A nyelv az ember ismeretszerzési tevékenységének ablaka, és szoros kapcsolatban áll a gondolkodás fejlődésével, illetve az anyagi és társadalmi élet történetével. Másrészről viszont a nyelv kódolt jelrendszer, amely a különböző nemzetiségek és társadalmi rétegek közötti kommunikációt szolgálja. Ebben az értelemben a nyelvek története során létrejöttek az eltérő területi dialektusok, amelyek a néprajzi csoportokra jellemzők. Ez képezi a nemzeti nyelvek alapját is. A dialektusok megkönnyítik az információáramlást a zárt csoportokon belül, és ezzel együtt más szociális és etnikai feladatokat is ellátnak.
A nyelv azonban megtévesztésre is felhasználható, méghozzá két irányban: egyrészről információt közvetít a csoporton belül, másrészről pedig megtévesztő kijelentéseket tesz a külvilág, az idegen társadalmi vagy etnikai elemek felé. Így keletkezett az egyik legérdekesebb nyelvi jelenség — létrejöttek a céhek titkos nyelvei.
lván Sisrnanov, a neves bolgár néprajzkutató a Feljegyzés a bolgár titkos nyelvekről és titkos nyelvjárásokról c. munkájában (SzBNU, 12 k., 1895.) az egyszerű emberek azon képességéről ír, hogy „titkos nyelveket hozzanak létre”, és ezt az alkotóképességet a névtelen szerző találékonyságának tulajdonítja. Ezt még tovább pontosítja — ezek olyan szakmai és társadalmi rétegek, amelyeknek szüksége volt titkos, rejtjelezett beszédre.
Titkos nyelvek számos népnél fellelhetők, erről tanúskodik a gazdag nyelvészeti szakirodalom, amely felbukkanásuk és történeti fejlődésük kérdéskörével foglalkozik. Egyik alcsoportjuk az argó (zsargon). Franciaországban az ún. argó a 14. század óta létezik, a német területeken pedig V. Károly uralkodása alatt hasonló titkos nyelveket fedeztek fel, amelyeket rothwelsch vagy jénai nyelv névvel illettek. Angliában ismert a szleng, Kínában pedig a hiancsan. Ezek társadalmi rétegnyelvek, amelyeket bizonyos csoportok társadalmi kirekesztettsége hoz létre. Így keletkeznek a szubkultúrák (például a tolvajoké, koldusoké, bűnözőké, prostituáltaké stb.), amelyek saját kommunikációs eszközt is teremtenek. Nem véletlen, hogy az első adatok a titkos nyelvekről rendőrségi jelentésekben vagy a bírósági jegyzőkönyvekben bukkannak fel.
A titkos nyelveken kívül ún. feltételes nyelveket is megkülönböztetünk, ezek megjelenése kapcsolatban áll a különböző társadalmi, gazdasági és életkori csoportok igényeivel. Ismertek a titkos gyermeknyelvek, diáknyelvek, sportolók argói vagy a csibésznyelv. F. Kraus német tudós, aki szintén a titkos nyelvek történetét tanulmányozta, a 19. században számos ilyet írt le Németországban és Ausztriában. Ezek elnevezései Bécs környékén a Gansesprache (libabeszéd), Erbsensprache (borsónyelv); művésznyelv (a bécsi festőművészek körében); Krainerlatein, Töpferlatein (fűszeres latin, fazekas latin). Dániában ismerik a darvak beszédét (Kragemal); Magyarországon a madárnyelvet; Angliában az orvosi görögöt (medical Greek); az Egyesült
Államokban a macskanyelvet (cat language) vagy a kutyalatint (doglatein); Galíciában a zsidónyelvet; Szerbiában és Boszniában pedig a kecskepásztor nyelvet stb. Kelet-Bulgáriában használják az un. veréb vagy madár nyelvet, amit a gyermekek beszélnek, és amelyet a tudósok a magyarországi madárnyelvhez hasonlítanak. A bolgár nyelvi környezetben fejlődött ki az ún. fecskenyelv is, Prilep környékén. Vuk Karadi'e a szerb koldusok titkos beszédét tanulmányozta, ezek képzésmódja az, hogy minden szó elé egy egyházi szláv terminust tettek. A bolgár földeken ún. kolostori titkos nyelvek is ismertek. Ezeket a bolgár kolostorok utazó adószedő szerzetesei (gnyaci) használták. Ehhez hasonló beszédről Mokres faluból (Lom környéke) és a makedóniai területekről is kaphatunk felvilágosítást, Ezeket a már leírt módon, ószláv kifejezések beszúrásával képezték. Oroszországban a 18. században volt ismert az ofenek (utazó élelmiszer-kiskereskedők) titkos beszéde a vlagyimiri járásban. Ezek a kereskedők az egész Balkán-félszigetet járták. Titkos nyelvük szuzdali nyelv címszó alatt bekerült II. Katalin cárnő l786-os Pallasz c. összehasonlító szótárába.
