Posztszovjet nosztalgia, birodalmi tudat és a homo sovieticus új, fogyasztói köntösben – csupa olyan téma, ami önmagában is bír manapság valamiféle egzotikus kicsengéssel, ráadásul egy nemrég megjelent kötet most mindezt lengyel szemszögből veszi górcső alá. Németh Orsolya Posztszovjet non-fiction. A volt Szovjetunió országai és a lengyel tényirodalom című könyvének bemutatóján jártunk.
Éppen a kezdés előtt érkezem meg és a pillanatnyi szusszanás után rögtön csupa ismerős arcot fedezek fel a Kossuth Klub földszinti klubtermében. Olyan érzésem, van, hogy csak összegyűltünk beszélgetni egy jó könyvről, aztán majd egy pohár bor mellett folyik tovább az este. Végig ez a fajta bensőséges hangulat uralkodott, ami kifejezetten jót tett a műfaj néha merev koreográfiájának. Nagyobb teret kaptak az anekdoták, a könyv születésének folyamata, egyáltalán a személyes tényező, sőt nem tipikus módon számos kérdés is elhangzott. De ne szaladjunk ennyire előre.
Németh Orsolya könyve a Nyugat-eurázsiai Idő könyvsorozat hatodik darabja, témaválasztását tekintve tökéletesen illeszkedik annak koncepciójához, ugyanakkor nemcsak a tekintetben úttörő, hogy ez az első magyar szerző tollából született könyv a sorozatban, de egyáltalán ez az első Magyarországon megjelent elemző céllal készült mű a lengyel riportról. A lengyel tényirodalom az utóbbi néhány évben számos kiváló címmel, sőt még egy tematikus folyóiratszámmal is – ne is keressük már sehol, a Nagyvilág folyóirat egykori fantasztikus archívuma eltűnt a digitális világ süllyesztőjében – képviseltette magát a hazai irodalmi életben. Ám mindeddig nélkülöznünk kellett azt a könyvterjedelmű szakmunkát, amely kulcsot ad a lengyel riport-esszé hihetetlen népszerűségnek örvendő – vajon csak sajátosan lengyel? – jelenségéhez és megfelelő értelmezési kontextusba helyezi azt. A helyzet szerencsére most megváltozott.