A könyvfesztivál előtt tisztelegve ma a régi TV-s vásárlás (kérem senki ne mondja, hogy ez még ma is megy!) jó szokását megelevenítve szerkesztőink elmesélik, milyennek látták a fesztivált előtte és utána. Vigyázat, ellenőrzött minőség, az előtte részek tényleg múlt héten születtek! (Ez azért ilyen mindenféle, mert szövegkollázs akar lenni)
Jó nagy adag szlovák könyv. Jó szlovák könyvek. Ez most az "előzetes félelmem" a Könyvfesztivált illetően. Jó cseh könyvek, ki tudja mennyi idő után cseh verseskötet magyarul (!!!). Idén is csak cseh írókkal foglalkozom, mert úgyis annyi lesz belőlük, hogy úgy járok, mint két éve, mikor szerencsétlen Zábranskýt "civilnek" hittem, és úgy írogattam neki interjút kérő e-maileket, hogy közben többször is egy helyiségben voltunk. Jó lesz, gyertek.
Azt hiszem a fesztivál utáni két napot fékevesztetten pihentem végig. Most, hogy ezen is túl vagyok, simán tízből tízre értékelem a fesztivált. Volt cseh stand, aminek rendkívül örülök, és örülhet más is. Ott álltam előtte, mögötte, benne, egyszóval a környékén, aki arra járt, láthatott. Gyöngébbek kedvéért: vasárnap délelőtt mellettünk dedikált Nemes László, nálunk meg a Kisvakond. Ez persze csak vicc, a Kisvakond majd akkor lesz díszvendég a könyvfesztiválon, ha mi leszünk a vendég ország, ahogy idén a szlovákok voltak - rögtön nekünk szemben. Na, látják, hogy azért elég jó helyen voltunk! Köszönet érte a Cseh Centrumnak.
Idén hatalmas mennyiségű, öt cseh irodalmár járt nálunk. Ebből egy költő, egy pedig elméleti szakember, a maradék három író. És minek többet beszélni valamiről, ami már megtörtént? Ha majd jövőre hasonlónak ígérkezik a fesztivál csehes programja, akkor ígérem időben szólok (ezt idén is megtettem).
Hanzelik Gábor
Előtte:
Csodálatos tavaszi időtől és új megjelenésektől lelkesen várom, leginkább így lehetne összefoglalni az idei Könyvfesztiválhoz fűződő érzéseimet. A két évvel ezelőtti Massolitos Kis Könyves Éj óta kíváncsi vagyok KateřinaTučková könyvére, mely Üldözött istennők címmel végre megjelenik magyarul is. A Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics két régebbi könyvének kiadását, az egyik esetben újrakiadását, is beígérték, aminek különösen örülök. És csak most szembesültem azzal, hogy lesz új Joanna Bator-kötet is a Magvetőnél. Üröm a nagy örömben, hogy Szczepan Twardoch az utolsó előtti pillanatban lemondta az összes sajtó orgánumnak adandó interjúját - így a Textuson sem lesz sajnos olyan klasszikus könyvfesztiválos Twardoch-interjú, ahogy mi azt elképzeltük, de azért valamivel igyekszünk majd előrukkolni.
Utána:
Nehéz a Könyvfesztivál után visszazökkeni a hétköznapokba. Most, hogy van időm kialudni magam, már mégsem vágyom rá annyira és inkább visszakívánom a hajnalig tartó nyüzsgést. Hogy mi teljesült a tervekből és a vágyakból? Nem voltam annyi programon, könyvbemutatón,mint ahogy eredetileg elterveztem, sőt inkább valami „lengyeles-minimál” valósult meg, ami a hivatalos kínálatot illeti. De egyáltalán nem bánom. Volt helyette sok jó személyes találkozás, beszélgetés – lengyelekkel és nem csak lengyelekkel – inkább ez volt számomra az idei Könyvfesztivál legfontosabb, legemlékezetesebb vonása. Interjúk is születtek, hamarosan a nagy közönség is olvashatja őket. És végül úgy alakult, hogy két KateřinaTučková regényt is vettem.
