Remek időzítéssel, nem sokkal az irodalmi Nobel-díj odaítélése után adta ki az Európa Könyvkiadó a 2015-ös díjazott, Szvetlana Alekszijevics Elhordott múltjaink című riportkötetét. Alekszijevics hosszú hallgatás után rukkolt elő ezzel a könyvvel, amelyhez egyébként majd’ két évtizeden át gyűjtötte az anyagot. A háború nem asszonyi dolog és a Fiúk cinkkoporsóban után ez a harmadik magyarul megjelent kötete.
Szvetlana Alekszijevics művei tizenkilenc országban jelentek már meg, az Elhordott múltjainkat is több nyelvre lefordították. A könyv eredetileg egyébként az igen találó Vremija second-hand (Second-hand idő) címet viseli, a legtöbb külföldi kiadás ezt meg is tartotta, rejtély, hogy a magyar miért nem. A szerző a könyv kvázi-előszavában, amely valamelyest magyarázatnak, az olvasásra való felkészítésnek is tekinthető, így ír erről: „Alekszandr Grin írta a tizenhetes forradalom előtt: <<A jövő valahogy kizökkent a helyéről.>>. Száz évvel később az idő ismét kizökkent. Eljött a second hand idő.”. De mielőtt ennyire előreszaladnánk, pár szót arról, hogy ki is ez a Szvetlana Alekszijevics.
Szvjatlana Aljakszandravna Alekszievics (nevének ez a belarusz változata, a magyarban valamiért az orosz verzió gyökeresedett meg) ukrán és belarusz szülők gyermekeként született 1948-ban, az ukrajnai Ivano-Frankivszkban, gyermekkorát azonban már Belaruszban töltötte. Tanulmányai elvégzése után különböző újságoknál dolgozott, majd egy minszki irodalmi lap munkatársa lett. Lukasenka hatalomra kerülését követően egy darabig még az országban maradt, 2000-ben azonban menekülni kényszerült. Hosszú évekig élt többek között Párizsban, Göteborgban, Berlinben, de 2011-ben visszatért Belaruszba. Első könyvét, A háború nem asszonyi dolgot 1985-ben írta, ám csak a gorbacsovi peresztrojka alatt jelenhetett meg hivatalosan, mivel hogy témája a második világháború az abban részt vevő asszonyok szemével, a vád pedig pacifizmus és naturalizmus volt. Alekszijevics már első könyve műfajául is az úgynevezett tényirodalmat, riportot (ami az elnevezés ellenére igenis szépirodalom) választotta, ez a későbbiekben sem változott. A háborús téma is megmaradt: A Fiúk cinkkoporsóban a szovjetek afganisztáni háborúját tárgyalja, a magyarul még nem olvasható Kis szemtanúk a gyerekek szemével mutatja be a második világháborút, a Csernobili ima (amelynek egyelőre csak egy részlete jelent meg a Jelenkorban) témája pedig az atomkatasztrófa. A metódus pedig mindvégig ugyanaz: beszélgetés a túlélőkkel, szemtanúkkal, rokonokkal, barátokkal.
Ezzel a módszerrel íródott az Elhordott múltjaink is, ami miden szempontból monumentálisnak tekinthető: A könyv terjedelme sem kevés, illetve, az idő, amit felölel, is hatalmas – Alekszijevics a rendszerváltástól gyakorlatilag napjainkig gyűjtötte az anyagot. Látszólag itt már nem egy háború szolgáltatja a témát, de ha jobban megnézzük, jobban belegondolunk, háború ez a javából, csak éppen az emberek lelkében, fejében zajlik. Emellett persze konkrét háborúk is helyt kapnak a műben, előkerül mindkét csecsen háború, az örmény-azeri konfliktus, illetve a napjaink Oroszországában már-már mindennapossá váló politikai gyilkosságok is (már amennyiben ez tekinthető háborúnak).
Kevés olyan hálás téma van a prózában, mint a második világháború, ha most az lenne a feladat, hogy 2 perc alatt soroljunk fel 10 háborúban játszódó regényt, egész biztosan mindenkinek sikerülne. Hol kezdődik az elcsépelt fogalma, ha nem itt? És annál elcsépeltebb a dolog, minél távolabb íródott a szöveg az eseménytől. Szczepan Twardoch Morfiuma kielégíti a kritikus olvasó által felállított "elcsépeltség-kritériumokat", de mégsem az. Már ezért is hatalmas hiba lenne ennyivel átsiklani rajta.
Szerhij Zsadan láthatóan nem a hosszadalmas felvezető és méltató szövegek embere, az első adandó alkalommal közbeavatkozik, hogy elmondhassa, miért is örül különösen ennek a budapesti meghívásnak. Fontosnak tartja ugyanis, hogy az ukránok eljussanak külföldre és beszélhessenek arról, ami ma Ukrajnában történik. A Krím annektálása nemcsak Ukrajnában, de az egész világon egyesítette és aktivizálta az ukránokat. Másrészt érdekes, hogy most olyan helyekre is meghívják őket, ahová korábban nem. Ő maga is vagy százszor járt már Budapesten, de író-olvasó találkozóra még eddig sosem hívták meg.