A fenti felszólítást Vlagyimir Putyinhoz intézte volna három maszkos nő annak az épületnek a tetejéről leereszkedve, amely éppen szemben áll azzal a bírósági épülettel, amelyben a Pussy Riot három tagjának pere és tárgyalásai zajlottak. „Látványos akció lehetett volna. […] De aztán valaki leejtette azt a lakatot”. – Írja Masha Gessen A szavak ereje (Words Will Break Cement) című riportkötetében.
Nagy feladatra vállalkozott Masha Gessen, moszkvai születésű, amerikai-orosz újságíró, író, emberi jogi és LMBTQ aktivista, Putyin és újabban Donald Trump harcos kritikusa. Gessen a híres-hírhedt Pussy Riot banda történetét dolgozza fel, egészen a kezdetektől, de nem csak, hogy a végkifejletig (a börtönig), hanem a börtönidőszakot és valamelyest a lányok „utóéletét” is végig követve. A Pussy Riot név a legtöbbeknek valószínűleg 2012-ben vált ismertté, miután elhangzott a moszkvai Megváltó Krisztus Székesegyházban a Szűzanya, kergesd el Putyint! című szerzemény.
A csoport és az egyes tagok története azonban jóval korábbra, egészen 2005-ig nyúlik vissza, ennek ment utána az orosz-amerikai újságíró. Masha Gessen könyvének első fele – amely a székesegyházban elhangzott, végzetes éneklésig mutatja be az eseményeket – három részre oszlik a három alapító tag és főszereplő: Nagyezsda Tolokonnyikova, Maria Aljokina és Jekatyerina Szamucevics között. Nágya történetét ismerjük meg elsőként, és az egész kötet azt sugallja, mintha ő lett volna mindig is a főhős, a mozgatórugó. Nyilván azért is támad ez a benyomása az embernek, mert ő már tagja, sőt alapítója volt (moszkvai egyetemi évei alatt megismertpárjával, Petyával egyetemben) egy korábbi performer csoportosulásnak, a Vojnának. Maria ehhez képest környezetvédő aktivistaként kezdte pályafutását, ám akkor még senki sem nézte ki belőle még csak azt sem, hogy képes aláírásokat gyűjteni. Valószínűleg nem véletlen, hogy Kat története marad a végére, ő ugyanis – noha a Pussy Riot három fő tagja között tartják számon, és őt is letartóztatták – mintha valahogy mindig is háttérbe szorulna a másik két lány mellett.
Ami azonban kezdettől fogva közös a három nőben, hogy teljes mértékben elutasítják a hagyományos női szerepet. Nágya, Maria és Kat számára a klasszikus (orosz) nő ruhatára kizárólag otthonkából áll, tevékenysége kimerül a mosás-főzés-takarítás hármasában, és általában a konyhában tartózkodik. Legalábbis ez a három, eléggé isten háta mögötti helyről származó lány otthonról hozott tapasztalata. Lázadásuk egyik fő mozgatórugója tehát az említett női szerepkör, nőkép ellen irányul, a másik, amely idővel egyre fontosabb lesz, pedig az orosz rezsim, konkrétan Putyin ellen. Itt tegyük gyorsan hozzá, hogy a két dolog valahol alighanem összefügg (sovinizmus).
A székesegyházban előadott performanszot sok másik előzte meg (pl. Zsaru reverendában, A fehér ház lerohanása, A dekabristák emlékezete, Csókolózz a fakabáttal), de ezek egyrészt még finomabbak voltak (értsd: csak a metróban táncoltak tiltott területen, füstbombákat dobáltak, rendőröket csókolgattak, vagy a Vörös téren adták elő számaikat egy emelvény korlátján), másrészt szinte sosem tudták őket elkapni. Fontos – és talán tudott dolog –, hogy mindenkinek volt álneve, ezen mutatkozott be, ha mégis elkapták és rikító színű ruháik mellé mindig rikító maszkot is hordtak, hogy ne lehessen azonosítani őket. Előadásaikat mindig videóra vették, így terjesztették. Emellett a feminizmus – Oroszországban ugyancsak gyermekcipőben járó – tudományába is igyekeztek bele ásni magukat, illetve több, főleg amerikai példaképük is volt (mint például a Bikini Kill).
A Vörös téri akció után született az ötlet, hogy egy még nagyobb dobás kellene, és mivel a Kreml nem jöhetett szóba, a Megváltó Krisztus székesegyházra esett a választás. És így jött el a végzetes 2012 február 12-e, amikor – bár többüknek rossz előérzete volt, és majdnem le is fújták az akciót – öt maszkos-neonruhás nő lépett be a templomba, akik közül voltak, akik feljutottak egy olyan részre is ahol nők nem tartózkodhattak, innen „csendült fel” a Szűzanya, kergesd el Putyint! című opus. Végül Nágyát, Mariát és Katot (ő nem volt fent, viszont meglátták maszk nélkül) kapták el, tartóztatták le. Ezen a ponton fontos megemlíteni, hogy bár a Pussy Riot neve egy idő után ezzel a három lánnyal fonódott össze, de a csapat valójában sokkal több tagot számlált.
