Kedves Barátaim,
és mindenekelőtt, ti, külföldi újságírók és szerkesztők!
Az elmúlt napokban rengeteg kérés érkezett részetekről, hogy írjam le, mi zajlik jelenleg Kijevben és egész Ukrajnában, értékeljem a helyzetet, jósoljam meg, mi várható a legközelebbi jövőben. Mivel nem adottak a fizikai lehetőségek, hogy minden újságnak írjak egy részletes elemző cikket, úgy döntöttem, elkészítem ezt a tömör és velős nyílt levelet, melyet mindegyikőtök a maga szükségletei szerint használhat fel.
A legfontosabb dolgok, melyeket mindenképpen el akarok mondani, a következők…
Janukovics rezsimje kormányzásának nem egész négy évében tűrőképessége határára juttatta az országot és a társadalmat. És ami még rosszabb, egy olyan kiúttalan helyzetbe sodorta saját magát, amelyben mindenáron fenn kell tartani ezt a hatalmat. Ellenkező esetben súlyos ítélet várja az országot. A lopás és a kapzsiság minden emberi ésszel felfogható és elképzelhető mértéket meghalad.
A fotópályázatra öt kategóriában lehetett nevezni:
Cseh Filharmónia Énekkar, Brno
Palotájában: 
Fotó: Lengyel Intézet
Képzeljék el, hogy az orruk előtt elsuhan egy repülőhordozó azokkal a mennydörgő mifenékkel, amelyek fölrepülnek és belefúródnak az égbe. Vagy hogy fölsorakoznak a járdán a jobboldali radikálisok, miniszoknyában meg neccharisnyában, és agitálni kezdenek a bevándorlók s az afro-ázsiai prostituáltak társadalmi jogaiért, közben meg ingyen adják. Vagy hogy a nappalijában rumbázni kezd a pápa meg Fidel Castro. Maguk meg egyáltalán nem reagálnak, észre sem veszik. Mert minden agytekervényük, minden idegcsomópontjuk és minden sejtjüknek minden sejtplazmája, minden egyes szőrszáluk hegye valami sorsdöntővel foglalkozik. De valóban sorsdöntővel. Például a világbajnokság döntő mérkőzésével, melyben a mieink vesztésre állnak, ámde rendezték soraikat és visszaszorították az ellenfelet, gólhelyzet van és totál hepaj – és akkor bedöglik a tévékészülék. És hitetlenkedve bámulják azt az átkozott kasztnit.
1968. augusztus 20-án éjjel a Varsói Szerződés öt tagállama katonailag megszállta Csehszlovákiát és így lánctalpasokkal tiporták el a Prágai tavasz reformtörekvéseit. A megszállás sokkolta a csehszlovák társadalmat, de a lengyelek és a magyarok között is sokan voltak, akik különböző módon tiltakoztak ellene. Az ellenállásnak különbözői változatai voltak, az egyetemi diákok tiltakozó akciói, értelmiségiek petíciói, a munkások sztrájkjai, utcai demonstrációk vagy akár egy-egy csehszlovák-szovjet jégkorongmérkőzés formájában. A legradikálisabb tiltakozás mégis az, amikor valaki az életét áldozza fel, ő maga a tiltakozás eszköze. Azokra emlékezünk most, akik az életüket adták a szabadságért…