Bulgáriában az ehhez hasonló beszédet a régebbi szakirodalomban a folklórból kölcsönzött poszlovecski govori (feltételes beszéd) jelzővel illetik. Ezek nem teljes nyelvek, hanem részlegesen megváltoztatott beszéd. Különböző módon képződnek, például betűkkel vagy szótagokkal, amiket a szavak elejéhez, közepéhez vagy végéhez illesztenek, a betűk, szótagok megkeverésével, vagy hátulról előre történő kiejtésével (opacski), illetve egész szavak helyettesítésével más betűkombinációkkal.
A bolgár földeken számos olyan titkos nyelv is létezik, amelyek különböző szakmákhoz kapcsolódtak. Valószínűleg még a. középkorban keletkeztek, de csak a 19 — 20. században kezdték el tanulmányozni őket. Ezek egységes érdekvédő szervezetbe tömörítik az adott területen működő szűk szakmai céhszervezeteket. Az egység kifejezéseként megjelenik a közös titkos beszéd is, amely a csoport önazonosítását és elhatárolódását segíti a munkahelyen és a munkaidőben. Ezek a titkos nyelvek fokozatosan eltűntek a 20. század elejétől az ipari termelés fejlődésével.
Jireček, a bolgár történelem és kultúra cseh származású kutatója, Utazások Bulgáriában c. munkájában (ami az 1879 — 1884 között végzett kutatásainak és utazásainak anyaga) a következőket írja: ... Bracigovóban igen furcsa beszédet hallani, az un. „kőművesnyelvet", amit bizonyos mértékben a szomszédos Pestera városában is ismernek. Nincsenek ebben minden szóra fogalmak, hanem csak a legszükségesebb dolgokra. Ezen a nyelven szólnak egymáshoz a kőművesmesterek, és asszonyaik sem minden szót értenek belőle. De minden bracigovói lakos ért valamennyit belőle. Az 1876-os felkeléskor a bracigovóiak remekül hasznát vették a török börtönökben és a bírósági tárgyalásokon, ugyanis így senki sem értette, mit mondanak. Ebben az argóban az alapelemek az egyszerű albán szavak, méghozzá a toszkok déli nyelvjárásából (például uja — víz, mekra — szakáll, koka — fej, kamba — láb stb.). Az albán nyelv, miután kevéssé elterjedt és igen bonyolult, kitűnően szolgálja a gondolatok elrejtésének célját, más titkos nyelveknek is alapját képezi a Balkán-félsziget szláv országaiban: például a Debar környéki kőműveseknél, ugyanúgy, mint a boszniai Oszatban a vranjai nemezkészítőknél, akik kecskegyapjúval dolgoznak. Az idegen szavak mellett, a bracigovói nyelv a népi humor számos elemét is magába foglalja, amelyeket a szavak átvitt értelemben való használatával képeznek: például a mocskos — török, hűvös — kocsma, süket — puska, „pilavki" — pénz. A várost Rupisténak hívják, talán a Hrupiste településnévből, ami a bracigovóiak régi hazája, Koszturtól keletre.
A folklórban is megemlítik a titkos nyelveket. A Krali Márkóról szóló történeti eposzban elhangzik, hogy a hős elment a ravanicai templomba, és kihallgatta a szerzeteseket:
A szerzetesek titkosan beszéltek a templomban:
Átkozott legyen a Kralevity Markó...
Egy másik énekben Szófia környékéről Salamon király, Kulevics bán és Markó a népi dalnok elmondja:
…Markó pedig érte törökül,
törökül is, meg albánul is,
és arabul is, és tatárul is,
s a gyermeknek titkosan szólt:
— Hála neked, Kulevics bán…
(SzBNU, 3. k.)