Masha Gessen riportkötetének második fele a letartóztatásokat, a tárgyalásokat, a börtönéletet mutatja be, és a könyv itt válik hallatlanul izgalmassá, ugyanakkor hátborzongatóvá. Bár Gessen könyve riport, tehát mellőz minden fikciót, sokszor mégis felér egy vadabb krimivel vagy pszicho thrillerrel. Bepillantást nyerhetünk az orosz „igazságszolgáltatás” legmélyebb bugyraiba, amely a könyvben leírtak alapján bőven a szovjet koncepciós perek világát idézi, sőt túl is megy azokon, totálisan abszurd, a szereplők időnként mintha önmaguk rossz paródiái lennének, de mégis mindez véresen komoly (itt most egy pillanatra képzeljük magunk elé A tanú című film bizonyos jeleneteit, csak ne röhögjünk, mert ezen a bíróságon bizony ez a valóság).
A három lány először is külön-külön helyre kerül, hogy ne tudjanak kommunikálni (persze nyilván mindent meg lehet oldani). Védelmüket két önként jelentkező ügyvéd vállalja el, akik úgyszintén ellene vannak a Putyin-rezsimnek, és egy ideje már követik a különböző ellenzéki és aktivista megmozdulásokat. Gondolhatnánk, hogy ez jó, és kirendelt védőkkel bizony bajban lettek volna a lányok, de látni kell, hogy a per kimenetele gyakorlatilag el volt döntve, és az ügyvédeknek is nagyobb volt a lelkesedése, mint a hatékonysága. Ez utóbbi abból is látszik, hogy Kat az első ítélet megfellebbezéséhez új ügyvédet fogadott, és ő végül csak felfüggesztetett kapott, mivel, hogy őt nem a tiltott helyen való tánc közben kapták el. Putyin ugyan nyájasan úgy nyilatkozott, hogy nem kell túl szigorúnak lenni, de mégis elég kemény ítélet született.
A per és a tárgyalások során egészen elképesztő módon bántak Nágyával, Mariával és Kattal: Gyakorlatilag hajnaltól késő estig a bíróságon kellett lenniük, ők maguk nem nagyon szólhattak, enni nem kaptak (volt, hogy mentőt kellett hívni), és egy műanyag fal mögött ültek (ez még a korábban meghurcolt üzletember, Mihail Hodorkovszkij kirakatperének „gyümölcse”, mert addig rács mögött volt a vádlott, de az emberjogi aktivisták tiltakoztak, hogy ez nem humánus – a plexi nyilván az). A vád tanúiból nem volt hiány: Újabb és újabb emberek jelentek meg, akik akkor ott voltak a templomban, és akiknek a vádlottak „jelentős morális kárt okoztak” és a „fájdalom azóta sem szűnik”, illetve, akik látták, hogy a lányok „ördögien vonaglanak”. Érdekes momentum, hogy mintha nem a „kergesd el Putyint” mondat lenne a főbűn, hanem az, hogy az „előadás” a székesegyházban zajlott, a nőkön nem megfelelő öltözet volt, és elhangzott az a mondat, hogy az „Istenanya feministává lesz”, ami a tanúk szerint „Jézus Krisztus becsmérlése”. Tehát elég egyértelműen úgy akarták beállítani a dolgot, mintha az egy szándékos, egyház ellenes cselekedet lett volna, ebben pedig jól megragadható az orosz állam és az egyház rendkívül szoros, sokszor toxikus kapcsolata.
Hiába a védőügyvédek, a fellebbezések, az újabb és újabb tárgyalások kérvényezése már a börtönből, hiába, hogy Maria szinte már jogásszá képezte ki magát, Nágya és Maria végül szibériai fegyenctelepekre kerültek (nyilván külön-külön), Kat pedig felfüggesztett büntetést kapott. Nagyon érdekes része Masha Gessen kötetében az a pont, amikor ismerteti a három nő védőbeszédét. Ezt szánt szándékkal szó szerint teszi, nem javít, nem kozmetikáz rajtuk, úgy közli, ahogy azok hárman az adott pillanatban, az adott testi-lelki-szellemi állapotban leírták ezeket. El lehet képzelni, hogy nem éppen frappánsan megfogalmazott, pázmányi körmondatokban íródott, logikusan felépített szövegekről van szó. Három, nem csak fizikailag, de szellemileg és lelkileg is kimerült, fiatal lány (2012-ben Nágya 22, Maria 24, Kat 29 éves volt) szövegfolyamai ezek, és éppen ettől válnak nagyon erőssé.
Masha Gessen riportkötete pedig attól, hogy időt-fáradságot nem kímélve rengeteget beszélt ezekkel a lányokkal (sokszor persze titokban, illegálisan), és sokakat másokat is felkutatott, végig hallgatta a tárgyalásokat, hogy ezáltal hiteles és kerek történetet adhasson az olvasó kezébe arról a bandáról, amelyről eddig leginkább csak a székesegyházi botrány kapcsán hallott az átlagember.
Németh Orsolya
Masha Gessen: A szavak ereje. Pussy Riot, Athenaeum kiadó, 2019., ford.: Parászka Boróka, 318 oldal, 3999 Ft
