Október 21-én, szerdán Ondřej Neff cseh sci-fi író Sötétség könyvét mutatták be az Írók boltjában, ezzel kapcsolatban volt fél óránk, hogy beszélgessünk az íróval, világvégéről, normalizációról, nosztalgiáról és a sci-firől úgy általában. Minden spoilerveszélytől mentes interjúnk következik a hazájában hatalmas sikernek örvendő Ondřej Neffel. Hanzelik Gábor interjúja.
Fotó:Csata Judit
Ön szerint a sci-fi is szépirodalom?
Ondřej Neff: Maradjunk annyiban, hogy a sci-fi már önmagában egy óriási fogalom. Zsáneren belül is nagyok a különbségek, a mágikus realizmussal rokonszenvező szövegektől a száraz, technikai sci-fiig minden megtalálható. Ami ezt illeti egyébként, szerintem mindenki olvasson olyat, ami örömet okoz neki, ha valakinek ez nem a sci-fi, akkor egyszerűen nem kell erőltetni.
A regénye egy óriási áramkimaradásról szól, am megváltoztatja az emberi társadalom viszonyait. Mit gondol, miért olyan nagy divat az utóbbi időben, pont a jóléti társadalomban, hogy világvége forgatókönyvekben leljük örömünket?
O.N.: Az apokalipszisről már a Szentírás is ír, szóval nem újdonság. Chiliasztikus mozgalmak sokasága jellemző a kora középkorra is, ez egyáltalán nem olyan nagy találmány. Még a sci-fi irodalom is rengeteg olyan művet ismer, amelyek a világvégét írják le. Nézze, jóléti társadalomban élünk, de a negatív médiahírek a fontosak. Afrika nagy lépésekben fejlődik, de a híradóban nem ezt fogják mutatni, hanem hogy valami elmebeteg gyerekeket gyilkol a dzsungel közepén. Én egészében optimista vagyok a jövőt illetően, és úgy gondolom, hogy ebben van a különbség: lehet a világvégéhez optimistán és pesszimistán is állni.
Rendben, de bármilyen apokalipszis utáni tevékenység feltételezése kiszakad az ismert középkori apokalipszis víziókból. Úgy értem, amennyiben azok vallásosak voltak, a világvége utáni eseményeket az Istenre hagyták, ezzel szemben az újabb forgatókönyvekben az az érdekes, hogy eleve az apokalipszis után kezdődnek, és a társadalom újraszervezését mutatják be.
Igen, ebben igaza van. De ezek is nagyrészt negatív apokalipszis történetek, minden a végsőkig dramatizált bennük. Ha a világvége félelmetes, akkor ezt a tulajdonságát az egekig nagyítják. Nemrég láttam egy filmet a san franciscoi földrengésről, már nem emlékszem a címére, a készítői tényleg a végletekig dramatizálták a földrengést, egyszerűen minden teátrálisan omlott össze, emberek ezrei haltak meg, az egész láthatóan ijesztőnek volt kitalálva. Viszont a végén ott is mutatták a romokon új életet kezdő embereket, szóval még annak is volt egy kis optimista felhangja. Én magam is optimista vagyok, úgy gondolom, hogy a valóság pozitívabb, viszont sokkal szürkébb is. Több mint valószínű, hogy ezért van szükségünk a drámára minden nap, mert valójában az életkörülményeink javulnak. Higgye el nekem, hogy még ha ezer meg ezer autó is furikázik mindenfelé, valahogy mégis a levegő is jobb. Mondjuk abban, hogy nem büdös.