A Krakkóban minden ősszel megrendezett, Joseph Conrad nevét viselő irodalmi fesztivál idén is szép számmal kínált csemegéket az arra járóknak. Itt mutatták be többek között Olga Tokarczuk legújabb, majd’ ezer oldalas könyvét, de lehetett találkozni Jacek Hugo-Baderrel is, aki kóbor kutya módjára járta végig a volt Szovjetuniót. Ha ez még nem lenne elég, ezekben a napokban zajlott a Krakkói Nemzetközi Könyvvásár is, amelynek Magyarország volt a díszvendége, így például a városban járt Horváth Viktor, aki Krzysztof Vargával folytatott kései, de annál izgalmasabb eszmecserét Pécs városáról és a Limes mint olyan jelentőségéről. A fesztivál programjaiból szemezgettünk.
Fotó: Tomasz Wiech
A Conrad Fesztiválra időzítették Olga Tokarczuk hat évig készült, 916 oldalas Jakub könyvei című regényének bemutatóját (a barokkos cím még hosszasan folytatódik, betöltve a borítót, ez csak az első két szó). Alighanem élete témáját találta meg a XVIII. századi zsidó álmessiás, Jakub Frank perverziókban és blaszfémiákban bővelkedő pályafutásában, a kifordított morál bámulatos hamis prófétájában. A Zohár elterjedése óta ismert az a gondolat, hogy a törvényekben előírtakkal ellentétes módon is lehet élni (e hagyomány szerint a kőtáblák másik oldalán is volt írás), a messiási időkben kiszabadulunk a törvények börtönéből, a fehér tűzre fekete tűzzel írt betűket pedig fehér tűzzel írt, most még láthatatlan betűk váltják fel. Nehéz végiggondolni, mekkora felfordulást idézett elő az a bűnnel üdvözítő „szent kígyó”, aki e fehér betűk ismerőjeként lépett fel, és az általa hirdetett új kinyilatkoztatás szerint szervezte át hívei életét.
Tokarczuk rengeteg munkát fektetett a regénybe, héberül tanult, a wrocławi Ossolineumban kutatta a frankizmus forrásait, elmélyedt a luriánus kabalában és a paradox Messiás-teológiában. Regényíróként alighanem a csúcsok csúcsára ért, azt mondta a közönségnek, fogalma sincs arról, hogy merre tovább, miről írjon megint regényt. Még van ideje gondolkodni ezen, két hónapig, karácsonyig tart a lengyelországi promóciós körút. Jövőre pedig minden lengyel irodalmi díjat besöpör vele.
Fotó: Tomasz Wiech
A Magyarországon már két könyvvel jelenlévő Jacek Hugo-Bader is a fesztivál elején állt népes közönsége elé. Idén megjelent Hosszú film a szeretetről. Visszatérés a Broad Peakre című könyve botrányt kavart, a két ember halálával végződő lengyel Himalája-expedíció történetét sikerült úgy megírni, hogy a túlélők és a hozzátartozók hallani se akarjanak a beígért filmről (nem is készül el). Volt, aki perrel fenyegetőzött, mert a könyvben az olvasható róla, hogy nem akart mentőakciót szervezni az eltűntek felkutatására. A piaci siker impozáns, de ez a történet alighanem a lengyelek belügye marad, minket jobban érdekelnek a kelet-európai és szibériai expedíciók.
De mielőtt visszaküldenénk a tajgába, vegyük figyelembe, hogy van egy ígéretes ötlete. Huszonöt évvel a rendszerváltás után megkérdez bizonyos szereplőket arról, mit lát, ha visszatekint. Ebből lehetne dögunalom, de a szerző máris az ütközőzónában találta magát. A nyolcvanas években egy terjesztői lánc kerületi szintjén vett részt az ellenállásban, de kapott egy listát arról a „humán erőtartalékról”, amelytől bajba kerülve segítséget kérhet. Cím, jelszó, ahogy azt előírták a konspiráció szabályai. Sose keresett meg senkit, de a lista megmaradt. A tervezett könyv miatt szedte elő a listát, elment az egyik címre, és mondta a jelszót: azért jöttem, hogy tejet vigyek az ikreknek. Egy nő nyitott ajtót, rögtön rá is vágta a választ: eddig mindig Jarek jött érte. Hugo-Bader a nyakába ugrott, elmondta, hogy ő az, de azóta rengeteg minden történt vele, már régóta a Gazeta Wyborczában dolgozik. A nő is nagyon örült, amíg a lap neve el nem hangzott, de abban a pillanatban magából kikelve rúgta ki, majd bevágta az ajtót utána.
Fotó: Felvidéki Eszter
A Conrad Fesztivállal párhuzamosan zajló könyvvásár díszvendége idén Magyarország volt, az erre érkező íródelegáció tagja volt Horváth Viktor is, aki a Magyarországon szintén jól ismert Krzysztof Vargával szerepelt egy színpadon. A beszélgetésre – melynek Pécs lett a főszereplője – igen szép számú lengyel-magyar vegyes közönség volt kíváncsi. Horváthnak a Töröktükör című könyve jelent meg nemrégiben lengyelül, melyben Pécs városa a muszlimok szemével jelenik meg, a szerző mintegy egzotikumként tálalja saját hazáját. Krzysztof Varga pedig a Turulpörkölt után egy újabb magyar tematikájú könyvvel jelentkezett (Czardasz z mangalicą, Mangalicacsárdás), ebben szintén elég sok szerep jut Pécsnek. Azt azonban már az elején tisztázza, hogy egyáltalán nem tartja antropológiai prózának ezeket az írásokat, egyszerű művek ezek egy másik országról, hiszen ő nem riporter, és nem tartja egzotikumnak Magyarországot. Ugyanakkor azt elismeri, hogy sokat változott a Pécs-képe, hiszen a Turulpörkölt után egy hónapot ott töltött, ráadásul ez a smoleński tragédia idejére datálható, ezért Pécs ezzel is összefonódott.
Nagy volt az egyetértés abban, hogy Magyarország igen csak vízfejű, van a főváros és van a vidék, de ebben az egészben egy kis szigetet jelent Pécs (ahol egyébként a füge is megterem). Ezután még szóba került a Duna vonala, a Limes mint jelképes vízválasztó, amely Horváth Viktor szerint fontos a kulturális különbségek miatt, Varga pedig azzal zárta az estet, hogy bár valószínűleg a legtöbb ember szeretne egy szép házat Pécsett, az írónak érdekesebb a Limesen túli titokzatos világ.
Felvidéki Eszter, Pálfalvi Lajos, Németh Orsolya
