Az idei cseh filmkarneválról sem maradhatnak el a megszokott cseh filmek, amelyből minden évben gyártanak néhányat. Ezeknél a filmeknél az alapbeállítások eléggé megszokottak: hagyományos családi légkör, néhány szereplő mindenféle problémákkal küzd, aztán történik némi bonyodalom, és mindenki boldogabban jön ki a végén a történetből. Végső soron lehet ebből jó vígjátékot csinálni, kár lenne változtatni a recepten, a Terrorista sem változtat túl sokat.
Ebben a filmben két nyugdíjas tanárnőnek és a kislányát nevelő egyedülálló anyának lesz elege abból, hogy egy város melletti nyaralóövezetben töltött mindennapjaikat egy helyi vállalkozó megpróbálja megzavarni. A sztorit végül Iva Janzurová viszi a vállán, hiszen ő az a légynek sem ártó tanárnéni, aki nagy változáson megy keresztül, és bebizonyítja, hogy a nyugdíjasokat sem kell teljesen leírni. Ez a leosztás két szempontból is érdekes: első sorban Martin Hofman rámenős vállalkozója erősen hasonlít minden olyan politikusra, akikről mostanában szokás azt állítani, hogy a nyugdíjasok szavazatain élősködnek. Ehhez hozzáfűznék még egy gondolatot: végső soron a politika és a fejlesztések, az ezzel járó pályázatipénzek, a vállalkozások, amelyeken keresztül ezek a pénzek kilapátolhatók, és mindezek teljes egybefonódása egy-egy emberben, politikus-vállalkozóban, vállalkozó-politikusban mára annyira megszokottá váltak, hogy az általam látott négy cseh filmből kettő olyan természetesnek kezeli ezt, mintha mindig a világ rendjéhez tartozott volna. A Terrorista az egyik ilyen film, és az a legmeglepőbb rajta, hogy Janzurová Tanárnőjének még csak nem is ettől telik be a pohár, hanem attól, amilyen módszerekkel Hofman Vállalkozója próbálja a pénzt kilapátolni. Ez persze félreérthető, a Tanárnőt még csak nem is a hogyan, és nem is a miért zavarja, mindössze annyi, hogy ettől a kettőtől sem ő, sem a barátnője nem tud éjszakánként aludni. Hogy végső soron össze kellene csomagolniuk, és el kellene hagyniuk a nyaralóövezetet, mert valaki egy modern befektetést képzelt el a helyére.
A Tanárnőnek itt elege lesz, megkeresi az egyik büntetett előéletű volt diákját, szerez egy fegyvert, és teljesen átalakulva megmondja a Vállalkozónak, hogy elég volt, le lehet állni, el lehet máshova menni. Ez lehetett az eredeti forgatókönyv ötlet, csak közben az alkotók rájöhettek, hogy sok érdekes apróságot lehet még beiktatni, szépen ki lehet színezni a karaktereket, fel lehet építeni egy olyan helyzetet, mikor minden fontosabb szereplőt bezárunk egy szobába, és attól fogva szinte minden mondat annyira abszurd lesz, hogy a nézők végigkacaghatják azt a néhány percet. Egyébként a történet csúcspontja kétségtelenül hatásos is, Janzurová és Hofman kellő feszültséget építenek föl, a kicsit flúgosnak tűnő Tatiana Vilhelmová (a film Polgármestere) és Pavel Liška kettőse pedig rendkívül jól viszi el egy egyre abszurdabb helyzet felé a feszültséget. Janzurová és Hofman egyébként egész végig nagyszerűek, Hofmannak külön elismerés, hogy egy igazán tenyérbemászó alakot sikerült egészen viccesen, szinte szimpatikusan viccesen megformálnia.
Ezt leszámítva azonban ez a film majdhogynem ki is fújt. Az még csak hagyján, hogy bemutatja, hogy a mostani állapotokra jellemző politikus-vállalkozók nem egyértelműen és kizárólag a „kicsinyes nyugdíjasok” szavazataiból élnek, és hogy már az idősebbeknek is lehet elegük belőlük, mert ez így van, és nagyszerű, hogy felhívják rá a figyelmet. Az is rendben van, hogy megmutatják, hogy az ember a korától függetlenül is felveheti a kesztyűt, és alakíthatja a saját életét és a környezetét, és ha ezt elég későn kezdi el (nem életkor-, hanem az történések szerint későn), akkor sajnos kénytelen lesz erőszakhoz folyamodni. Viszont az említett jelenet, azaz az előbb vázolt események végeztével a filmünk még mindig tart, pedig már elég nehéz megérteni, hogy minek, és hova. Egy ilyen párharcban elég tetőpont az, hogy a két szembenálló fél némi erőszak bevonásával rendezi a nézeteltérését, és mindenki megy a maga dolgára, élve vagy halva, ezt most nem lőném le. A Terrorista ezzel szemben meg akarja mutatni még azt is, hogy milyen szépen magára talál egy kis közösség azután, hogy az egyik idős tagja bebizonyította, hogy nem hagyják magukat. Itt természetesen legfeljebb két jelenetről van szó, mindösszesen 5 perc pluszt jelent a nézőnek, de az az öt perc enyhén erőltetett, és vontatott. A legjobban akkor látszik, mikor a kis közösségünk a végén két biciklistát akar valamiért büntetni, amiért egyébként egyáltalán nem kellene.
Az utolsó néhány jelenetet leszámítva egyébként jó filmről beszélhetünk. Egy olyan filmről, amely látszólag egy olyan korszakról szól, mikor az emberek lemondtak arról a lehetőségről, hogy a politika eszközeivel fogják elrendezni az ügyeiket, lemondtak arról, hogy egy nagyobb közösségben fognak élni, és jobb híján megpróbálják a saját-, és közvetlen barátaik szempontjait érvényesíteni a mindennapokban. Ameddig működik a dolog, a politikán keresztül, amikor pedig már nem, akkor akár más módszerek is megérthetőnek tűnnek. És ha ez így folytatódik, akkor bajban leszünk, később rátérek miért.
Hanzelik Gábor
Toldi mozi,február 19., szerda, 19:00 és február 23., vasárnap, 17:00
A filmkarnevál teljes programját lásd korábbi posztunkban.
