Új lengyelországi műfordítói tábor születőben: 2019. június 25-30. között a lengyel-ukrán határ közelében fekvő Gorajecben fordítói workshop zajlott huszonegy műfordító, köztük a SzlávTextus egy tagja részvételével, akik Csehországból, Litvániából, Lettországból, Lengyelországból, Oroszországból, Szerbiából, Szlovákiából, Ukrajnából és Magyarországról gyűltek össze. Az első találkozó vezérmotívuma a válaszút volt. A résztvevők hat napot töltöttek a Chutor Gorajec agroturisztikai központban, mialatt műfordítói műhrlyfoglalkozásokon vettek részt, különleges vendégként írókkal (Andrzej Stasiukkal és Małgorzata Rejmerrel) találkozhattak, valamint panelbeszélgetéseken működtek közre.. A közös nyelv a lengyel volt, melyet hamar kiegészített a helyben létrejött közép-európai koiné. A szövegeken egyénileg és nyelvi csoportokban dolgoztak, naponta egyszer pedig közös tanácskozásra ültek össze a gyönyörű falfestménnyel díszített pajtában. A fordítók mindegyike vállalta, hogy elkészíti legalább négy költői vagy egy minimum 4000 leütés hosszúságú prózai mű fordítását. A szövegeket a rozstaje.art internetes portálon publikálták, amely tovább bővül majd azokkal a szövegekkel, amik a későbbi alkalmak során születnek.
A műfordítói workshop zárása után Maciej Piotrowskival, a 2019. évi Gorajeci Műfordítói Találkozó szervezőjével Miłosz Waligórski beszélgetett:
MW: Maciek, őszinte leszek. Miközben Gorajec felé utaztam a lengyel (!) gyorsvasúton, azon gondolkoztam, megéri-e. Hogy miközben a lengyel migrációs politika egyre inkább az „egy nemzet, egy vallás” jelszót követi, el lehet-e érni bármit a Közép-Európa nemzetei közötti közeledésben, abban a Közép-Európában, amiről annyit lehet csak tudni, hogy nem biztos, létezik-e egyáltalán. Nem szeretnék egyből melankolikus hangnemben megszólalni, de maga a Gorajecben járó Andrzej Stasiuk mondta, hogy nagy kockázata van az ilyen munkának, a fizetség pedig bizonytalan. A kis irodalmak fordítása (és kiadása) őrültségnek tűnik, de mi mégsem lankadunk. A találkozó egészen euforikus hangulatban telt, nem gondolod?
MP: Olyan becsvágyó terveim, mint a kultúrák egymáshoz közelítése abszolút értelemben, természetesen nem voltak. Felötlött bennem, hogy jó volna összehozni huszonegy fordítót. Készítsen mindegyikük huszonegy szöveget, amiket elolvas, mondjuk, valamivel több, mint huszonegy olvasó. Ha ezt összeadjuk, kijön egy olyan csoport, aki valami közöset keres a régiónk irodalmaiban. Való igaz, hogy az egyhetes falusi műhely euforikus hangulatban telt. De valami másról is szó volt, ami megkülönböztet minket a hasonló projektektől. Mi ugyanis a gyorsvasútról átszálltunk a BigBusra, ami afféle iránytaxi, és Varsó és szűkebb hazám között fuvarozza a hétvégi ingázókat. Az, hogy a többi közép-európai megismerhette, milyen a hangulata egy mindennapos utazásnak Lengyelországon keresztül, hogy későbbi találkozhattak a Chutor Gorajec szomszédaival, vagy hogy ellátogattak a falusi boltokba, mind-mind azt a célt szolgálták, hogy megismerjük a lengyel vidék valódi életét, ami persze nem különbözik nagyban a cseh, litván vagy magyar falvak életétől. Az volt a cél, hogy kiszakadjunk a nagyvárosok, Varsó, Budapest vagy Belgrád kontextusából, és megnézhessünk egy messzi, még a Stasiuk által emlegetett mellékutaktól is távolabb eső világot.
MW: Ha már szóba került a Chutor, kérdezek egyet a földrajzról. Értem, hogy a határvidék kiváltja belőlünk azt, hogy elgondolkodjunk a szomszédságról, de határvidékből sok van. Szerinted miben rejlik Gorajec különlegessége? Hiszen nem egy hétköznapi falu ez a Roztocze vidékén, hanem egy olyan hely, ahol szörnyű gyilkosságokat követtek el, ahol valami visszavonhatatlanul véget ért, és azt, hogy mi nő ki ebből az ürességből, még nem lehet tudni. Vagy éppen erre gondoltál, amikor a Válaszutak koncepcióját kidolgoztad?
