Létezik az „Idősebb vagyok mint Szlovákia” feliratú póló, amivel elvileg a szlovákokat kellene heccelni, mintha a kor bármit is számítana. Nem sokat számít, de ha igaz is lenne, a helyzet az, hogy Szlovákia fiatal, de a pokolba járt oviba. És az Emberrablás ezeknek az óvodás éveknek állít emléket, ha egyéb esztétikai értéke nem is volna, emiatt is megéri megnézni.
A film ugyan nem mondja ki soha, de érdemes figyelni minden képkockára, ahogy egyre többet árul el arról, hogy kikről szól. A szálak mozgatói a Miniszterelnök, legyen most M., és a Köztársasági elnök, legyen most K., és a kettejük közötti politikai vita elsimításához bejön a képbe a maffiával szoros kapcsolatokat ápoló figura, akit önkényesen L.-nek rövidítek. L. tehát segít M.-nek megoldani a nézeteltérését K.-val (ha jól értettem, nem akart kinevezni valakit valahova), azzal, hogy felajánlja, hogy elraboltatja K. fiát.
Egy másik szálon három fiatal is beleszövődik az eseményekbe, az egyikük testvérét meggyilkolják, a másikuk szemtanúja az L. által szervezett emberrablási akciónak, a harmadikról pedig még a film elején kiderül, mi történik majd vele. Ugyanakkor nem kell sok fantázia, ha ismerjük az inspirációs forrásként szolgáló kilencvenes évek Szlovákiáját. Legalábbis én így értettem, de senki sem erősített meg ebben.
Legyen ez a film egyik hatalmas előnye: nagyon nehéz lenne más módszerrel finoman szemléltetni, hogy a kilencvenes években járunk. Igaz, emlékeim szerint minden dátumot feltüntetnek, de nem értem minek. Olyan jól és túlzásoktól mentesen építik a kilencvenes évek képvilágát, hogy úgyis érthetővé válik, mi mikor játszódik – nevek nélkül pedig a pontos dátumoknak úgysincs semmi értelme.
Nem tudom ki az L.-t játszó színész, de miatta is érdemes megnézni a filmet. Jónak és hihetőnek tűnik a filmbeli hálózat is, amelyet maga köré épít, hiszen a főfejesek és maffiózók egyáltalán nem tűnnek elérhetetlennek. Már csak azért is van Szlovákia-hangulata a filmnek, mert úgy általában egyáltalán senki sem tűnik elérhetetlennek.
Egyébként azonban vannak problémák a filmmel. Egy eleve szövevényes és bonyolult témát nagyon nehéz nevek nélkül, ködösítgetve feldolgozni, főleg ha a ködösítgetésnek szemmel láthatóan csak jogi funkciói vannak. Fentebb utaltam rá, hogy esztétikai funkcióként sem volna ugyanakkor kiaknázhatatlan. Ezt nem teszik meg. Amit megtesznek, viszont talán nem kellene, hogy az eleve nagyon bonyolult M.-K.-L. hármas mellé felhoznak még három fiatal szereplőt is, és a végén retrospektíve még újabb szereplőkkel bonyolítják ezt a fonalat is, igaz, ez a része annyira egyértelmű, hogy szinte alig bonyolít. És az is igaz, hogy roppant nehéz lenne nem felhozni őket, mert akkor nem igazán lenne meg a szempont a meséléshez. Mindehhez ez a film viszont nem elég hosszú. A helyzet az, hogy az alapsztori alapján azt kell mondanunk, hogy ez a szlovák Kártyavár, a kilencvenes évekből. A Kártyavár esetében a készítők azonban tudták, hogy a politikai játszmák nyúlnak, és néha átnyúlnak egy film keretein is, ezért sorozatot készítettek.
Valójában itt is ez lett volna az üdvös eljárás, mert egyébként a kilencvenes évek Szlovákiája egy rettenetesen fura fejezet a nyugati demokráciák történetében, mert ha alapítanak egyszer egy exkluzív klubot azoknak az országoknak, amelyeknek a területén volt szovjet katona és TSZ-esítés, ugyanakkor 2010-ben már az euró volt a hivatalos fizetőeszköze, akkor Szlovákiának ott előkelő helye lesz. Csak jó volna tudni, hogy mi történt a kettő között. Az Emberrablás megnézése egy jó irány, ha valóban az a cél, hogy ne feledkezzünk meg kis régiónk modern történelmének színfoltjairól, amelyeket vérrel festettek – ha megengedhetek magamnak még egy közhelyet.
Hanzelik Gábor
A Cseh és Szlovák Filmkarneválról további információkat a filmfesztivál Facebook-oldalán találtok.