Egy másik népdalban Krali Markó még akkor is a titkos nyelvet használja, amikor a lovához szól:
Gondolkodik nagyon Markó, mit is tegyen,
Márkó lovának titkosan szála:
— Hála neked Sarkó, te jó ló...
(SzBNU, 1. k., Szófia környéke)
Ha figyelembe vesszük, hogy a hőseposz keletkezése nem későbbi a 13-14 századnál, sőt egyes elemei még korábban keletkeztek, következtethetünk a titkos nyelvek ősiségére a bolgár nyelvi kultúrában.
K. Kanev, a Rodope környékének történetével és néprajzával foglalkozó kutató, Momcsilovci falu múltja. Hozzájárulás a Közép-Rodope történetéhez. (Szófia 1975.) c. munkájában elmeséli, hogy még a 20. század 50-es éveiben is a környéken a kőművesek tudatában éltek a titkos nyelvek. Így számol be egy öreg kőművessel történt találkozóról: Amikor egyszer meglátogattam a 90 éves Péter festőmestert, ő betegen feküdt az ágyban és fel sem tudott kelni. De kérdésemre, vajon hallott-e valamilyen „mesternyelvről", azonnal megmozdult, kinyitotta a szemét és a következőt válaszolta: „Ueslisze die ustrenszko mene. Amikor találkoztunk ismeretlen kőművesekkel, egymást kérdeztük: "Ueslisze die ustrenszko mene?", ami annyit tesz: "Érted a kőműves nyelvet?" Ugyanis a régi időkben a kőműveseknek titkos nyelvük volt, amin beszéltek, amikor elmentek egy munkát elvállalni, hogy a csorbadzsik, akiknek dolgoztak, ne értsék. Az öregek szidták, de mi gyermekek gyorsan felfogtuk és megtanultuk. Az öreg mesterek csak egyes szavakat tudtak („igazi mesteri" nyelv), de a mi időnkben keletkezett a kőművesek között a „kicsavart", „fordított" mesternyelv. Azt használtuk mi, amikor Kardzsali környékén jártunk a törökökhöz dolgozni. Minden szó elé az „u” betűt tettük.
A szerző tovább is folytatja., és feltárja a kőművesek titkos nyelvének hétköznapi alkalmazását is: A mai kőművesek azt állítják, hogy Szt. A. Dojcsinovszki és Iván Nedjovski volt a mesternyelv ismerője a faluban. Iván még a menyasszonyával, M. P. Decsevszkával is mesternyelven beszélt. Ő a nyelvet fivéreitől tanulta, akik szintén kőművesek voltak. Iván azt mondta a menyasszonyának annak anyja jelenlétében: Le ne ejtsd az orsót, mert „da utam fane konja ste da un-la stane" (vagyis: ha elkaplak, rossz vége lesz), ő pedig a következőt válaszolta: „Ste ma utis fane, ama uma ine upal drune" (ha felkelsz, hogy elkapj, megízleled a fát). A kegyetlen gazdákról a sértődött és dühös mester ezt mondta társainak: „Ubota sza rone, uftina ene, upajte trune da szi vetame.", vagyis a munka nagyon olcsó, dobáljátok össze, aztán menjünk. Alkudozáskor is mesternyelven emlékeztettek a tárgyaló társukat, hogy valamiről el ne feledkezzen. A megbízott tárgyaló egy összegben kéri a fizetséget lírákban vagy grossban, a többiek pedig csendesen hozzáteszik: és fehéret „bel" (cukor) is és feketét „csorna" is (kávé) és „sljone" (vágni való ürü) és „piskaliva" (árpa a szamaraknak) és fújni való „duhan" (dohány) és erőset „ljuta" (pálinka).
