"Miért kell elolvasni ezt a könyvet? Elsősorban azért, mert rövidsége ellenére nagyon mély. Egy apa és a fia közötti beszélgetésről és sétáról szól, ahol előkerül minden, ami egy ilyen kapcsolatban szóba jöhet: nők, haverok, anekdoták. Hakl ebbe a köntösbe csomagolja a főszereplője, Jan Beneš (ahogy Hakl is Jan Beneš a való életben) személyiségének történetét, és előtörténetét, hiszen a beszélgetésekben a Beneš család három generációja jelenik meg, és mindig az apa-fiú kapcsolaton van a hangsúly. Hogy ez egész pontosan hogy néz ki, azt kideríteni már az olvasó dolga, ahogy az is, hogy hogyan játszik Hakl két dologgal: az anekdotáival és a figyelmünkkel." - írta recenziójában szerkesztőnk, Hanzelik Gábor a kötetről. Most pedig ízelítőt adunk a szövegből!
A pingvinház
– Kihez? – kérdezett vissza az öreg portás a fülét hegyezve, és anélkül hogy rám nézett volna, tovább szeletelte meg egyengette azt a valamit a zsírfoltos csomagolópapíron.
– Beneš úrhoz – ismételtem meg.
– Az meg kicsoda?
– Itt dolgozik maguknál.
– Akkor szóljon neki – tolta elém a telefont, de még most sem fordult felém.
– Szia, apa! – szóltam bele a mocskos telefonkagylóba.
– Ja, szervusz! Kérlek szépen, megvárnál ott, ahol vagy? Most van egy csoportom, úgy egy óra múlva végzek, addig esetleg nézd meg a kígyókat.
– Oké – hagytam rá.
A portás egy darab megzöldült disznósajtot tömött a szájába, és heves mozdulatokkal rágni kezdte.
Elballagtam a pingvinekhez, és bementem az épületbe. A feketefehér madarak egymás után totyorásztak a medence betonszélén. Aztán az egyik – hirtelen ötlettől vezérelve – oldalazva a vízbe vetette magát. A többiek azon nyomban követték, egy pillanatig úgy szelték a vizet, mint afféle meghibásodott vezérlőszerkezetű, önjáró torpedók; aztán az egyiknek eszébe jutott, hogy kilő a vízből, a többiek meg utána, mind kiugráltak, szépen felsorakoztak az első pingvin után, és kezdődött minden elölről. Az egyiknek mindig egy századmásodperccel előbb jutott az eszébe, hogy hopp, de még mielőtt elérte volna a vízfelszínt, a többiek már potyogtak is utána. Ezt ismételgették egy órán keresztül, amíg ott álltam, körbe-karikába. Nyugodtan elnéztem volna őket tovább, akár még egy órát is, de vissza kellett mennem.
Apám a portásfülke előtt állt mozdulatlanul. Fittyet hányva a nyári időre, fehér ballonkabátot és megkopott sildes sapkát viselt, amelyet csak úgy emlegetett: „Prinz Heinrich”. Már néhány éve nyugdíjban volt, de kevéske járandósága kiegészítéseként csoportokat vezetett az állatkertben, iskolásokat, Ústí nad Labemből érkező kirándulókat és holland nyugdíjasokból verbuválódott szakértői csoportot. Azért a kevés kis pénzért türelmesen magyarázott nekik a fókákról vagy a gnúkról, és megvárta, amíg a látogatók kiszórakozzák magukat a majomházban. Megdöbbentem, hogy mennyit őszült ez alatt a pár hét alatt.
– Szevasz! – köszöntem neki.
– Szervusz! – válaszolta, és a fák koronája felé bámult.
– Na, mi újság? – kérdeztem.
– Már legalább kétmilliárd éve semmi, variációk egy témára. Szén, hidrogén, oxigén, nitrogén – válaszolta az apám.
Úgyhogy nekiindultunk. A Troja-kastély mellett elsétáltunk a hídig, amiről beleköptem a Moldva sűrű, szabadon hömpölygő vizébe, majd átvágtunk a Császár-szigeten, és a másik kis hídon keresztül, amelyről apám eresztett egy jó hosszúra nyúlt, fehér köpetet a sűrű, szabadon hömpölygő hajózócsatorna vizébe, kiértünk a Stromovka parkba.
***
Miért nem tudta a kurszk legénysége elhagyni a tengeralattjárót?
– Csak azt tudnám, kérlek alássan, minek kérdezgeted folyton, hogy mi újság – szegezte nekem a kérdést két lépés között az apám –, hiszen ez az egyik legnehezebb kérdés, nem is ismerek nehezebbet. Ha azt kérdeznéd, hogy vagyok, arra tudnék válaszolni…
VV: 
Egyaránt tanúskodik ez valamiféle tervezőkészségről (a megvásárolt újság), mint valamiféle meggyőződésről, hogy a 195-ös busz nagyjából félóra alatt valóban el fogja vinni Ursynówból a Krakowskie Przedmieściére (hosszabb időre nem lenne elég a vásárolt újság). Tanúskodik továbbá arról, hogy közönséges hétköznapról (hétfő) és hónapról (június) van szó.
Szerdán, gondolta Andrinne. Szerdai napon fogok meghalni.
PERIFÉRIA