MP: A hely határvidék-mivoltáról több szinten beszélhetünk. Geológiai szempontból Roztocze egy dombság, így régiók és vízgyűjtő területek határát alkotja. A történelem során sokszor húzódott itt határ: az osztrák-orosz, a szovjet-német (ez épp itt, Gorajecben) vagy a mostani lengyel-ukrán. Innen jön ez az egész összevisszaság, amit nagyon jól példáz az, hogy a görögkeleti templom festményeit katolikus festő festhette. A hely történetének szakaszai együtt egy elbeszélést alkotnak, élesen kijelölt, de mégis folyékony identitású csoportok együttes létezéséről. Végül a huszadik század választásra kényszerítette őket – nemzet, vallás, nyelv választására. Mindenkinek meg kellett határoznia magát, ami azzal járt, hogy a határon létezés lehetősége elveszett. Gorajecben ezek a folyamatok különösen brutális alakot öltöttek. Az Ukrán Felszabadítási Hadsereg lengyelek ellen elkövetett gyilkosságai után a lengyel kommunista hadseregnek az ukrán népesség elleni egyik legkegyetlenebb mészárlása követte. Korábban a határon élő zsidókat hurcolták el kényszermunkára, majd gettókba és a közeli Bełżec koncentrációs táborába zárták őket. De azt is érdemes észben tartani, hogy ezek a területek szó szerint csak néhány évig voltak vérmocskosak. A történelemben ez csak futó epizód. Ezért érdemes hosszú távon gondolkodni és visszaállítani a normális életet ezeken a helyeken, méghozzá a legegyszerűbb módon, az emberek közötti kapcsolatok építésével. Ez az az út, amin el akarunk indulni a válaszúton állva.
MW: Az ilyen fajta híd-helységekből Lengyelországban van néhány. Krasnogrudában ott van a „Művészeti, Kulturális, Nemzeti Határvidék” Intézete, Beskid Niskiben a Ferde Körzet Fejlesztésének Társulata, Kotlina Kłodzkában a „Bábel-hegyek” Kulturális Egyesülete, akik az Irodalom-hegyek fesztivált szervezik, és így tovább. A határ egy mágnes, azzal az ígérettel kecsegtet, hogy átléphetünk a túloldalra és mások szemeivel pillanthatunk magunkra. Úgy tűnik, minden ilyen kezdeményezést ugyanez a gondolat vezérel. Szeretnélek viszont megkérni, hogy mondd el, hogy néznek ki a gorajeci workshopok a gyakorlatban, mit vársz a résztvevőktől?
MP: Az idei fordítói workshop feladata egyszerű volt. A fordítóknak biztosítottuk a helyet és az időt arra, hogy nyugodtan és kellemesen dolgozhassanak a saját munkáikon. Egyedül tudtak maradni a falunk csendjében. Voltak olyan ülések is, ahol az egész csoporttal átbeszéltük és kielemeztük a fordításokat. Az ötletet, legalábbis részben, a Wrocław melletti Wojnowicében, a Kelet-Európai Kollégium szervezésében megvalósuló „Fordítók határok nélkül” workshopokból kölcsönöztük. Ehhez tettük hozzá a helyi aspektust: a régió megismerését és a lakókkal való találkozást – ez az, ami megkülönböztet minket a hasonló projektektől. Minden résztvevő hozott egy, a válaszút témájához kapcsolódó szöveget a saját érdeklődési területére eső nyelven. Ezeket a műveket megvitattuk, végül pedig kirakjuk a weboldalunkra.
MW: Mielőtt rákérdeznék a portálra, szeretnék visszatérni a helyiekkel való kapcsolatra. Úgy látom, hogy az ilyen megközelítés az első lépés ahhoz, hogy kitörjünk abból a szűk befogadói körből, ami a szerzőkből, a műfordítókből és egy-két fanatikusból áll. Idén Gorajec lakói nagyon szívesen fogadták a látogatókat - Zbigniew Bliziński, a füvész körbevezetett a környező réteken, Janina Obirek asszony egyszerű, de mégis olyan nehezen megvalósítható életbölcsességeket osztott meg velünk, Henryk Nienajadło polgármester megosztotta velünk a gazdaságában termett ajándékokat… Lehet, hogy érdemes a jövőben is bevonni a gorajecieket, ha nem is a fordítás, de az irodalom befogadásának folyamatába?