A titkos nyelvi kutatások sajnos csak a nyugati, délnyugati és déli bolgár területekre korlátozódnak. Ezek szerint a vizsgált területen több titkos nyelv is létezett. Az első helyre tehetjük a kőművesek titkos nyelvét, amely a következő, fejlett építészettel és munkaerő-felesleggel rendelkező területeken volt elterjedve: Közép-Rodope, Aszenovgrád, Smoljan, Arda, Madan, Devin, Bracigovó, Pestera és környéke, Gocedelcsevszko és Razlog, a nyugati végek, Szkopje környéke, Tetovó, Szmolszko falu, Pirdop környéke, Mracsenik, Karlovó, illetve a makedóniai területek: Vranja, Debar, Krivapalanka, Drama, Ohrid, Sztruga, Prilep környéke. E titkos nyelv fejlődése az erősödő körnűvescéhekhez is kapcsolódik, hiszen ezeknek tagjai igen versenyképes építészek voltak a Balkánfélszigeten és Kis-Ázsiában. A kőművesek titkos nyelvei fejlettek, és regionális sajátosságokat mutatnak. Például a makedóniai kőművesbeszédre igen erőteljes hatást gyakorolt az albán nyelv, ugyanis egyrészről intenzív kapcsolat állt fenn a makedóniai és az albán építészek között, másrészről pedig az albán nyelvet kevesen értették a szláv nyelvi környezetben. Ezért ezt a beszédet arnaut vagy skapetar névvel is illettek. A Gocedelcsev környéki titkos beszédre viszont az óbolgár örökség jellemző, például megőrződtek az orrhangzók nyomai, illetve a nyugat-bolgár dialektusok jellegzetességei. A bracigovói mester nyelvről tudjuk, hogy a Koszturból és Korcsanból áttelepült bolgárok hozták magukkal, akik a 18. században albánokkal laktak együtt. Ebben a beszédben görög, török és cigány átvételek is előfordulnak, de sokkal kisebb számban.
Második helyen említhetjük meg a szabó—varróbeszédet, amibe a cipészek, csizmadiák beszéde is beletartozott. A szabók és cipészek vagy műhelyekben, vagy utazó mesteremberekként űzték iparukat. Házhoz jártak, főleg férfi- és felső ruhákat varrtak vastag gyapjú anyagokból, míg a cipészek papucsot, cipőt és csizmát készítettek megrendelésre. Ilyenek ismertek Debarban, Prilepben, Szkopjében és környékén, illetve Vranjaban.
Egy másik ismert beszéd a gyapotcséplőké. A gyapotcséplők drandari, olyan utazó iparosok voltak, akik egy speciális íjszerűséggel csépelték a gyapotot, gyapjút, hogy puhább és könnyebben feldolgozható legyen Ez a mesterség a fejlett juh- és kecsketenyésztéssel rendelkező területeken terjedt el, illetve ott, ahol megtermett a gyapot — Gocedelcsev és Szmoljan környékén, egész Délnyugat-Bulgáriában, Makedóniában. 1915 és 1920 körül tűnt el, amikor megjelentek a vízzel vagy árammal hajtott kallómalmok.
A titkos nyelvek következő csoportja az ón- és rézműveseknél alakult ki. Ezek is utazó kézművesek, akik réz- és vasedényeket készítettek, javítottak és tartottak karban. Nyelveik a Rodope- hegységben és Délnyugat-Bulgáriában fordulnak elő.
Másik alcsoport a zenészek titkos beszéde (guzlicások, hegedűsök és más zenészek), illetve ide sorolhatjuk még a vak énekeseket is (akik egyben koldusok is). A koldusok beszédét kutatták Délnyugat-Bulgáriában és a makedón területeken. A szervezett koldusrétegnek saját nyelve van, amit Dimitar Marinov (Kakrina falu adatai, Lovecs) és Kuzman Sapkarev néprajzkutatók (szülőföldjéről, Makedóniáról származó adatok alapján) is megemlítenek. Az utóbbi egy átok-dalocskát is közzétesz, amivel a koldusok megátkozták azokat a gazdákat, akik nem adnak nekik adományt:
„Tara tura viszna pala, Nyom ne maradjon a házból,
sem a klintártól, sem a klintárnőtől, se a gyerekekből, se a lányokból.
sem a livártól, sem a livárnőtől. se a gazdából, se a gazdaasszonyból!"
A tolvajok titkos nyelvéről is vannak információk, ennek sajátos terminológiája van, amely illeszkedik tevékenységük jellegzetességeihez.
