Szczepan Twardoch, miután a Morfiumban leszámolt a lengyelek számára oly’ fontos Isten-haza-becsület hármasával, újabb, A király című regényében úgyszintén érzékeny témát érint, miközben a morfiumot kokainra cseréli. Előrebocsátom, hogy koránt sincs könnyű helyzetben a kritikus, ha szpojlerezés nélkül kíván szólni a könyvről – azért teszek egy kísérletet.
Varsóban vagyunk (vagy időnként Tel-Avivban?) a második világháború előtti időszakban, egész pontosan 1937-et írunk (vagy eltelt azóta ötven év?). Németországban Hitler ekkor már bőven hatalmon van, Lengyelországban is egyre erősödik az antiszemita légkör, mindenütt ott hemzsegnek a „zsebhitlerek”, az egyetemeken bevezetik a padgettót, a hadseregben listázzák és ki akarják zárni a zsidó katonákat. Eközben ádáz küzdelem zajlik a falangisták, az endekek, az OZN-esek és a szanációsok között, plusz Edward Rydz-Śmigły marsall és emberei is szervezkednek. (E fogalmakat itt és most szándékosan nem magyarázom meg, megtette ezt ugyanis a kötet fordítója, Körner Gábor, és ez a kis fogalom- és magyarázatgyűjtemény a regény végén határozottan javára szolgál a magyar kiadásnak.)
Ebben a helyzetben éli korántsem szokványos hétköznapjait a főhős, a zsidó bokszoló-bajnok, Jakub Szapiro (a zsidó Jankiew helyett szigorúan csak a lengyel Jakubot használja), aki utolsó meccsén stílszerűen a város árja bokszolósztárját győzi le. Tegyük azonban gyorsan hozzá, hogy e győzelem csak a ringre vonatkozik. És ezt nézi végig (végig nézi?) a vézna zsidó fiú, Mojżesz Bernsztajn, akinek apjával, Naum Bernsztajnnal előző nap végzett Jakub-Jankiew Szapiro. Azt írom, főhős, valójában viszont igazi antihőst alkotott Szczepan Twardoch, nem is egyet. Szapiro, és sokan mások (például a szó szerint kétarcú Pantaleon Karpiński, a kegyetlen és áruló Radziwiłek doktor, a kuplerájtulajdonos Ryfka Kij) Varsó alvilági királyának, Jan Kaplicának, a Komának a szolgálatában állnak. Értsd: behajtják a Koma járandóságait, hiszen neki minden üzletből, boltból jár valami. Aki pedig nem fizet, a közeli agyagbányában köt ki, darabokban. E hősöknek vagy antihősöknek (vagy maradjunk egyszerűen a főszereplő kifejezésnél) egytől egyig csordogál valamennyi zsidó vér az ereikben, emellett pedig egyesek a baloldal és a munkásosztály elkötelezett hívei is – e tényekből kifolyólag a cselekmény előrehaladtával az országban egyre nagyobb létszámban jelenlévő (szélső)jobboldali csoportokkal is harcba keverednek. Ennek pedig Jakub Szapirón kívül mindenki számára a szó legszorosabb értelmében végzetes következményei lesznek.
„Mind meghaltak, én élek” – mondogatja bőszen a Makabi Warszawa zsidó bokszbajnoka, és ez fizikai értelemben igaz is. Nagy kérdés azonban, hogy valóban él-e még az a Jakub Szapiro, aki ki nem teszi a lábát a lakásából, akiből összeaszott vénember lett, aki emlékiratait írja, noha közben sem az emlékeivel, sem a jelenével nincs tisztában. Többek között ez is okozza azt az elbeszélésmódot, amelyet leginkább valamiféle skizoid narrációként lehetne definiálni. Az elbeszélés egyes szám első személyben zajlik, és minimum két idősík között ugrál, az viszont – bár elsőre annak tűnik – korántsem egyértelmű, hogy ki meséli el a történetet. Mojżesz Bernsztajn lenne az? Netán a belőle lett Mojze Inbar tábornok (létezett egyáltalán?)? Vagy maga Jakub Szapiro? Vagy ők mind egy és ugyanaz? Netán Litani, az ámbráscet, aki ott lebeg és énekel Varsó (Tel-Aviv?) fölött Mojżesznek és Jakubnak (Mojżesz-Jakubnak)? Igen, ez az a pont, amire már az elején is utaltam: nem kis falat szpojlerezés nélkül írni a regényről. Márpedig nem fogok szpojlerezni.
Ez a szál mindenképpen valamifajta titokzatos jelleget kölcsönöz A királynak, amelyet egyébként viszonylag egyszerűen gengszterregényként írhatnánk le, legalábbis a rengeteg agresszió, brutalitás, vér és az ehhez kapcsolódó jelenetek naturalista ábrázolása, illetve az ehhez társuló (és passzoló), úgyszintén agresszív, sokszor trágár nyelvezet alapján. Ezzel együtt nagyon fontos vonulata Szczepan Twardoch regényének, hogy aprólékosan megfesti a második világháborút megelőző évek Lengyelországát, szinte tapintjuk, érezzük az ott uralkodó rendkívül feszült, robbanás előtti hangulatot, a fokozódó antiszemitizmust. Ezzel pedig Twardoch a lengyel történelem fajsúlyos és kényes, sokáig tabunak számító kérdését is taglalja. Nem más ez, mint a Holokauszt, és annak kérdésköre, hogy miként viszonyultak a lengyelek a zsidókhoz a második világháború előtt és a megszállás ideje alatt, illetve milyen szerepet játszottak a zsidó lakosság ellen elkövetett atrocitásokban.
Sajnálatos viszont a rövid, némiképp összecsapott érzést keltő befejezése a regénynek, amelyben éppen a háborús évekről kellene, hogy szó essen, különösen úgy, hogy erre az időszakra datálható Jakub Szapiro (pünkösdi) királysága. A jó hír azonban az, hogy Lengyelországban már megjelent A király folytatása, amelyet állítólag éppen ezeknek az éveknek szentelt Szczepan Twardoch.
Németh Orsolya
Szczepan Twardoch: A király, Typotex Kiadó, 2018., ford.: Körner Gábor, 390 oldal, 3900 Ft
