Már a Sziget nulladik napján sem kellett szláv illetőségű zenekar nélkül maradnunk. A Világzenei Színpadon lépett fel a Meszecsinka, a koncert után pedig a két "főhőssel", Biljarski Emillel és Oláh Annamarival beszélgettünk.
Milyen volt a koncert, hogy éreztétek magatokat?
Biljarski Emil: Szerintem beleadtunk mindent. De azt nagyon furcsa volt nézni, hogy miközben a Szigeten vagyunk, egy nagy színpadon, nem volt valami nagy közönség. Viszont, ha belegondolunk, hogy körülöttünk tíz másik színpadon tíz világsztár játszik, akkor nincs ebben semmi különös.
Oláh Annamari: Mi egyébként most léptünk fel először ilyen nagyobb, komolyabb színpadon a Szigeten, bár korábban is koncerteztünk már itt.
Emil: De előttünk például befutott magyar zenekarok játszottak (Zuboly, Kistehén – a szerk.), és nagyjából ugyanekkora volt a közönségük.
Szerintetek mi ennek az oka? Miért van az, hogy sok jó magyar zenekar ebből a műfajból nagyobb sikereket ér el külföldön, mint itthon?
Annamari: Nem tudom, ezen már rengeteget gondolkodtam, de nem tudok rájönni a válaszra.
Emil: Azért nem panaszkodunk, sokat játszunk Magyarországon is.
Annamari: Nekem egyébként sokkal stresszesebb itthon játszani, mint külföldön. Mintha itt bizonyítani kéne, hogy megálljuk a helyünket.
De beszéljünk vidámabb dolgokról! A honlapotok bemutatkozó szövegében azt írjátok, különös varázslat által jött létre a Meszecsinka. Meg lehet fogalmazni, mi volt ez a varázslat?
Emil: Először zeneileg találtunk egymásra. Jöttek olyan dalok, amelyek belsőnk találkozásából kívántak megszületni. Aztán találkoztunk egyszer teliholdkor és valami más is elkezdődött köztünk. Tehát nem úgy volt, hogy „akkor most csinálunk egy zenekart, mert ilyen zenét akarunk játszani”, hanem világra jött a Meszecsinka, számunkra is váratlan módon.
Az is kiderül az oldalatokról, hogy hét nyelven beszél a zenekar. Ez hogy oszlik el köztetek?
Annamari: A magyar és a bolgár az ugye adott. Én imádom a spanyol dalokat, és tanultam is spanyolul, így ez is alap volt. Aztán van egy finn gyermekdalocska, amelyet énekelünk, jelen van az orosz nyelv is, illetve van egy félig-meddig halandzsa, félig-meddig igazi arab számunk. Plusz a saját nyelvem. Ja, és az elején volt angol dal is. De az azért inkább hét nyelven éneklést jelent, nem beszédet.
Emil: Ebből a hét nyelvből egyébként, amelyeken énekel Annamari, egyre kevesebb van, és egyre inkább előtérbe kerül a magyar. Az utolsó lemezen csak magyar nyelvű dal van.
És ez az a lemez, az Álmomban ébren, amelyért megkaptátok a Fonogram díjat.
Annamari: Igen, az nagyon meglepő volt. A kiadó nevezte be ezt a lemezt, mi már nagyjából meg is feledkeztünk róla. Aztán kaptuk a hírt, hogy az öt továbbjutó egyike vagyunk, pedig ez már egy másfél éves lemez volt. És az, hogy meg is nyertük, végképp hihetetlen volt, nem gondoltuk volna.
Szinte minden számotokhoz készül videoklip is, amelyek ráadásul elég különleges látványvilágúak. Közben pedig mintha nem lenne ez már annyira jellemző. Miért fontos ez?
Emil: Szerintem egyáltalán nincs kihalóban a klip műfaja, mindenki készít klipeket. Nálunk inkább az a különleges, hogy míg ezt a legtöbb zenekar rajta kívül álló promóciós eszköznek szánja, valakivel megcsináltatja, aztán olyan a film, hogy nem sok köze van a zenéhez, nálunk viszont ez ugyanolyan Meszecsinka megjelenés, mint a zene. Általában mi írjuk meg a klip történetét, mi is rendezzük, van, hogy mi magunk csináljuk meg az egészet. Bár ez főleg a kezdeti időszakban volt így. Akkoriban egyébként én voltam aktívabb, most meg Annamari.
Annamari: Igen, Emil nagyon vizuális, nagyon sok ötlete van. Nekem leginkább absztrakt képeim vannak, legutóbb például Oroszországban voltunk, és felvettem az utat a vonatból, Emil megmutatta a viedóprogramot, találtam egy effektet, ami megtetszett, de ennek a klipnek például nincs semmi sztorija, csak folyik, mint a zene. Most az a tervem, hogy azokra a zenékre, amelyeket nagyon szeretek, csinálok valamit.
Emil: Szerintem az ember az nem zenész, vagy író, vagy klipkészítő, hanem kreatív, vagy nem. Ha kreatív, akkor sok mindenben meg tud nyilvánulni. Ha egy valamire specializálódik, kihagy egy csomó lehetőséget. Számomra nem az a fontos, hogy mondjuk a legjobb gitáros legyek, hanem hogy lehetőleg legjobban fejezzem ki magam. Ehhez pedig sok eszköz és út áll rendelkezésre.
Ez a különleges vetítés, amit most itt látunk a koncerten, ez is saját mű?
