A Znak Társadalmi Kiadóintézet jelenleg Lengyelország egyik legnagyobb, krakkói székhelyű kiadóintézete, melynek története több szempontból is izgalmas. Jerzy Illggel, a kiadó főszerkesztőjével a kiadó történetéről, múltjáról, kulturális és irodalmi ajánlatáról, marketingjéről és a beat nemzedékről beszélgettünk. Íme, a beszélgetés második része.
Mi a helyzet a riportirodalom terén, amely manapság Lengyelországban virágkorát éli, és külön kiadók szakosodtak erre a rendkívül divatos műfajra hiszen ott a Czarne, vagy a Riportintézet két vezetője, Mariusz Szczygieł és Wojciech Tochman által tavaly alapított Dowody na Istnienie? Ma már minden valamirevaló nagy kiadó rendszeresen és komoly számban ad ki tényirodalmat.
Jerzy Illg: A riportirodalom újbóli virágzását éli Lengyelországban. Ez egy meghatározó irodalmi trend, amihez nagymértékben hozzájárult a Gazeta Wyborcza és a Duży Format. Małgorzata Szejnert, Ryszard Kapuściński nyomán egy sor tehetséges fiatal riportíró jelentkezett, a lengyel riportiskola következő nemzedéke. Wojciech Tochman, Jacek Hugo-Bader, Mariusz Szczygiel, Włodziemierz Nowak, Magdalena Grzebałkowska, Olga Stanisławska, akik egy rakás riportirodalmi díjat nyertek. Bár az e műfaj legjobb művelőinek járó Ryszard Kapuściński-díjat rendszerint a riportirodalomra specializálódott Czarny Kiadó szerzői kapják, azért nekünk is van néhány nagy tényírónk. Wojciech Jagielski, Grzebałkowska, de legfőképp Małgorzata Szejnert, akikre büszkék vagyunk. Neki eddig öt riportkötete jelent meg nálunk, és tavasszal jelenik meg a legújabb könyve (címe: Usypać góry. Historie z Polesia).
A skandináv krimi meghódította egész Európát. Ez éreztette hatását Lengyelországban is? Mennyire népszerű ma a krimi, mint műfaj a lengyel írók körében?
Jerzy Illg: A krimi ma valóban reneszánszát éli, és nemcsak a skandináv országokban, de Lengyelországban is. A mi szerzőink közül Marek Krajewski nevét emelném ki, akinek Halál Breslauban című regényéből minisorozatot is készítenek, Agnieszka Holland rendezésében. Ez vélhetően szintén lendít majd az eladáson. Persze fontosak a fiatal szerzők, új felfedezések is. Ebben az évben jelenik meg a mindössze 26 éves Dominika Słowik első könyve. Atlas: Doppelganger címmel. Ez az onirikus-hallucináció-szerű próza, képes mindent, ami lepusztult, hétköznapi, olcsó metafizikává, fantasztikummá lényegíteni. Így jelenik meg a rendszerváltás korabeli szürke sziléziai lakótelepben hol Marquez Macondoja hol Schulz Krokodil utcája. Miközben eltűnnek a lakásokat elválasztó falak, és a terek furcsa labirintussá válnak, a szereplők szájából teljes természetességgel ömlik a vulgarizmusokkal jócskán teletűzdelt lakótelepi szleng, amelyben nincs semmi mesterkéltség, vagy műviség, vagy a kortárs irodalomra jellemző öncélú nyelvi silányság, ami csak arra szolgál, hogy lendítsen a könyv eladási statisztikáin. Izgalmas idei könyvújdonság Włodzimierz Kalicki a Duży Format újságírójának írásaiból kiadott Megtörtént c. könyv. Kalickinak a Gazeta Wyborczában éveken át volt egy Ma történt című cikksorozata. Az adott naptári dátumhoz egy fontos történelmi eseményt rendelt, különböző történelmi korszakok történéseit tárva elénk úgy, mintha csak maga is szemtanúja lenne ezeknek az eseményeknek. Így írta le többek között a Beatles első koncertjét, a Dreyfus pert, Raszputyin meggyilkolását, Jimi Hendrix halálát, vagy épp a Kennedy gyilkosságot. Sokáig álmodoztam róla, hogy majd ha összegyűlik mind a 365 nap, egy évnyi cikk, akkor kiadjuk ezt az örök idők naptárát egyszerre, egy kötetben. Csak hát érthető okokból a Gazeta Wyborczának is ez volt az álma. Elindult az alkudozás, aminek az lett a vége, hogy közösen jelentetjük meg a könyvet. Végül azonban az utolsó percben visszaléptek, és odaadták. Ennek a hatalmas, több mint ezeroldalas kiadványnak hatalmas sikere lett, pillanatok alatt eladtunk belőle 10.000 példányt, és már most utánnyomás alatt áll.
