997-ben elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar és Golden Globe díjat is.
Az est – minden bizonnyal az egészen nagy számú nézőközönség okulására – egy némileg formális körrel, a szerző, Mikołaj Łoziński eddig munkásságának rövid bemutatásával indul, majd gyorsan felvetődik (bár lehet, hogy helyesebb lenne azt írni, hogy tulajdonképpen eléggé adja magát) a kérdés, hogy vajon mit ír most. Łoziński azonban még pár mondat erejéig maradna a bevezető formuláknál, egy pillanatig még félretenné a feltett kérdést és hangot ad abbéli örömének, hogy itt lehet Magyarországon, ami számára különleges hely, egyrészt mert annak idején először hozzánk utazott mint író. Másrészt viszont Budapest a családja számára is fontos volt, hiszen nagyapja, a háború előtti kommunista, 1956-ban a Trybuna Ludu tudósítójaként érkezett Budapestre, megírta, amit látott, ezt követően persze kirúgták a laptól, de a budapesti események hatására szakított a kommunizmussal.
