Az Országos Idegennyelvű Könyvtárban minden héten kiválasztják A hét könyvét, ezúttal Feri Lainšček szlovén író Jadrnica (Vitorlás hajó) című könyve részesült ebben az elismerésben. A mű magyar nyelven még nem érhető el, de eredeti, szlovén változata megtalálható az Országos Idegennyelvű Könyvtár gyűjteményében.
Feri Lainšček a kortárs szlovén szépirodalom egyik legjelentősebb képviselője. Műveiben olyan örök témákat dolgoz fel, mint a magány, az elhagyatottság érzése, a szerelem, vagy a gyermek-szülő viszonya. Éppen ezért meg tudja szólítani a fiatalokat és a felnőtteket is egyaránt. Sajátosan rafinált lírai metaforákkal bolondítva hámozza meztelenre szereplőit “A vitorlás hajó” (Jadrnica) című regényében is. A főszereplő fiatal Nana, édesapja majd szeretett nagyapja elvesztését követően sodródik a céltalan lázadás, apró bűncselekmények és a nyomasztó magány “belső temetőjében”. “Már jó ideje ő maga is holdvilág-árnyékot vet” – így szemlélteti az író a lány reményvesztett nihilizmusát, mely egy napon a rács mögé juttatja, ahol megismeri a megaláztatást és a félelmet. Onnét jómódú, de normális emberi érzelmekre képtelen édesanyja segítségével szabadul, csak hogy egyetlen egy, hosszú zuhanás felé vegye az irányt.
Bővebb információ:
http://www.oik.hu/web/guest/oik-blog