Milyen szerepet tölt be a költészet Miłosz és Szymborska után a Znak életében?
Jerzy Illg: A költői estek továbbra is népszerűek és megvan a maguk közönsége, bár aligha olyan sikeresek, mint Szymborska és a nagyok idején, akik olyan tömegeket vonzottak, hogy a Stary Teatr-ból át kellett költöztetnünk a rendezvényt az Operába. Hozzám személy szerint nagyon közel áll a Miłosz féle Személyes antológia (Antologia Osobista, 1998 Znak) című kötetben szereplő költészet, amelyik tüzetesen, egészen közelről szemléli a valóságot, miközben nem zárja ki a metafizikát, a transzcendenciát sem. A puszta nyelvi leleményen, játékon alapuló formaköltészet számomra ennél érdektelenebb. Ezért ha lehet ezt mondani, eszerint válogatom ki a költőket is, akik fellépnek a Znak rendszeresen megrendezésre kerülő irodalmi estjein. Ami megjelenik, az nem sok ugyan, de ahogy Adam Michnik mondja: „kevés, de finom”. Ania Piwkowska, Paweł Marcinkiewicz, Jacek Podsiadło, Marek Wojdyło, Tomasz Różycki a személyes kedvenceim. Az utóbbi számomra a lengyel költészet nagy reménysége. Írt egy verset 12 állomás címmel, ami Opoléban játszódik és a Pan Tadeusznak egyfajta allúziója. Ez egyre nagyobb sikereket ér el külföldön; Kanadában, Amerikában, Franciaországban is kiadták már. A lengyel költészeti iskola hatása máig erősen jelen van. Hiszen melyik más ország tud felmutatni ennyi nagyságot, egyszerre. Miłosz, Herbert, Szymborska, Różewicz, vagy az őket követő, külföldön is rendkívül népszerű ’68-as nemzedék képviselői; Adam Zagajewski, Ryszard Krynicki, Ewa Lipska. Az ő hatásuk máig érezhető, van egyfajta folytonosság, és van sok fiatal tehetség is. A lengyel költészet túlélte. Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, a nagy kultúrateremtő országokban költészet terén ma nem sok minden történik. Írországban, Lengyelországban, Angliában viszont annál inkább. Természetesen a nagy XX. századi költőink hatása is érződik. Szymborska még ma is jelen van, hiszen csak három éve, hogy elhunyt, míg Miłosz már kevésbé áll közel a fiatalabb nemzedékhez. Őrá mint nagy klasszikusra tekintenek inkább, de biztos vagyok benne, hogy egyszer majd újra felfedezik költészetének mélységét, szépségét, bölcsességét. Baranczak versei ellenben nagyon népszerűek a hallgatók körében, akiket elsősorban nyelvi leleményei, és a világ iránti nyitottsága vonz.
Ön arról is ismert, hogy a lengyel hippimozgalom tagja volt, mesélne nekünk erről?