Vas Viktória
Minden évben nagyon várom a Nemzetközi Könyvfesztivált, mert ez a fesztivál azt jelenti, hogy már itt a tavasz, a jó idő, a nap melegen süt és lehet a zöldben, pléden ülve fröccsöt kortyolgatni. De természetesen nem csak ezért.
A tavalyi könyvfesztiválon remek élményekkel gazdagodtam és csodálatos emberekkel találkoztam! A találkozás az elsőkönyves írókkal, és a beszélgetések annyira inspirálóan hatottak rám, hogy utána hetekig másról sem tudtam beszélni. Ezért idén is egy endorfindús, de mégis picit különböző eseménynek képzelem a hétvégi három napot, ugyanis a pályakezdők mellett két jelentős balkáni íróval is van lehetőségem találkozni. Egyikőjük Dragan Velikić, kétszeres NIN-díjas szerb író, akinek már számos könyve megjelent magyarul, a másik pedig Kristian Novak, horvát regényíró, aki 2014-ben még elsőkönyvesként mutatkozott be. Egy többszörös díjazott, elismert művész és egy visszatérő, hazájában kedvelt kollégája. Elkezdtem úgy rendesen izgulni…!
Már napok óta csak a kérdéseken gondolkozom, ellenőrizgetem a magnetofonomat, hogy biztosan működni fog-e és közben arra gondolok, hogy vajon nekik ez már hányadik interjújuk? Vajon fogok-e tudni bármi olyat kérdezni, ami inspirálja vagy meglepi őket vagy csak elgondolkodtatja? Vajon visszakapnak-e ők abból az érzelmi töltetből, ami engem jár át egy-egy ilyen beszélgetés, és az egész fesztivál során? És egyáltalán milyenek lesznek élőben?
***
PÉNTEK
Lemondóan lapozgattam a Millenáris programját, tudtam, hogy oda úgysem jutok el ma már, de azért csak hagytam vérezni a szívem. Így is több mint egy hetes logisztikai varázslat volt az, hogy az OIK-ba eljussak 16 órára. Mondanom sem kell, 10 percet késtem. De az egy fagyi miatt volt. Viszont megérte (a fagyi is és a sietés is)! Dragan Velikić az egyik legbűbájosabb ember, akit a hátán hordott ez a vén kontinens, és még a kedvenc írónkban is sikerült megegyezni (Danilo Kiš). A volt nagykövet és a közönség között csak úgy vibrált a levegő. Részletek majd a beszámolóban. ;)
SZOMBAT
Sajnálatos módon az időjárás a messzemenőkig alulmúlta várakozásaimat. Természetesen az egyetlen nap, amikor a Millenárisra is eljutottam, az az a nap volt, amikor esett az eső. De hát, ha már a tavasz hírnökének aposztrofáltam a fesztivált, ki kell békélnünk a ténnyel, hogy a tavasz szeszélyes. Első találkozóm Kristian Novakkal volt, aki két évvel ez előtt elsőkönyvesként mutatkozott be a fesztiválon, idén pedig ismét ezzel a könyvvel érkezett, de most már a magyar fordítás bemutatójára. A fordítás nehézségei és érdekességei mellett beszélgettünk a kisebbségek helyzetéről Horvátországban és nálunk, valamint készülőben lévő új könyvéről is. (Ezúton is köszönöm kollégámnak, Zöldy Áronnak, hogy átadta nekem az interjú lehetőségét.) Bár nem kevés egyeztetés eredménye volt, de nagy nehezen sikerült egy villámbeszélgetésre elkapni Faruk Šehtić, boszniai írót. Örömmel konstatáltam, hogy egyre inkább kezd az ex-jugó irodalom elmenni abba az irányban, amikor már úgy beszélnek a háborúról, mint egy feldolgozás alatt lévő traumáról. Végre nem az a lényeg, hogy minél több gránáttal, aknával, véres húscafattal és áldozattal legyen tele a könyv. Ez már a gyógyulás útja, látom az alagút végét!
Radmila Hrisztov