MP: Én magam is faluról származom – bár nem Roztocze, hanem Zamość vidékéről –, ezért számomra természetes dolog kapcsolatban lenni a szomszédokkal. Örülök annak, hogy lehetőség nyílik arra, hogy a Gorajecbe látogatók és az itteniek beszélgessenek. Úgy gondolom, érdemes belépni a falu életébe, élő emberekkel találkozni, nem pedig folyamatosan történetek és fantomok között járni. Vannak bizonyos aggodalmaim is, mert nagyon könnyű átlépni azt a határt, amin túl a falu lakosai már kabalafigurának, tárgynak, turisztikai attrakciónak érezhetik magukat. Nekünk sikerült ezt elkerülnünk, mert egyszerűen csak beszélgettünk velük. A találkozók vendégeit ugyanúgy fogadtuk, akár Gorajec lakosai voltak, akár az idelátogató írók – Andrzej Stasiuk és Małgorzata Rejmer. Jó volna, ha a workshop következő alkalmai során még több tér maradna a közös munkára, hogy a saját szövegeinket bemutathassuk és megvitathassuk a gorajeciek körében is. A feltételek adottak hozzá. A szomszédos városban, Cieszanówban kiválóan működik a helyi könyvtár Urszula Zaborniak költő vezetésével, vagy a könyvklub, aminek tagsága főleg nyugdíjasokból áll.
MW: Igen, feltétlenül érdemes volna ezeket kihasználni. A helyiek akár „hallás alapján” értékelhetnék is a fordításokat. A fordító gyakran olyan mélyen belebonyolódik a szövegbe, hogy csak mikroszkopikus skálán látja azt. Az olvasó véleménye, vagyis a külső szempont – tehát újfent a határ átlépésének tapasztalata – kulcsfontosságú itt. Látok itt reményt a művészközeg és a helyiek integrációjára. A megközelítés újabb formája a korábban már említett weboldal. Mondj erről is egy szót, milyen elvek alapján fog működni?
MP: A honlap is különleges, mert ez is útelágazások formájában létezik. Nem lineáris antológia egyetlen nyelven. Az olvasó maga dönti el, hogy az egy adott nyelven elérhető szövegeket szeretné olvasni, vagy a tematikusan kapcsolódó szövegeket, különböző nyelveken. Követni is lehet a válaszutat, vagyis egyszerre olvasni és összehasonlítani az eredeti szöveget a fordítással. Érdekes eszköz ez a fordítók számára, akik így lehetőséget kapna arra, hogy kövessék, milyen megoldásokat választottak a szakmabéli. Szeretnénk, ha a jövőben az irodalom mellé csatlakoznának más művészeti ágak is, például a képzőművészet vagy a zene. Szeretnénk újabb alkotókat felkérni az együttműködésre, és meghallgatni a gondolataikat.
MW: Nem hagy nyugodni a jelszó. Válaszút. Amikor kimondom, először elágazó ösvényekre gondolok, de azonnal megjelenik más is, „válasz-út”, egy próba arra, hogy a jelzőtáblát. Mert az „elválasztás, szétválasztás” valaminek a megszüntetése, megsemmisítése, eltörlése, ebben az esetben az úté. Így értelmezve merényletet követünk el a tér – a régióink közeli, mégis egymástól távoli kultúrái között feszülő tér ellen. Így okoskodtam ezt ki magamnak. És szerinted mit rejt ez a jelszó?
MP: Ohó, ez nagyon érdekes értelmezés. Szerintem a válaszúton egyszerűen valami létrejön. A műhely során pedig egészen biztosan mondhatom, hogy sok jó dolog történt. Remélem, hogy ennek későbbi eredményei is lesznek. A vezérmotívumot, ha emlékezetem nem csal, Agnieszka Rembiałkowska, egyik litván fordítónk javasolta egy varsói fordítói találkozón. Arra vonatkozik, hogy a fordító sorsa a szüntelen választás: megválni egy értelmezéstől egy másik javára, feladni egy ösvényt, ha másikon kell elindulni; a tudattal, hogy nem kaphatunk meg mindent, de végre-valahára elindultunk valamerre egy expedícióra.
MW: Ez velősen hangzik. Tartson tehát az expedíció a legjobb irányba. És mivel a válaszút nem elválás, kívánom, hogy találkozzanak a résztvevők évről évre, hogy együtt lehessenek, tapasztalatot cserélhessenek és biciklizhessenek egyet Gorajec környékén.
Zöldy Áron fordítása
___
A projekt partnerei: Vlna (Szlovákia), Tiszatáj Alapítvány (Magyarország), Česká asociace ukrajinistů (Csehország). A forrásokat a projekt megvalósításához a Visegrádi Alap biztosította.
Az esemény médiapartnerei az „Elewator” és a Fundacja Literatury im. Henryka Berezy voltak.
Maciej Piotrowski (született 1989-ben, Tomaszów Lubelskiben) – végzettsége szerint történész és ukrainista, érdeklődése szerint kulturális animátor. A „Folkowisko” Egyesület elnöke. A 2019. évi Gorajeci Műfordítói Találkozó – a „Válaszutak” kezdeményezője. Ukrán nyelvből fordít, idáig többek között Kuba Blokesz Lwów – Szkice Miejskie (2015) hanglemezén, Jurij Andruhovics Antonics c. projektjén (2014) és a Majdan tüze c. köteten (2015) dolgozott.
Az interjú eredetileg az eleWator magazin 2019/3. számában jelent meg lengyel nyelven.
