Van abban valami nagyon izgalmas, amikor egy olyan szerző korai könyvét vesszük kézbe, aki már széles körben ismert névként van jelen a magyar könyvpiacon és egyúttal az adott témára fogékony olvasók tudatában. Anne Applebaum amerikai újságíró, történész első könyve tavaly látott napvilágot magyarul, időben később született jelentős művei viszont – A Gulag története, A Vasfüggöny - Kelet-Európa megtörése 1944-1956 – már régóta ismertek a történész szakma és a nagyközönség előtt is.
Több izgalmas, új szempontokat adó kötetet köszönhetünk már a Nyugat-Eurázsiai Idő címet viselő könyvsorozatnak, ám Applebaum könyve témájában, de akár címében is szinte egyfajta ars poeticaként foglalja össze, azt, hogy milyen geopolitikai területre fókuszál a sorozat. Maga a mű tulajdonképpen egy úti beszámoló, a szerző 1991 nyarán tett utazását örökíti meg (kiegészítve néhány, egy évvel később tett utazás nyomán készült írással), melynek során bejárta Európa keleti határvidékét a Balti-tengertől indulva egészen a Fekete-tengerig, pontosabban Kalinyingrádtól Odesszáig, vagyis azt a területet, amit ma Fehéroroszországnak, Litvániának, Ukrajnának, és Moldovának nevezünk.
Az ötlet egy leningrádi ösztöndíjas időszak utáni nem szokványos hazatérés nyomán született meg a szerzőben, amikor is a lerobbant vonat órákat vesztegelt Lembergben, és szokatlan módon a külföldi utasok is lehetőséget kaptak a leszállásra. Kihasználva az alkalmat és a szabad órákat a város megismerésére, Applebaum többek között a Licsakivi temetőbe is eljutott, ahol döbbenten szembesült vele, hogy, mint a könyv előszavában írja, ott hevert körülötte Lemberg történelme, a gazzal benőtt, kidőlt-bedőlt vagy éppen szándékosan megrongált sírkövek között. Három év múlva elkészült a határvidékről szóló könyvével.
A narráció az utazás során bejárt helyszínek és a beszélgetőtársként megjelenő helyi emberek köré szerveződik, a nagyobb fejezet-egységeket pedig mindig egy lényegre törő történeti bevezetővel indítja a szerző. A fejezetek alapját beszélgetések, átdolgozott interjúk adják, melyek során Applebaum igyekszik minél több szempontot megszólaltatni és a kultúrtörténeti kontextust is – akár irodalmi szövegek bevonásával – megfelelően felvázolni. Jó példa erre a kötet egyik legjobban sikerült szövege, amelyból arról tudhatunk meg többet, hogy az általában lengyel nemzeti költőóriásként számontartott Adam Mickiewiczet miért érezhetik sajátjuknak rajtuk kívül még a litvánok, a fehéroroszok, sőt akár a zsidók is.
Applebaum többrétegű civilizációként látja a határvidéket, melyről azt írja, hogy kutatómunkája során mintegy helyszínelőként kellett lebontania az egymásra rakódott rétegeket. A határvidéket évszázadokon át ma már elképzelhetetlen etnikai, vallási, nyelvi sokszínűség jellemezte, melynek csak 1945 után szakadt teljesen vége és vált először tabu témává, majd egyre inkább érzelmekkel (és sérelmekkel) telített mítosszá. És ne legyenek illúzióink, nekünk közép-európaiaknak éppúgy egzotikus és nehezen hozzá férhető ez a vidék, mint egy nyugatinak.
