"Adolf Hitler megmentette az életemet." Kezdi Jaroslav Rudiš Nemzeti osztály című regényét.
Az 1972-ben született Jaroslav Rudiš író, forgatókönyvíró, színházi rendező, generációjának legnépszerűbbjei közé tartozik. Ezt egyrészt a közvetlen és letisztult elbeszélői stílusának, másrészt a csehektől kedvelt módon ironikusnak tetsző humorával éri el. A cseh közvélemény szerint a 2002-ben megjelent Berlin alatt az ég című regénye a kortárs cseh irodalom egyik maradandó alkotása, érte az író Jiří Orten díjban is részesült. Az említettek mindenképpen garanciául szolgálnak új könyvéhez, ami Nemzeti osztály (Národní třida) címmel jelent meg a közelmúltban. Az író távolról sem egysíkú életútja is magyarázatul szolgál közkedvelt stílusának, ugyanis, mint portárs, tanár, Dj, újságíró és mint egy punk zenekar menedzsereként is kipróbálta magát. Tehát élmények, történetek és karakterek egész garmadával vannak jelen, amiket regényeiben - elődeihez hasonlóan - serényen felhasznál. Ebben az esetben azért jobb, ha az olvasónak humora van, mert akkor nem unatkozik közben.
"Olvasása közben az embert két érzés keríti hatalmába; az utálat és a lendület." írja az MF Dnes a "briliáns regényről". Érdemes nyomon követni pályáját, sajnos egyelőre autodidakta módon, hiszen a cseh irodalom fordításának egyik erősen nagy hiányosságával állunk ismét szemben. Ez szerencsére a cseh irodalom termelékenységének is köszönhető. Reméljük, hogy a minél hamarabb reagáló magyar irodalmi közszellem igényének érzi majd a kortárs cseh irodalom fordításának apránkénti teljes bepótlását.
A következőkben az érdeklődés felkeltése érdekében és persze az író beleegyezésével, részletet közlünk a Nemzeti osztály című regényéből:
Jaroslav Rudiš: Nemzeti osztály (Národní třida)
Hívj csak Vandamnak.
Itt lakom a telepen. Az amit itt látsz ha körbenézel, régen nem ilyen volt. Itt előtte erdő volt és mocsár és farkasok és mocsár és erdő. Emiatt vannak a szúnyogok. Az utóbbi időben elszaporodtak. Képzeld el. Ugyanis néha az az érzésem, hogy újra visszatér az erdő és a mocsár, hogy hullámoznak a pincék, ahogyan beléjük préselődik a talajvíz, ahogyan a beton és a panel között utat törnek maguknak a fák, és ahogy nőnek nagyobbra, felfeszítve az aszfaltot és a betont, szétrombolnak mindent, ami az apámat a te nagypapádat egészen a mennyországig hajszolta. Mert ezt itt mind ő építette. Ő és a hozzá hasonló apák ezen a lakótelepen maguk alá gyűrték az erdőt és a természetet.
Hékás, ne nevess rajtuk. Legalább csináltak valamit. Keményen próbálkoztak. Sok itt az olyan ember, aki szereti, hogy itt élhet. Akik a végsőkig büszkék erre a helyre.
Nos, én is büszke vagyok erre a helyre.
Mindenre amit itt felépítettek. Mindegyik panelházra. A mozira, a kultúrházra és amarra a kis vadász korcsmára, aminek Severka (Hajnalcsillag) a neve és ahová minden lakótelepi apuka jár meló után. Építettek villamos síneket, villamos pályát, villamos színt és standokat és parkokat és csecsemőgondozót, ahol később az anyukád csinált, és óvodát, általános iskolát és középiskolát is és szakközepet, iparit és gimit és bevásárlóközpontot, amit Bajkonurnak hívnak, és klinikát, kórházat, temetőt és őrsöt, ahol néhányszor voltam, de nem mindig csak tévedésből.
Meg a Sputnik hotelt is felépítették, ahol soha nem voltam és ahol ma csak az ukránok laknak, mert turisták, turisták ide hozzánk soha nem jönnek. Le a városba igen. De ide fel hozzánk, nem. És ez jó. Ez a mi földünk. A mi világunk. Itt semmilyen turistának nincs keresnivalója.
Ne, várj, én tényleg, egyáltalán nem vagyok náci.
Én bírom az embereket.
Én szeretem az embereket.
Én tisztelem, elfogadom az embereket.
Én nem az idegenek és bevándorlók, ukránok ellen beszélek! Vagy hogy itt nincs keresnivalójuk. Hogy elveszik tőlünk a munkát. Nem vagyok ellenükre. Hiszen ők is európaiak. Szerények, csendben vannak, ahogyan a mérnökök, doktorok és tanárok.
Hallgatnak a házakban és néha úgy érzem, hogy az embernek nem kéne a másik idegeire menni.
Nem vagyok ellenükre, amíg nem csinálnak itt felfordulást. Amikor olyan csöndesek. mint a pingpongozók és lámpát oltanak a kiságyakban is. Nincs ellenük semmi kifogásom, és hogyha egyáltalán nem európaiak, vagy akármik, hát megszokod. Nagyon keményen igyekeznek, esténként neked is van hol sört venned és kenyeret és cigit, nekem velük egyáltalán nincs semmi problémám. Nyugodt vagyok, amikor azokban a kiságyakban nem csinálnak felfordulást. És ha fentről nem lehet érezni a zacskós tésztalevesük illatát.
