Találkozások Velük, akik ott voltak, és előkészítették a változást. Ahogy mi láttuk őket, ahogy ők látták a világot - akkor és most. 1989 eseményei, a rendszerváltáshoz vezető út, és az azóta eltelt 25 év szavakban és képekben. A Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetsége és a Lengyel Intézet közös programsorozata a Szabadság Ünnepének évében, 2014-ben.
Kevés olyan időszak volt a kelet-közép-európai népek történetében, mint amilyen az elmúlt 25 év. Negyedszázad az emberiség, de még egy nemzet történetében sem jelent hosszú időszakot, mégis ennyi idő alatt fel kellett építeni a polgári demokrácia alapintézményeit és el kellett kezdeni működtetni őket, sokszor élő történelmi hagyományok és tapasztalatok nélkül.
2014-ben azonban arra is emlékeznünk kell, hogy milyen út vezetett a szabadsághoz azok számára, akik arra tették fel életük jelentős részét, hogy véget vessenek az elnyomásnak. Lengyelország élen járt ezen az úton, a lengyel társadalom jelentős része soha nem adta fel a vágyat, hogy egy független, szuverén, szabad és igazságos államban éljen, amelyben a polgári jogokat és az emberi méltóságot tiszteletben tartják.
De nem feledhetjük, hogy milyen árat fizettünk mindannyian a függetlenségért, mint ahogy nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a szabadság nem tart örökké, nem állandó állapot, ki kell érdemelni, meg kell érte harcolni. Éppen ezért demokráciánk legféltettebb kincsét, szabadságunkat óvni, védeni kell.
Az egész éven át tartó, Történelemórák a szabadságról című rendhagyó történelmi beszélgetések keretében, a volt ellenzék egykori képviselői, történészek, polonisták, valamint Lengyelország újkori történetével foglalkozó szakemberek-kutatók osztják meg velünk élményeiket, emlékeiket, meglátásaikat. A programsorozatot filmvetítések (dokumentum és játékfilmek), valamint egyéb társrendezvények; koncertek, kiállítások, és további találkozók kísérik, az események szemtanúinak, a volt ellenzék tagjainak, az egykori lengyel és magyar Szolidaritás aktivistáinak részvételével.
A programsorozat moderátora Mitrovits Miklós történész, akinek kutatási területe Kelet-Közép-Európa XX. századi története. Az első találkozó vendége Kiss Gy. Csaba polonista, József Attila-díjas magyar irodalomtörténész, művelődéstörténész, egyetemi docens lesz.
Szervezők: Lengyel Köztársaság budapesti Nagykövetsége, Lengyel Intézet
A találkozók részleteiről hamarosan a szervezők honlapján,, illetve a Lengyel Intézet nyomtatott programfüzetéből tájékozódhatnak:
www.budapeszt.msz.gov.pl, www.lengyelintezet.hu