A varsóiaknak sokáig nem adatott meg az az élvezet, hogy hegedűvel és pedálos harmonikával szórakoztassák őket a mulatságokon – mint alig néhány kilométerre a közigazgatási határtól. Nem mintha nem menedzselték volna a mazóviai folklórt, hisz erre találták ki a világhírű, monumentális Mazowsze Népi Együttest a sztálini korszak elején. A produkció nagyon szép, de cirkuszba vagy operába való, nem a kerületi klubba. A világon bárhol eladható volt, miközben a Varsó környéki falvakban már a végóráit élte a népzene a kilencvenes évek közepén. De még jókor érkezett a felmentő sereg. Huszonegy éve alakult a Warsaw Village Band (Kapela ze Wsi Warszawa), és a Szigeten most a kezdeti időszakra révedt vissza.
Sok képet láthattunk koncert közben, de egyiken sem tűnt fel a varsói Sztálin Palota (a Kultúra és a Tudomány Palotája). Annál több mazóviai tájképen merenghettünk, láthattunk népzenészeket, akiknek nagyon sokat köszönhetnek. Csak nem azt jelentik ezek a sugallatok, hogy a Varsói Falusi Zenekar Mazowsze Népi Együttesre változtatja a nevét?
MACIEJ SZAJKOWSKI: Abból a motívumból már kihoztuk, amit lehet. A nép tavasza című lemezünk borítóján is látható. Egyébként kétszáz méterre van a Palotától a lakásom, ahol egy időben a próbatermünk is volt. Mámoros napokat és éjszakákat töltöttünk ott, magától adódott az ötlet, hogy kezdhetnénk vele valamit. A külföldi turisták számára ez jó tájékozódási pont Varsóban. Ha azonosítani akarják a várost valamilyen szimbólummal a globális faluban, akkor a Palota nagyon is alkalmas erre. Szóval sokat adott nekünk, de most arra a következtetésre jutottunk, hogy érdemes megmutatni azt is, ami a város környékén található.
Ha nem kétszáz méterre, hanem, mondjuk, húsz kilométerre vagyunk ettől a ponttól, ott már teljesen más világ, más galaxis kezdődik. Még a nyelv is változik, érdekes nyelvjárási fordulatokat hallhatunk.
Szóval Mazóvia (Mazowsze) fantasztikus régió. De mi nem úgy mutatjuk be ezt, mint a Mazowsze Népi Együttes, hanem nehezen megközelíthető helyekre jutunk el, nem a kitaposott úton járunk. Mint egy újságíró megfogalmazta, mi olyan slágereket játszunk, amelyeket nem ismer senki, nem emlékeznek rájuk. És ebben tényleg van valami, hisz gyönyörű lengyel népdalokat játszunk, melyeket nem ismertek soha vagy már elfelejtettek. Bizonyos értelemben ezzel valamiféle pozitivista, organikus munkát végzünk: megtanítjuk sokaknak ezeket a dalokat, ihletet adunk velük.
Hogy lehetne valahogy megismertetni a régiót azokkal a magyarokkal, akik talán jártak Krakkóban, Varsóban és Wrocławban, de ezt a tájat nem ismerik. Mitől olyan különleges hely Mazóvia?
MAGDALENA SOBCZAK: Lengyelország szíve, az ország közepén található. Amikor a legújabb lemezünkön dolgoztunk, láthattuk, hogy mennyire változatos, milyen sok alrégióra tagolódik. Először is földrajzilag síkság, a táj jellegzetesen síkvidéki. Nagy erdők borítják, a közepén folyik a Visztula. Kulturálisan pedig nagyon ősi.