A titkos nyelveket két nagy csoportra oszthatjuk, összefüggésben a rétegekkel, akik ezeket használták. Az első csoport az olyan lakosság körében terjedt el, amelyik anyagi javakat termel, illetve ezeket kikészíti, fenntartja és a piacon értékesíti. A másik csoport azoknál a rétegeknél fordul elő, akik a szórakoztatással, művészettel vagy akár lopással keresték kenyerüket, vagyis valamilyen szubkultúrához tartoztak. Ebből a szempontból az első csoportba tartozó nyelvek kézműves (termelő), míg a második csoportbeliek a megélhetési kategóriába tartoznak. Függetlenül ettől, mind a két réteg egész évben folyamatosan vagy legalábbis szezonálisan vándorolva keresi kenyerét. Ez, illetőleg a csapatba történő tömörülésük nagymértékben meghatározza titkos beszédeik lexikális és fogalmi állapotát.
Nyelvi struktúrájuk tekintetében a titkos nyelvek nem lépnek túl a bolgár nyelv általános nyelvtanán, ugyanis ezeket a bolgár lakosság beszélte. Sok esetben magukon hordják még azoknak a helyi dialektusoknak a sajátosságait is, amelyeknek környezetében létrejöttek.
Minden foglalkozásnak megvan a maga terminológiája, amely már a szakma megjelenésével együtt keletkezik, és a technológia, amely az alapanyagok fejlődésével párhuzamosan változik. A szakmai ismeretek titkosítása egy másik, pszichológiai jelenségre utal — a szakmai és életmódbeli titkok megjelenésére és megőrzésének igényére.
A titkok megjelenésének és a fogalmak álcázásának egyik oka maga a valóság keltette veszély, másik oka pedig az a szándék, hogy egy adott csoport érdekeit és megszerzett előnyeit megvédjék, megőrizzék. Ha külső veszély fenyeget, a csoport különböző módokon védekezik, az egyik közülük a nyelv. A nyelv mechanizmusai sokoldalúak.
Az etnolingvisztikában és a néprajzban megjelenő tabu szavak elrejtik a fogalmat, kerülik annak valódi elnevezését. A személynevek, helységnevek, a mitológiai és démonikus lények és jelenségek neveinek tabuvá válása összefügg a veszély felismerésével — ami megjelenhet szerencsétlenségek, betegségek, természeti csapások, járványok, a hagyományos társadalom megmagyarázhatatlan természeti és társadalmi válságainak formájában. A nyelvi tabuvá válás leginkább a népi szellemi kultúra jelenségeit érinti.
A titkos nyelvek keletkezése a maga részéről mási nyelvi mechanizmust feltételez. A titkos nyelv a védelmező nyelv szerepében jelenik meg (M. Mladenov, Rodopi, 10. sz., 1967.), amely védi a kézműves céhes szervezetek szakmai és anyagi érdekeit. A beszélőknek önbizalmat ad az a tény, hogy ellenlábasaik és konkurenciájuk előtt félrevezető megnyilatkozásokkal bármiről beszélhetnek, és megőrizhetik titkaikat, illetve megvédhetik érdekeiket.
Az is fontos kérdés, miért éppen a kézműves kultúrában, vagyis a mezőgazdaságon kívüli szférában terjedtek el a titkos nyelvek. A folklórból meríthetünk válaszokat erre a kérdésre. A Rodope környéki kőműveseknél fellelhető Szt. Tamás (a védőszentjük) életrajzának egy helyi változata (Rodope kötet, Szófia 1994.). Eszerint a szent építette Szelim szultán mecsetjét Edirnében. Miután a mecset gyönyörű lett, a szultán megkérdezte őt, tudna-e még szebbet építeni. A mester azt válaszolta, hogy ez csak pénz kérdése. Ekkor a szultán ki akarta őt végeztetni, de Szt. Tamás észbe kapott, felmászott a minaretre, szárnyakat növesztett és elszállt. Egy másik, ugyanarról a vidékről származó legenda Szt. Szpiridonról szól, aki az üstfoltozók védőszentje, és aki felfedezte az ónozást ammónium kloriddal. A néphit szerint emellett kitűnő kereskedő is volt. Egyesek megirigyelték, és levágták a lovának és szamarának a fejét, akikkel a piacra igyekezett. A szent utasította szolgáját, ragassza vissza a fejüket. A csoda megtörtént, a fejek a helyükön maradtak. Történt azonban egy kis hiba — a szamár kapta a ló fejét, a ló pedig a szamárét (Usztovo falu, Szmoljan).
