Marin Georgiev (1946, Bivolare falu) eddigi életművét 19 saját kötet fémjelzi. Verseskönyvei: Szelo (Falu, 1975),
Pamet (Emlékezet, 1979), Ot parvo lice (Első személyben, 1996), Pokazalec (Mutató, 1986), Dozsivjavane – kaszni sztihotvorenija (Maradék élet – kései versek, 2011), Do tuk – szabrani sztihove (Eddig – összegyűjtött versek, 2011). Négy gyermekvers-, hat prózakötet, két irodalomkritikusi gyűjtemény. Négy önálló műfordításkönyv jelent meg tőle, közülük két magyar szerzőtől: Sinka István verseiből az első kiadás után bővített második következett, Rostás-Farkas György költeményeit is Georgiev tolmácsolta. Számtalan klasszikus és kortárs szerzőnk bolgár megszólalása is neki köszönhető.
2001-ben megkapta a Pro Cultura Hungarica díjat.
Georgievet fordították nemzedéktárs barátai: Kiss Benedek, Rózsa Endre, Utassy József, néhány verset Szondi György interpretált. Most megjelenő verstolmácsolásai teljesebbé kerekítik a bolgár alkotóról több évtizedes munkájáról alakítható képet. A költőnek ez a magyar nyelvű az első idegen nyelven kiadott kötete.
Emlékezet
VII.
A foganásban gyönyörűségtől pezsdül a vér és megmámorít.
Hullámlik a test, hevülten zihál, remeg.
Fejbőrünk bizsereg, vénáink ágya ég, dagadozik.
Mama! – így suttogunk kiszáradt szájjal köszönetet.
Mint ahogy anyánk neve van szánkon,
mikor a legnagyobb bánat dönt le,
s földre veretvén, háton
fektünkben csépel a fájdalmak ökle.
Egy a gyökere örömnek, kínnak,
gyönyöröknek és szenvedésnek.
Anyáink már rég lent porladoznak,
akár a nagyanyák, ükök, dédek.
Vonulnak föld alatti nemzetségek – megszámlálhatatlan sorok,
kezet nyújtanak egymásnak szeretet, gyűlölet nélkül.
Elenyészett szívükön át járatokat vájnak a vakondokok.
Birodalmukat féreg vigyázza, könyörtelen kapus – fejüknél is.
A jajok pedig, a kisajtolt nedvekkel
belőlünk szakadt kiáltások
nem a mi lelkünk tán, megfeszítetten
kezdettől és végtől,
a születéstől és a haláltól?…
És ez a föld, ez a szüntelen
adni és elvenni kész elem
nem szerető anyánk tán nekünk,
kit kifulladtan kérlelünk?
Meghall ő mindent és meghallgat.
S eljön majd értünk, hogy elvigyen.
Kiss Benedek fordítása
Telihold
Ivan Trenevnek
Ha valahol egymást szeretik,
juhászodik a vad, s szökelltében a sikló dermed,
lábtiporva, gerincszorítva önfeledésben tépve megint
ragacsát a kutyatej lövelli szerte.
Ha valahol egymást szeretik,
ront és alél a hal, hogy ikrát kivessen,
pengehegyet kardvirág kerekít,
remeg a lomb – homályban, fényben – sejtelmesen.
Ha valahol egymást szeretik,
nyerít a csődör, bődül bika buzgón,
s mindent, mi érdes él, kova kisimít,
hogy elégüljön tehén, kanca jámboruljon.
Ha valahol egymást szeretik,
kiveri macskaméz a tuskót is gazdagon,
a törzseket buján gombavadon lepi,
s nyálkás csiganyom kúszik az avaron.
Vizek lépnek ki, szakadnak gátak,
süketfajdok csataráznak teli torokból győzőn,
bimbó fakad, bibepor száll pillerebbenésnél, pihénél puhábban,
s fölszítva a parányi porszem is gőzöl.
Robbanásig duzzad a hold,
embert, madarat, növényt tébolyít, hevít,
s minden, mi élő a földön, minden mi holt,
születni veselkedik.
Szondi György fordítása