Pászt Patrícia a lengyel kultúra szeretetét az anyatejjel szívta magába. Szinkrontolmács, műfordító, kultúraközvetítő, projektmenedzser, szerkesztő, drámaelméleti munkák szerzője, a 13 évvel ezelőtt életre hívott kulturális alapítvány, a Krakkói Magyar Centrum alapítója, vezetője. Krakkó és Budapest között félúton arról beszélt nekünk, hogy mire predesztinálja az embert, ha a Hevesi térre (ma Rejtő Jenő u.) születik, szégyen-e a kultúrát csomagolni, hogy hogyan sikerült jókor, jó időben lenni, mitől fekszik egy rövidtávfutónak a dráma, kreatív munka-e a színházi tolmácsolás, és miért jó, ha néha nyavalygás helyett önvizsgálatot tart az ember.
Magyar–lengyel–filozófia szakon végeztél, de a doktoridat már dráma és színháztörténetből írtad (Mai lengyel drámairodalom, Kalligram, 2010). Mikor fordultál a színház és a dráma felé? Mi volt az a pont, amikor úgy érezted, hogy neked ezzel kell foglalkozni?
Hát ez úgy van, hogy ha a Nemzeti Színház [1]mellé, a Hevesi Sándor térre születsz, akkor erre eleve predesztinálva érzed magad. Komolyra fordítva a szót az egyetemen kezdődött. Volt két kiváló tanárom, mentorom. Az egyik Király Nina, akinek magával ragadó előadásait a lengyel szakon hallgattam, a másik Spiró György, akinek szemináriumaiba az esztétika szakon kóstolhattam bele. Ninától a színház szeretetét kaptam, és neki köszönhetem az első színházi megbízatásomat is. Andrzej Wajda Wyspiański Menyegzőjét rendezte a Nemzetiben. Tudod, a Hevesi téren. Ott szagoltam bele a színházba, és egyből megéreztem, hogy na ez az. Mind szakmailag, mind emberileg egy olyan kihívás, ami hihetetlenül izgalmas és inspiráló. Éjszakába nyúlóan ültünk Wajdával és a feleségével, aki a darab díszlettervezője volt. A dráma műfaját pedig Spiró szerettette meg velem, akit nemcsak magyar, de Európai viszonylatban is a XX. századi drámatörténet meghatározó alakjának tartok. A lengyel drámairodalomról tartott előadásokat. Rajongtam érte, és az óráiért. Nina és ő is tanáraimmá, mentoraimmá és mestereimmé váltak. Nina révén – aki később a Színházi Intézetet vezette - kezdtem el színházelméleti szövegeket, tanulmányokat fordítani, főként Kottot (Jan Kott) Grzegorzewskit (Jerzy Grzegorzewski), Szajnát (Józef Szajna), Tadeusz Kantort. Így ismerkedtem meg a lengyel dráma történetével, és szedegettem össze az elméleti hátteret. Az első fordítás viszont Spirótól jött. Ő kért meg, hogy készítsem el a Szolnoki Szigligeti Színház számára Wyspiański Átok (Klątwa) című drámájának nyersfordítását. Rövidtávfutó vagyok, úgyhogy rögtön tudtam, a dráma műfaját nekem találták ki. Egy hosszú regény, ahhoz nem lenne türelmem. A drámában sok az indulat, a koncentrált dialógusok, a sűrítés, az expresszivitás. Hát így indult. Spiró György és Király Nina támogatásával, akiknek a mai napig hálás vagyok, és akikkel máig jó a kapcsolatom.