A mezőgazdasági munka színtere a falu és a körülette elterülő földek, a földművesek munkavégzésének helyei. Ezért ők nem is kerültek annyira szoros kapcsolatba más etnikai és
társadalmi rétegekkel, mint a kézművesrétegek. A mezőgazdasági munkát a hagyományos földműves társadalom zárt környezetében végzik, és ez okozza a lényeges különbséget. A kézművesek viszont veszélyes anyagokkal és technológiákkal dolgoznak Azok, akik idegen városokat és országokat is látogatnak, még több veszéllyel néztek szembe és különböző társadalmi és etnikai csoportokkal találkoztak. Munkájuk magasan képzett szaktudást igényel, ezért termékeik minőségiek, értékesek és ezért drágábbak is.
A titkos nyelvek ott jelennek meg, ahol a hagyományos társadalmak és azok zártsága az átmenet állapotában található. Kutatásuk mind a mai napig forrása lehet a néplélektani ismereteknek, a népi életmódnak és kultúrának, illetve azok nyelvi megjelenéseinek.
Menyhárt Krisztina fordítása
Juricsakyné Szabeva Aszja magyarul megjelent írásai:
Az édesanya közvetítő szerepe a bolgár hagyományos kultúra átadásában, Haemus társadalmi és kulturális folyóirat, 2011.
Régi idők bolgár asszonyainak tisztasági és kozmetikai praktikái, Haemus társadalmi és kulturális folyóirat, 2010.
Adatok a középkori apokrif imák rendszeréhez: előtanulmány egy összehasonlító kutatáshoz, In: Tanulmányok a magyarországi bolgár, görög, lengyel, örmény, ruszin nemzetiségek néprajzából, 2008.
A trák királyok aranyától a bolgár népi kultúra élő parazsáig, Haemus társadalmi és kulturális folyóirat, 2008.
Tánc és jelképiség: Az éjszakai táncok kérdésköréhez, Haemus társadalmi és kulturális folyóirat, 2006.
Mozaikok egy kiállításról: Képek, emlékek és gondolatok egy különleges gyűjtemény: Vera Macseva-Gancseva: A kosztüm és a divat története felújítása kapcsán, Haemus társadalmi és kulturális folyóirat, 2006.
A betűkről és mágikus jelentésükről, Haemus társadalmi és kulturális folyóirat, 2006.
Színes duda rázendített, nagy körtáncot jártak…, Haemus társadalmi és kulturális folyóirat, 2005.
Perperikon, a szent sziklaváros: Avagy adalékok a kelet-rodopei kereszténységről, Haemus társadalmi és kulturális folyóirat, 2003.
A magyarországi bolgárkertészek szokásai a XVIII-XX. században, Bolgárok Magyarországon, 2002.
„Mitológia nélkül nem nép a nép”: Beszélgetés a Párizsban élő Aszja Popova professzorasszonnyal, Haemus társadalmi és kulturális folyóirat, 2002.
Sportvetélkedők a Krali Markóról szóló hősi eposzokban: Adalékok a bolgár népi sport történetéhez, Haemus társadalmi és kulturális folyóirat, 2000.
Pörög-forog a körtánc a téren, Haemus társadalmi és kulturális folyóirat, 2000.
Kolostori ünnepek és búcsúk, Haemus társadalmi és kulturális folyóirat, 2000.
Adalékok a bolgár népi ének- és tánctalálkozók történetéhez, Haemus társadalmi és kulturális folyóirat, 2000.
A szerzetes költő: Őszentsége Ilarion Trajanopolszki püspök alkotói portréjáról, Haemus társadalmi és kulturális folyóirat, 2000.
A mitológia még mindig élénken él az emberek tudatában: beszélgetés Ivanicska Georgieva Professzorral…, Haemus társadalmi és kulturális folyóirat, 2000.
A hadzsi útja, Haemus társadalmi és kulturális folyóirat, 2000.
A bolgár települések a XX. Század elején, Haemus társadalmi és kulturális folyóirat, 1999.
Bolgárok, Magyar Nagylexikon: 4. kötet, 1995.
Bolgár kertész, Magyar Nagylexikon: 4. kötet, 1995.
A Nagy László múzeum Szmoljanban, Haemus társadalmi és kulturális folyóirat, 1995.
A bolgár faluépítési szokások és hiedelmek európai vonatkozásai, Konferenciaközlemény, 1994.