MACIEJ SZAJKOWSKI: A XVI. századig önálló kerület volt, nem alkotott szerves egészet a Lengyel Királysággal, ezért sok mindent megőrzött eredeti kultúrájából. Élte a maga életét a periférián. Itt például nem volt olyan erős a feudalizmus és a jobbágyság, ezért sok helyről ide menekültek a szabadságuktól megfosztott parasztok. A legdacosabb mazóviaiak a kurp erdőkben éltek, a kurpok pedig sosem ismerték el a jobbágyságot. Mindig szabadok voltak, mert meg tudták szervezni magukat. A svéd háborúk idején sem tudták meghódítani őket, katonai ellenállást fejtettek ki. Később is többször lázadtak, minden támadóval felvették a harcot, még a XX. században is komoly német- és szovjetellenes partizánmozgalmat szerveztek. De nemcsak harcosok voltak. Nagyrészt az erdőből éltek, például méhészettel is foglalkoztak. Fantasztikus dolgokat tudnak készíteni mindenből, ami az erdőben terem, jól ismerik a gombákat, a különböző méhsörök és mézes vodkák nagy mesterei. Nemcsak negyvenfokosat vagy gyengébbet6 főznek, hanem van hetvenfokos is.
Szóval ez hihetetlenül változatos régió, sokféle náció lakik itt, mi pedig próbáljuk felfedezni és bemutatni őket. Egyébként nemcsak a magyarok, hanem a lengyelek nagy része sem tudja, milyen különleges hely ez. Mazóvia keleti része a jellegzetes szőttesek mellett a pedálos harmonika virtuózairól is híres. Ugyanerre, a lublini út környékén lakik Stanisław Ptasiński, aki az első dobomat készítette kutyabőrből. Nagyon jellemző Mazóviára az ilyen dob dübörgő hangja.
Ma jött a hír, hogy meghalt a mesterünk, Kazimierz Zdrzalik. Ez borzasztó szomorú hír, ezért a koncert sokkal visszafogottabb volt, dajdajozás helyett inkább arra összpontosítottunk, hogy lezárult egy korszak az életünkben. Jó negyedszázada, még a zenekar alapítása előtt ismertük meg, amikor meghívott minket az otthonába. Hihetetlen történeteket mesélt a környékről. Amúgy egy zenész klán tagja volt, a felesége csodásan énekelt. Nagy népi zenekarban játszottak. Ő volt az egyik héroszunk, akitől mintegy megörököltük ezt a zenét, ő pedig bizonyos értelemben felkent minket erre a szerepre. Tulajdonképpen áldását adta ránk. Mondta is, milyen jó, hogy ez érdekel minket, de az lenne az igazi, ha mi is elkezdenénk zenélni, majd ő megtanít minket.
Milyen értelemben voltak profi zenészek? Mulatságokon, lakodalmakon játszottak?
MACIEJ SZAJKOWSKI: A kilencvenes évek közepén jártunk, változtak az idők, változott a rendszer, kiszabadultunk a bolsevik kolhozból, európai igényekkel léptünk fel. Kezdődött a vadkapitalizmus keleti változata. Minden friss volt, minden új, rengeteg lehetőség nyílt meg előttünk. Az emberek érezték a szabadság leheletét. Ezt kulturális változások is követték. A lagziban is más zenét nyomtak, eltűntek a régi hagyományok, a zenekarok már popzenét és disco polót (lengyel mulatóst) játszottak. Nagyon átalakult a zenei környezet. Bár szerencsére még meg tudott hívni olyan falusi mulatságokra, lakodalmakba is, ahol ők zenéltek. Látták, hogy az öregek még a régi zenére táncolnak, de a fiataloknak már valami poposabb kell. Tíz-tizenöt évvel később már a zenészcsaládok mulatságain is szintetizátor szólt.
Arra tanított a mesterünk, Kazimierz Zdrzalik, hogy ne utánozzunk senkit, inkább mondjuk el a saját történetünket. Hallgattuk a muzsikát, néztük, hogyan járják az obereket, de a saját képünkre formáltuk, mert csak így van értelme a zenének. A másik a hihetetlen szívélyesség, nyitottság, vendégszeretet, ezt is tőle tanultuk. Aztán 1998-ban felvettük az első lemezünket (Hop Sa Sa), és tartottunk attól, hogy nem tetszik nekik. Da nagyon boldogok voltak, nagy örömmel hallgatták, hálásak voltak nekünk azért, hogy nekünk köszönhetően él tovább ez a zene.