De amikor felfordulást csinálnak és amikor fentről érezni lehet a zacskós tésztalevesük illatát, akkor van egy kis problémám velük és felmegyek hozzájuk megmondani, hogy ettől egy kicsit kikészülök, azonnal fejezzék be. És legtöbbször be is fejezik. Elég csak mondani nekik. Azért persze azt nem tehetem, hogy nem teszem meg, hogyha engem ez kikészít! Olyan ez, mint valamilyen allergia vagy micsoda.
Például Mrazák, ez nála nem gond. Ő rendszeresen reggelizik és úgy tartja, hogy a legjobb dolog a másnaposságra a garnélarákkal összekevert kacsa és marha hús. Őt más dolgok készítik ki.
De ez már egy másik történet.
Mindenkit kikészít valami.
Senkinek sincs vasból a segge.
Senkinek sincsenek kötélből az idegei.
Mindenkinek magába kell leküzdenie a félelmét.
Mindenkinek van valamilyen traumája.
Nem, én egyáltalán nem vagyok náci.
Mindenkinek ugyan annyit mérek.
Engem nem érdekelnek a hajléktalanok, amíg nem csinálnak felfordulást.
Engem nem érdekelnek a cigányok, amíg nem csinálnak felfordulást.
Engem nem érdekelnek a punkok, amíg nem csinálnak felfordulást.
Engem nem érdekelnek az ukránok, ha nem csinálnak felfordulást.
Engem nem érdekelnek a narkósok, ha nem csinálnak felfordulást.
Engem nem érdekelnek a szocpolosok, ha nem csinálnak felfordulást.
Engem nem érdekel semmiféle ember, ha nem csinál felfordulást.
Nekem senkivel sincsen problémám.
De ha valaki felfordulást csinál, akkor van egy kis problémám.
Megyek és megbeszélem velük.
Szeretem az illemet és a rendet.
Rendnek lennie kell.
Ahogy azt a nagyapám megmondta, egy háborúnak mindig totálisnak kell lennie. Az esseni gyárban a tigriseken dolgozott és elmesélte, hogy amikor az angol RAF gépek először bombázták Essent, akkor nem bombák estek az égből, hanem a törmelék amit abból az angol városból gyűjtöttek össze, amelyiket azelőtt a német Luftwaffe bombázott. Üdvözlet a távolból. Ez itt nekik tőlünk, ez itt most tőlük nekünk.
Cajk.
Cajk.
Tehát legelőször törmelék esett az égből és a németek kimentek és természetesen felsepregettek és ünnepeltek és úgy gondolták, hogy az angolok már megfizettek, amikor a városukat porig bombázták. Azt gondolták, hogy a háborút hamar be kell fejezniük, vagyis megnyerniük. Azt gondolták, hogy az angolokat elérték a bombák.
De mindig minden a visszájára fordul.
Aztán egy másik estén az angolok igazi bombákkal pusztítottak.
És a németek ezután már Essenben semmit sem ünnepeltek és semmit sem sepregettek, mert nem volt mit. De ez már egy másik történet.
Rendnek, annak lennie kell.
Rendnek és illemnek.
Kiegyensúlyozott emberek közötti kapcsolatnak.
Minden normális ember illemtudó és szereti a rendet, nem? Az mindegy, hogy ezeket az illemtudó embereket bunkósbottal nevelte az apjuk és az anyjuk? Illemtudóan viselkedik, nem? A te szabadságod ott végződik, ahol az enyém kezdődik, vagy hogy mondják.
Ezt itt az én apám építette.
De most én gondoskodok ezekről a viskókról.
Volt mikor nem szerettem, de minden ami az életben megsért az egyszer bocsánatot is kér. Valamikor el voltam innen, egy kicsit ott aztán amott, de utána visszatértem. Most már szeretem és harcolok ezért a helyért, mert amikor szeretnél valamit megváltoztatni, muszáj magadban kezdened. Ugyanúgy, mint amikor szeretnél valamit megtartani.
Patrióta vagyok.
Az északi város patriótája.
Az utolsó harcos.
Az utolsó római.
V.
Hívj csak Vandamnak.
Hívj csak Vandamnak, mert naponta nyomok kétszáz fekvőtámaszt.
200-at nyomok, pontosan ahogyan Vandam. Arra az igazira gondolok. A filmekből. Az a kickbox bajnok abból az időből, amikor még a moziba jártam, amit Kosmosnak hívtak, de már nem hívják, mert kaszinó lett belőle, amit úgy hívnak Las Vegas. Én pontosan Vandam és a hozzá hasonló fickók videoit játszottam le a legszívesebben és a legtöbbször, szigorúan véháes klasszikus, még kazettán, amit az én lángész bátyám szinkronizált.
Megtanult németül és szinkronizált a viskóért és a feleségéért és utána a második viskóért és a második feleségéért és három fiú gyermekéért. Bátyám a forradalom győztes gyermeke. Na, okos. De van egy parányi problémám vele. És neki is velem.
De ez már egy másik történet.
Győzni senki sem tud.
De veszteni mindenki.
Én őt nem irigylem.
Senkit sem irigylek.
Saját útját választotta, én az enyémet.
Engem Vandam megtanított verekedni, és neki pedig Vandam kereste meg a lóvét. Mindkettőnket ő okosított ki az életről.
Hívj csak Vandamnak, mert olyan vagyok, mint ő.
Karatetigris
Kickboxer
Fekete sas
Cyborg
Street fighter.
Időzsaru.
Az utcai igazság.
A halál nyomában.
A légiós.
Tökéletes védelem.
A törvény erejével.
Dupla dinamit.
Tökéletes katona.
Bosszú mindhalálig.
Fordította és a bevezetőt írta: Kepics Boglárka
