Island of freedom – olvashatjuk a Sziget Fesztivált reklámozó plakátokon és karszalagjainkon. A helyszínre érve pedig tapasztaljuk is, hogy ez valóban a szabadság szigete. És valóban köztársaság (ahogy ezt útleveleink hirdetik), amelybe minden és mindenki belefér.
Az OTP Világzenei Nagyszínpadát és a nézőteret is tűzi a nap délután ötkor, amikor színpadra lép az első szláv illetőségű zenekar a szerb-dán (!) Tako Lako. Az együttest láthatólag nem nagyon zavarja, hogy negyven fokban kell játszaniuk, sőt percek alatt még forróbb hangulatot teremtenek. A koncert kezdetén még szinte alig lézengünk a nézőtéren, azonban a balkáni dallamok, a cigányzene, a rock és a dub gyakorlatilag tökéletesen eltalált keveréke hamar odavonzza az embereket, akik a hőség ellenére végigtáncolják a sajnos csak egy órás koncertet. Úgy tűnik a zenekar is bánja, hogy hamar véget ért a fellépés, gyorsan meg is ígérik, hogy jövőre is jönnek.
A koncert után az énekessel, a szerbiai származású Ognjen Curcic-csal és a basszusgitáros Philip Zubin Hormozi Køppennel beszélgettünk.
- Hogy éreztétek magatokat, milyen volt a koncert „belülről”? Nem volt furcsa délután, világosban játszani?
Ognjen Curcic: Fantasztikus volt, nagyon jól éreztük magunkat, az egyáltalán nem baj, hogy délután léptünk fel, csak ez a rohadt meleg volt egy kicsit idegesítő.
- Magyarországon egyelőre nem sokan és nem sokat tudnak a Tako Lakoról, meséljetek egy kicsit, mit kell tudni rólatok?
Philip Zubin Hormozi Køppen: 2007-ben alakult az együttes, és mi úgy tartjuk, hogy fő csapásvonalunk a pszichedelikus rock, amelyet persze ötvözünk más, például a cigányzenéből vagy a balkán beatből kölcsönzött elemekkel. Nálunk, Dániában is nagyon megy mostanában a balkán beat, mi is így indultunk, de aztán kicsit más irányt vettünk. Szerencsére rengeteg felé hívnak minket koncertezni, ma itt vagyunk, Budapesten, holnap meg már Angliában lépünk fel. Tavaly pedig az első lemezünk is megjelent.
- Az előbb azt mondtad, hogy 2007-ben alakultatok. Miért vártatok öt évet a lemezzel?
Ognjen: Tudtam, hogy ezt fogod kérdezni. Egyszerűen így alakult, fontosabb volt a show.
Philip: De nyugi, már nemsokára jön a következő.
- Honnan ismeritek egymást, hogy jött létre a Tako Lako?
Philip: Teljesen klasszikus a történet, együtt jártunk iskolába, ott zenélgettünk, aztán együttest alakítottunk. A Tako Lako név az angol „take it easy” (vedd könnyedén) szerb fordítása, úgy gondoljuk, vagy legalábbis reméljük, hogy a koncertjeink is ezt tükrözik.
- Ognjen, te Szerbiából származol, Dániában élsz, milyen ott az élet egy szerbnek?
Ognjen: Iskolás korom óta élek ott, már nagyjából megszoktam, de persze nagyon furcsa, annyira más minden, főleg a mentalitás. De valószínűleg már én is sok mindent átvettem ebből, mert ha hazamegyek Szerbiába, a családom nem nagyon érti, hogy mit miért csinálok, és miért úgy, és ez oda-vissza igaz.
Mire a Sziget első napjának második szláv zenekara, a boszniai illetőségű Dubioza Kolektiv koncertjére kerül sor, már a nap is lemenőben és a rekkenő hőség is szűnőben van. Az együttes basszusgitárosát, Vedran Mujagicot még színpadra lépés előtt kaptam mikrofonvégre.
Elmesélte, hogy a tíz éve alakult, hét bosnyák és egy szerb tagot számláló zenekar deklarált célja a kezdet kezdetétől, hogy dalszövegeikkel olyan témákat feszegessenek, amelyekről addig senki sem énekelt. Így kerülnek terítékre általában társadalmi, politikai kérdések, az elnyomottak melletti kiállás. Vedran elmondása szerint ebben ők voltak az elsők Boszniában, de idő közben már több olyan együttes is létrejött, melyek hozzájuk hasonlóan ilyen kérdéseket vetnek föl. Hogy sikerült-e bármiféle célt elérniük, még kérdéses, az a tény viszont önmagáért beszél, hogy miközben a világ minden tájára hívják őket, Boszniában az elmúlt egy évben mindössze egy koncertjük volt. A Dubioza Kolektivről tudni kell, hogy mindig sárga-fekete, leginkább furcsa focimezekre emlékeztető ruhákban lépnek fel, rákérdezek ennek az okára is, persze valami nagy sztorit vagy mítoszt remélve a háttérben. „Ki kell ábrándítsalak – mondja Vedran –, semmi különösebb háttértörténete nincs a ruháknak. Arra gondoltunk, hogy ha csupa feketében lennénk, alig látszanánk a színpadon, a sárga viszont jó rikító, mindenki észrevesz minket. Egyébként nem te vagy az első, aki ezt kérdezi.”.
A Dubioza Kolektivet azonban, azt hiszem, rikító sárga ruházatuk nélkül is nehéz lenne nem észrevenni, vagy legalábbis nem meghallani. A ska, rock, reggae és balkán beat elemekkel operáló banda szinte másodpercek alatt vonzza be a tömegeket az időközben újfent kissé kiürült nézőtérre. Villámgyorsan hatalmas pogózás kerekedik, amire persze a fiúk is buzdítják a színpadról a népet.
Hallhatunk számokat vadonatúj, bosnyák nyelvű, Apsurdistan című albumukról, de emellett bőven csendülnek fel angol nyelvű nóták is. De igazából mindegy is, hogy milyen nyelven énekelnek, a lényeg, hogy mindenki megkapja a magáét. Slusszpoénként pedig Strauss Kék Duna keringőjének taktusaira távoznak a srácok a világzene (és a világbéke) színpadáról. Nagy buliról maradt le, aki kihagyta a tegnap estét.
Németh Orsolya
A beszámolók és az interjúk létrejöttéért külön köszönet Marton László Távolodónak.