A NapKút kiadó gondozásában újabb szerb regény kerül a magyar olvasók kezébe. 
A föld szíve központi szereplője Nietzsche. Mint a regényt képező tanulmányokból, (kvázi)tudományos jellegű
értekezésekből, filozófiai és vallási ihletésű esszékből, levelekből, interjúból, újságcikkből és feljegyzésekből kiderül, a német filozófus életrajzából hiányzó három hónapot titokban Cipruson töltötte, ahol egyebek mellett vörös hőlégballon építésébe fogott, Shakespeare-előadást rendezett, összebarátkozott a mevlevi dervisekkel és a sziget őslakosaival, az egy méter magas hurubokkal.
Svetislav Basara több mint három évtizede állandó párbeszédet folytat korának abszurditásaival, leleplező szándékkal gúnyolódva a körülötte levő világon. Olykor polemikus, máskor szarkasztikus, néha dühös, de mindig szellemes megnyilvánulásaiban különleges szűrőn keresztül láttatja a valóságot, nem ritkán groteszk torzításokkal összpontosítva a figyelmet a lényegre. Az író 1953. december 21-én született Bajina Baštában. Napjainkig több mint harminc kötete látott napvilágot. Regények mellett elbeszéléseket, esszéket, drámákat ír, és számos irodalmi díj tulajdonosa. Mostani tanulmányának helyszínét valószínűleg az ihlette, hogy 2001 és 2005 között Jugoszlávia nagykövete volt Cipruson.
A regényben számos történelmi személyiség szerepel, akik mind-mind valamilyen módon kapcsolatban állnak Nietzshével: Wagner, Lou Salomé, Freud, Paul Rée, Hitler, Sztálin, Atatürk. Véleményt mond a filozófusról Michel Foucault, René Magritte, Günter Grass, Salvador Dalí, Oscar Wilde, Mircea Eliade, Andy Warhol, Emil Cioran, XII. Piusz pápa, John Wayne, Walt Disney. Fejtegetéseiben Nietzsche többek között közli meglátásait az iszlámról, a németekről, a filozófiáról, a pszichoanalízisről, a művészetről, az étkezésről, a betegségekről, a háborúról, a Zembla síron túli irodalommal és filozófiával foglalkozó havilapnak adott interjújában pedig a televízióról, az internetről, a dohányzásról és a huszonegyedik századról is kifejti nézeteit.
Részlet a regényből:
DIOSZKUROSZOK: SZTÁLIN ÉS NIETZSCHE
Luther, ez a lehetetlen csuhás „lehetetlenségéből” fakadó okoknál fogva rombolta le és – következésképp! – építette föl újra az egyházat…
Ecce Homo
Az igazság az, hogy egyes szerzők jobbak saját könyveiknél, de ez csak azért lehetséges, mert azok a könyvek nem is könyvek.
Proust
(...) Az önzés úgyszintén terjed. A társadalom atomizált, töpreng Sztálin. Mindenki csak önmagáért él, legfeljebb a családjáért. Vajon megfelelő ez a légkör a megváltáshoz? Persze, hogy nem. Az államnak segítenie kell. Kollektivnoe hozjajstvo, kolhoz – létezik az együttélés megerősítésének jobb módja? Nem létezik! Legalábbis az emberi fejlettségnek ezen a szintjén. Ő, Sztálin, pedig nem fog nevetséges becenevekkel díszelegni, mint amilyenek a „Duce” meg a „Führer”; őt úgy fogják hívni hálatelten: hazjain – Gazda.
Hosszú út vezet azonban víziója megvalósításához. Ez az út bizonyos értelemben a Golgotája, amit neki, Sztálinnak, végig kell járnia, mit sem törődve az áldozatokkal. Kezdeményezésének legnagyobb ellenzői a barátai. A Politbüró tagjai. Sokan közülük őszinte meggyőződésből olyan társadalmat szeretnének teremteni, amitől Koba irtózik: az igazságosság, az egyenlőség és a jólét társadalmát. Az ilyen társadalom tízszer rosszabb a cárinál, amelyet Koba a lelke mélyéből megvet. „Adj nekik igazságosságot, egyenlőséget, áramot és bőséges ennivalót – spekulál Sztálin –, és teljesen megfeledkeznek Istenről. Egy napon meg felfedezhetik a halhatatlanság titkát. Lehetővé tehetik a szervek regenerációját. Az önreprodukciót. Nem, és százszor is – nem. Az ilyenekkel le kell számolnom.”
Ez persze nem olyan könnyű. Tapasztalt forradalmárokról van szó. Különös emberfajtáról. Agyafúrt, minden hájjal megkent emberekről. A legkörmönfontabb közülük pedig Vlagyimir Iljics Lenin. Ő is Nietzsche filozófiájából merít ihletet. Sokkal alaposabban Sztálinnál, mert a német nyelv ismeretében a Zarathustrát eredetiben olvassa. És alkalma nyílt személyesen is megismerkedni a szerzővel egy svájci gyógyfürdőben. Nietzsche nem tett rá különösebb benyomást. „Joszif Visszarionovics – magyarázza Lenin –, Friedrich Nietzsche dekadens, vagy még annál is rosszabb. Hogy sikerült neki néhány impozáns könyvet írnia, azt az ereiben csörgedező lengyel vérnek köszönheti. Ő azonban többnyire mégiscsak német. Tehát: javíthatatlan misztikus és fantaszta. A németek lényegében kollektív hallucináció termékei. Ha nem lenne szigorú katonás rend, ami mindezt összetartja, Németország egy pillanat alatt szertefoszlana, mint egy rossz álom. Egy napon, bízzunk benne, hogy minél hamarabb, a világforradalom végleg véget vet ennek a lidércnek, és – a Párt éber figyelme alatt – megteremti az igazi németeket és az igazi Németországot.” („Ha Isten is úgy akarja!” – mondja magában Sztálin.) „Nietzschétől azt kell átvenni, ami hasznos a Forradalom ügyének; a többit el kell vetnünk. A filozófiát meg kell tartani, Nietzschét mint Nietzschét el kell pusztítani. Kérem, Joszif Visszarionovics, egy olyan emberről van szó, aki megengedi, hogy legjobb barátjának és példaképének a felesége a fenekét ostorozza. Olyan emberről van szó, aki zavarodottságában lovakat csókolgat. Olyan emberről van szó, aki egyáltalán nem nőtt fel saját könyveihez.” (...)
Fordította: Sándor Zoltán