Emil: Nem, ennyire high-tech dolgokban nem vagyunk otthon. A fiam csinálta (Bimaxim.com), aki média dizájnnal foglalkozik. Eddig nem volt a koncertjeinken vetítés, de most úgy gondoltuk, hogy a nagy színpadra és a rendelkezésre álló ledfalra tekintettel viszont legyen valami különleges. Van egy szerkentyű, kinectnek hívják, amellyel megvilágították Annamarit, a mozgó képet bevitték a számítógépbe, élőben megeffekezték, és rávetítették a vászonra. Ezzel az élő koncertet látjuk a vetítve, de eléggé animált módon.
A dalírás is olyan spontán működik nálatok, mint a videókészítés, ha jön az ihlet, akkor írtok, ha nem, akkor nem?
Annamari: A dalokat leginkább én írom, de én nem tudok úgy írni, hogy most van rá ennyi vagy annyi idő, és kell. Kavarognak bennem érzések, és egyszer csak kibuggyannak. Nincsen sok dalom, de azok szerintem erősek.
Tehát akkor te írod a Meszecsinka dalokat.
Annamari: Igen, ami saját szerzemény azt igen. A szöveget én írom, meg mondjuk a fő dallamot, vagy a témát is én viszem, aztán abból közösen összerakjuk.
És neked, Emil eközben vannak egyéb projektjeid, amelyekben a bolgár gyökereidhez nyúlsz vissza, mint a Szamo szam znam album?
Emil: Az túlzás, hogy rendszeresen csinálok, mert eddig ez az egy van. A lemez bolgárul írt dalaimat tartalmazza. Le is fordítottam a dalokat oroszra, angolra és magyarra, mivel elég szövegcentrikusak a számok. Van egy oldalam, EmilArt.space, ahol olvashatók ezek a fordítások. Terveim szerint sok mindent egyebet is felpakolok oda, régebben felvett zenéket, szövegeket.
Neked egyébként a bolgár mellett orosz felmenőid is vannak?
Emil: Nem, én bolgár vagyok teljesen, de Oroszországban nőttem fel, így nálam az orosz kulturális hatás a legerősebb. Orosz dalom egyébként több is van, mint bolgár, de egyelőre ehhez a lemezhez sikerült támogatást szerezni. Ki tudja, lehet, hogy a következő egy orosz lemez lesz.
Ha már itt tartunk, a zenekar többi tagjának (Krolikowski Dávid, Vajdovich Árpád) milyen szláv kötődésük van? A nevük alapján elég „gyanúsak”…
Emil: Krolikowski úr, a dobos, félig lengyel, de nem beszél lengyelül. Vajdovich úrnak, bőgősnek, távolabbi horvát felmenői vannak. Karen, aki állandó vendégünk, ő ugyan nem szláv, hanem örmény, de Moszkvában született.
Mindez megnyilvánul bármilyen formában a zenében? Már csak azért is, mert eleinte mintha több bolgár elem lett volna Meszecsinkában.
Annamari: Igazából nem hatnak ezek ez a zenénkre. Emlékszem, régebben még azt fejtegettem, hogy azért szeretek több nyelven énekelni, mert több személyisége, több arca van egy embernek, és ezt ebben tudom kiadni. Aztán ez valahogy akaratomon kívül leredukálódott a magyarra, és rájöttem, hogy abban is ki tudom fejezni magam. Ahogy fejlődünk, egyre inkább saját dolgokat teszünk bele, és nekem ugye a magyar az anyanyelvem.
Emil: Szerintem egyszerűen régebben több feldolgozást csináltunk, mostanában több saját számot, azok meg értelemszerűen magyarul íródnak. Én nem tudom mit jelent szlávnak lenni zeneileg, de az biztos, hogy a Meszecsinka sokszínűsége a különböző gyökereknek is köszönhető.
Annamari: Igen, mert úgy tudtam magam kifejezni, mert még úgy tíz évvel ezelőtt azt gondoltam, hogy nem tudok dalt írni, az olyan komoly dolog. Szóval a népdalok inkább amolyan mankók voltak.
Emil: De abszolút jelen van a bolgár vonal, ma is játszottunk két bolgár számot.
Azt is mondtátok egyszer egy interjúban, hogy régen még világzenét játszottatok, de ez most már nem teljesen az. Akkor mi az, amit játszotok?
Annamari: Nagyon nehéz meghatározni, általában azt a legkönnyebb mondani, hogy világzene. De azt sem mindig értik, ha meg elkezdem magyarázni, hogy folkos, akkor azt gondolják, hogy népzene. Erre magyarázom, hogy, jaj, de nem úgy folkos, szóval tényleg nehéz megfogalmazni. Úgyhogy beletettük a pszichedelikus jelzőt, a fusiont, meg egy csomó mindent, de igazából kéne keresni valami jót.
De kell egyáltalán a skatulya?
Emil: Az újságíróknak kell :) Visszatérve a szláv témára, szerintem az inkább a helyek által van jelen. Például többször koncertezünk Bulgáriában, és ott is szeretik a zenénket, illetve nemrég jöttünk haza Oroszországból, ahol az utóbbi két évben szintén többször játszottunk.
Annamari: Ez az út most nekem is annyira meghatározó volt, mintha megtaláltam volna a rejtett gyökereimet. Akkora mélység van azokban az emberekben, és természet is olyan fantasztikus… Olyan kapcsolódást érzek Oroszországban és Bulgáriában is, hogy – bár teljesen magyar vagyok – azt ott sokkal természetesebbnek érzem, mint a magyar gyökereket.
Németh Orsolya
Bővebb info a zenekarról:
https://www.facebook.com/meszecsinka/
http://meszecsinka.hu/