Jerzy Illg: A hadiállapot alatt, amikor számos lapot betiltottak, akkor a krakkói írók egy része, többek között Bronisław Maj, Marian Stala és én is- úgy gondoltuk, hogy csináljunk egy folyóiratot Na głos (Élőszóban) címmel. Verseket, esszéket recenziókat olvastunk fel a közönségnek és egymásnak egy semleges helyszínen. A találkozókat, mint a katolikus intelligencia számára szervezett gyűléseket hirdettük meg, ezért ezeket nem zavarták besúgók. Körülbelül huszonöt ilyen estet szerveztünk. Bronek Maj vezette az esteket. Olyanok voltak ezek, mint egy kabaré, egy irodalmi szalon, és egy happening egyvelege. Aztán a rendszerváltás után elindítottuk a nyomtatott folyóiratot. 28 szám jelent meg. A forma az orális hagyományokat folytatta. Írói karikatúrák, írói krónikák, monografikus számok voltak ezek Sławomir Mrożeknek, Bruno Schulznak, az új hullámnak, Sziléziának, az ellenkultúrának, a rock and rollnak szentelve. Akartam egy kaliforniai számot. Három hétig laktam Miłosznál Berkleyben, aki segített kapcsolatba lépjek egy csomó mindenkivel. Szövegeket gyűjtöttem, ismerkedtem. Ellátogattam a legendás Beat generation kiadójának otthonába, Kerouac, Lew Welch, Lawrence Ferlinghetti, Ginsberg kiadójához. Emlékszem, ahogy ott ültünk nála a tornácon, alattunk a város, és megkérdezte tőlem, hogy hogy nézett ki a hippimozgalom a vasfüggönyön túl. Meséltem neki a második hippitalálkozóról, a ’68-as csehszlovákiai invázió elleni tiltakozásról, és arról, amikor augusztus 21-én másfél kilométerre a határtól hirtelen körbevett minket a hadsereg, kordonokat vonva. Mindenkit összeírtak, két órát adtak nekünk, hogy eltűnjünk. Semmit nem csináltunk. Meséltem a rendőrségi megtorlásokról, a szülői kihallgatásokról, mire azt mondta, hogy tudod mit, ha te megírnád, hogy hogy nézett ki a hippimozgalom ott, a vasfüggönyön túl, a totalitárius rendszertől szenvedő szocialista országokban, szívesen kiadnám ezeket a visszaemlékezéseket. Don Allen azóta sajnos meghalt, de én adós maradtam evvel a könyvvel, amelyhez már évekkel ezelőtt hozzáfogtam. Félbehagyom, majd vissza- vissza térek ehhez a személyes visszaemlékezéseket tartalmazó önéletrajzi regényhez, amelynek azt a címet szeretném adni, hogy Virágpapa. Feltéve, ha végre elkészül. A hippik számomra nem egy letűnt szubkultúra, a hippi lét inkább egyfajta lelkiállapot; a nyitottság, szívélyesség, barátságosság, a rendfenntartó, a katonai szervek iránti ellenszenv, az öldöklés és mindenfajta erőszak elutasítása velünk marad, még akkor is, ha már nincsenek meg a hippi közösségek, még akkor is, ha annak tagjai már rég szétszéledtek. Lengyelországban sokan vannak akik anno a mozgalomhoz tartoznak, ma országgyűlési képviselők, akik elhatárolódnak múltjuknak ettől a fejezetétől. És néha maguk a média képviselői tesznek fel olyan kérdéseket, hogy hogy lehetséges, hogy például egykori hippi vezessen ma egy katolikus kiadót. Én ebben semmi ellentmondást nem látok, épp ellenkezőleg. Hiszen épp az, amit a hippimozgalomtól kaptam segít abban, hogy megnyerjem a szerzőinket, kapcsolatba kerüljek velük, ez a fajta nyitottság. Mert nekem, mint kiadónak elsősorban nem a szerződéskötés, az ár kialkudása, vagy a következő bestseller kiadása, hanem a találkozás lehetősége a fontos. Persze nem minden kapcsolat alakul barátsággá, de Ryszard Kapuściński, Wisława Szymborska, Seamus Heaney, Andrzej Szczeklik nemcsak íróként, de magánemberként is fontossá váltak az életemben.
Andrzej Szczeklikkel interjúkötetet is készített, amely a professzor halála után 2014-ben jelent meg Abszolút hallás címmel Lengyelországban. Ön szerint miért fontos, hogy a szerzőt ne csak az irodalomtörténet, vagy maguk a művek által ismerjék meg az olvasók, hanem ilyen közvetlen formában is?