Azt tudom, hogy fogadták Varsóban ezt a zenét, de el sem tudtam képzelni, mit szólnak ehhez a mazóviai muzsikusok?
MACIEJ SZAJKOWSKI: Nagyon jól fogadták, mert érezték, hogy megmaradhat a zenéjük, hisz a mai világhoz illő formában szólal meg, sőt fejlődött is, nem válik skanzenné a nagyon gyorsan változó világban. Mi már nem döngölt padlón táncolunk, mikrofon nélkül játszó zenészek muzsikájára. A fiatalok most már az egész világ zenéjéhez hozzáférnek, mindent megtalálnak az interneten. Mi ezt nem elméleti oldalról közelítettük meg, hanem intuitív alapon műveltük, az első néhány évben ösztönösen csináltuk. Senki sem játszott ilyet Varsóban, és amikor előadtunk három obereket, két polkát meg egy dalt, rácsodálkoztak, lelkesen fogadták – olyan korszakban, amikor a gitárzene hódított, és csak néhány félőrült próbált hegedülni, népzenét játszani.
A mazóviai folklór a negyvenes-ötvenes fordulóján sztálini változatban került a közönség elé. Nemrég látam a Hideg háború című filmet, amely bemutatja a Mazowsze Népi Együttes kezdeti időszakát. Ez a folklór négy évtizeden át ebben a szocialista népi revü formában létezett. Hogy tetszett a film zenéje?
MACIEJ SZAJKOWSKI: Konzultáltam az együttessel és a rendezővel, Paweł Pawlikowskival is. A lányok a zenekarból két dalt is felvettek, ezek el is hangzanak a film végén. Bámulatosan hiteles a film, nagyon meggyőzően mutatja be a valóság egy részéletét. Felhasználták a Lengyel Tudományos Akadémia archívumában őrzött fényképeket. A II. világháborúban, jobban mondva a varsói felkelésben hatalmas gyűjtemények égtek el. Mintha most elpusztítanák a Pompidou Központot. E hatalmas veszteség tudatában kezdték újra gyűjteni a népzenét az ötvenes évek elején – természetesen a párt támogatásával. De így is hatalmas értékeket mentettek meg, azt pedig a filmben is látjuk, hogyan próbálták ezt aztán ideológiai célokra használni. Bármennyire is viszolygok a szocialista népi giccstől, igen nagyra értékelem ezt a népi együttest. A hatvanas-hetvenes években a legjobb zeneszerzők komponáltak a Mazowsze és a Śląsk (Szilézia) népi együttesnek, többek között Wojciech Kilar.
Térjünk vissza a zenekarra. Már húsz évvel ezelőtt megvoltak az alapok: mazóviai folklór plusz modern hangzás. Mi történt azóta, milyen pályát futott be az együttes, hol tart most?
MAGDOLNA SOBCZAK: Nem hiszem, hogy így találtuk volna ki ezt: régi dalok, új hangzás. A kiindulópont valójában a hagyományos népzene volt, hagyományos hangszereken előadva. Az első lemez, a Hop Sa Sa nagyon tradicionális, csak a második lemeztől kezdtünk közeledni a modern trendekhez. Nem hiszem, hogy konkrétan átgondolt fejlődési pályánk lett volna, pláne nem húsz évre előre kijelölve. A nép tavasza című lemezünkön tovább léptünk, és nagy sikert arattunk vele Nyugaton. Aztán megint visszatértünk a régi mesterekhez. E zene univerzális értékeire koncentráltunk, együttműködtünk különböző, többek között spanyol és iráni zenészekkel. Már nemcsak lengyeleknek akartuk játszani ezt a muzsikát. De a legújabb albumunkban megint visszatértünk a gyökereinkhez, Mazóviába. Két korongból áll, az egyiken a mestereink játszanak eredeti népzenét, ezért is vetítettük ki a fényképeiket a koncerten.
Pálfalvi Lajos