A Szovjetunió végnapjait és az új korszak születését dokumentálják Applebaum esszébe hajló riportjai, melyeket pont a megfelelő időzítés tesz ma is helytállóvá és időtállóvá. A szerző aggodalmai nem igazolódtak be – az eltelt idő távlatából az informatív céllal készített publicisztikai írások ahelyett, hogy egyszerűen elavultak volna, egy eltűnt világ történelmi kordokumentumaként kapnak újra jelentőséget és értéket. A szerző éles szemű megfigyelő és számos később meghatározóvá váló jelenség előszelét veszi észre, mint például az identitás kérdésének kiéleződése a közbeszédben, vagy a határvidék mitizálása a lengyel szellemi életben. Tükröt mutat egyúttal arról, hogy a rendszerváltáskori remények hogyan futottak zátonyra, és hogyan zajlott a modern demokráciák kiépítése a kelet-közép-európai országokban, melyek közül a szerző szerint egyedül Litvánia politikailag stabil.
Applebaum írásaiban egy olyan utazó hangja szólal meg, aki magabiztosan igazodik el a posztszovjet viszonyok között, megvan a megfelelő felkészültsége, tárgyi tudása, jól beszél lengyelül és oroszul. Bár van többirányú személyes kötődése a régióhoz, mégsem mondható elfogultnak. Ráadásul a legkevésbé sem szobatudós típus, sőt sokkal mélyebbre megy, mint a legtöbb riporter és a durvább helyzeteket is bevállalja. Találunk több ilyet is a riportok között.
Kifejezett erénye a könyvnek, hogy habár lehet, hogy a későbbi művekhez képest nyersebb, mégis sokkal személyesebb hangon szólal meg a szerző. Csak előnyére válik a szövegnek az, ami miatt Applebaum az előszóban szabadkozik – saját bevallása szerint ma már nem merné így megírni ezt a könyvet, valószínűleg több kérdésben óvatosabban fogalmazna. A személyesség egyik oka nyilván a megszólalás formája, az egyes szám első személyű elbeszélés, de saját családjának gyökereit kutatva a szerző személyes kötődését, motivációját is beleírja a könyvébe. Felmenői a ma Fehéroroszországhoz tartozó Kobrinból származnak, dédnagyapja innen indult útnak Amerikába. Lengyelország iránti érdeklődése azonban saját tudatos választásán alapult, és szintén az átmenet időszakához kötődik: újságíró karrierje a lengyel rendszerváltásról írt tudósításokkal indult, cikket írt a Narancs Alternatíváról, lengyel ellenzékiekkel készített interjúkat. Férje Radosław Sikorski, volt lengyel külügyminiszter.
Joggal merülhet fel bennünk, hogy Applebaum elbeszélői szempontja mennyiben amerikai és mennyiben lengyel hátterű, hiszen az adott szöveg magáról az elbeszélőről is szól. Egyszerűen külső szemlélőnek, de rendkívül jól tájékozott, szinte bennfentes megfigyelőnek is tarthatjuk, aki legalábbis törekszik az objektivitásra, habár saját bevallása szerint nem tudja levetkőzni amerikaiságát. Viszont talán itt is az a helyzet áll elő, mint oly sokszor, hogy egy külső szemlélő, pont a számára adott távlatnak köszönhetően, jobban átlátja a nagyobb összefüggéseket, mint azok, akik benne élnek egy adott valóságban. Mindenesetre kétségtelenül új és friss ez a fajta kettős pozíció.
Másrészt a szubjektivitás ez esetben a kevert, vagy ha tetszik, határon mozgó műfajiság velejárója is. Applebaum könyve szépírói igénnyel megírt munka, útirajz és esszé határán mozog, túl mutat az újságírás keretein, így választott témájával összhangban maga is határvidékeken jár, és erőteljesen idézi fel a mai lengyel irodalom nagy karriert befutott műfajának, az irodalmi riportnak a jellegzetességeit. Érdekes párhuzam, hogy Ryszard Kapuścińskit, a lengyel riportiskola klasszikusát is éppen a nagy átmenetek ábrázolójának tartották.
Vas Viktória
Anne Applebaum: Kelet és nyugat között. Európa határvidékén, ford. Szabó László Zsolt, Örökség Kultúrpolitikai Intézet, Budapest, 2016.
A kép forrása: Nyugat-eurázsiai idő.