„Ami nincs kimondva, az a nemlét felé tart” (Czesław Miłosz: A szó hatalma (ford. Bojtár Endre)
Ez a miłoszi verssor mindig ott motoszkál bennem. Mert ha valamit nem jegyzünk le, akkor az menthetetlenül elvész, elkallódik, és egy idő után nincs akitől kérdezzünk. A Znak ötvenedik évfordulója egybeesett a kiadónál eltöltött munkám 25. évfordulójával. Azt gondoltam, hogy ha már ennyi csodálatos embert nyílt alkalmam e hosszú évek alatt megismerni, akik megajándékoztak bizalmukkal, akkor tartozom nekik annyival, hogy megmutassam őket a közönségüknek, és hogy közelebb hozzam őket az olvasókhoz. Nem úgy, mint egy márványszobrot, hanem mint hús-vér embereket, megosszam a befogadókkal is fergeteges történeteiket, humorukat. Természetesen nem pletykaszinten, mert úgy gondolom bizonyos határokat illik tiszteletben tartani, máskülönben nem lenne etikus. Ez volt többek között az oka, hogy elálltunk Artur Domosławski Kapuścińskiról szóló könyvének a kiadásától. Én úgy látom, hogy ő túllépett egy határon, becsapta nemcsak könyve hősének családját, de nem fair amit csinált mesterével szemben sem, akinek nemcsak tanítványa de barátja is volt. Az egész egy szimbolikus apagyilkosságra emlékeztetett. Megkérdeztem őt magát is, hogy vajon mit gondol mit szólt volna Kapuściński, ha látta volna, hogy hogyan ír róla, mire szánakozva rám nézett, és azt mondta, hogy „Ryszard kinyírt volna”. Akkor már tudtam, hogy baj van. Egy ideig még győzködtük, hogy dolgozzon át egy két fejezetet. Nem ment bele, azt mondta, hogy ez írói szabadságkorlátozás, kiadói cenzúra. A könyvet végül a Świat Książki adta ki, és hatalmas vihart kavart. És hogy érdemes volt? Vajon tudnunk kell arról, hogy egy szeretőnek egészségügyi kaparása volt, ahhoz, hogy megítéljük a szerző munkásságát? - Mindenesetre érdekes vita alakult ki a monográfia, a szerzői életrajz körül, és arról, hogy mi az, amit etikailag elbír ez a műfaj.
A Znak interjúsorozatának keretében többek között Tischler atyával, Leszek Kołakowskival is beszélgettünk, és természetesen nem maradhatott ki Andrzej Szczeklik sem. Mindig is érdekelt, hogy honnan ez a páratlan elme, ez a sokoldalú ember, milyen neveltetés, milyen tanulmányok, olvasmányok formálták világképét. Andrzej Szczeklik Krakkóban legenda volt, már jóval azelőtt, hogy személyesen megismertem. Tischner atyától hallottam róla először, akivel nagy barátságban voltak. Egy napon felhívott, elegáns öltözékben megjelent a kiadónál, lerakta az asztalomra a Katharszisz. A természet és a művészet gyógyító erejéről kéziratát, és kicsit beszélgettünk. Őszintén szólva kicsit elképedtünk az ambiciózus címen, senki nem gondolta volna akkor közülünk, hogy ekkora sikere lesz a kiadványnak. 2002 óta 50 ezer példány kelt el a könyvből, 40 ezer példány a Koréból, 30 ezer a Halhatatlanságból. Barátok lettünk. Otthon őrzöm a Katharszisz dedikált példányát, evvel a számomra nagyon kedves bejegyzéssel:
„A legszebb dolog, amit ennek a könyvnek köszönhetek a barátságunk, és az, hogy megismerhettelek.”
Az ilyen pillanatokért érdemes élni, és az ilyen pillanatokért érdemes kiadónak lenni. Ebben rejlik ennek a szakmának a szépsége.
Felvidéki Eszter
Az interjú első része itt olvasható.
