KÓRUS
Igen, furcsa lett a világ.
Keletre tartanak az autók és a briliánsok, nyugatra meg a tüdők és a májak.
Az autók leginkább lopottak, a szervek meg egészben jönnek.
Főleg a női testek. A női testeket nem nagyon vagdossák szét.
Egészben csempészik át. Mire lenne jó egy szétvagdosott nő, még ha utána szépen összevarrják is?
Valójában, azt mondom nektek: semmire.
Még a költségek sem térülnek meg. Valóban, a nő nem autó.
Nem lehet szétszedni és összerakni. A nőnek egészben kell maradnia.
A moldáviai férfiak darabonként küldik át a testüket.
Egy részt Londonba, egyet Párizsba, egyet Zürichbe és egyet Frankfurtba. Ezzel a módszerrel az egész ember arra a tájra kerül, ahová mindig is el akart utazni, mert Moldávia zöld hegyei nem feleltek meg a vágyainak.
Igen, furcsa lett a világ.
Ó, még azt is elképzelhetjük, hogyan találkozik össze a test valahol egy asztalnál. Franciául, németül vagy angolul beszél, és komoly üzleteket bonyolít le, például a kölni élelmiszervásáron.
Nem általános eset, de nincs kizárva.
A test találkozik saját magával, érzi a saját szagát, és hallja a saját hangját. A szervek vágyakoznak egymás iránt, és az asztalnál ülő urak vagy hölgyek szokatlan rokonszenvet éreznek egymás iránt. Mint a régóta szétválasztott, és most csodával határos módon egymásra lelt rokonok.
Máj, vese, tüdő, hasnyálmirigy.
Minden elhasználódik, és ki kell cserélni. Ki kell folyatni a régi szennyezett vért, és be kell ömleszteni az újat, akárcsak az autóban az olajat vagy a hűtőfolyadékot.
A nőkre ez nem vonatkozik. A nőket egészben kell kicserélni. Gyorsabban használódnak el, mint a szervek. Egy máj ötven évig működik. Egy nő három, négy, öt évig, és máris le kell cserélni.
Igen, furcsa lett a világ.
Az egyensúly felé tart.
Keleten dolgokra van szükség, nyugaton meg vérre.
BMW húsért.
Audi hipofízisért.
Golf vékonybélért.
Passat vastagért.
Polo hasnyálmirigyért.
Polóért hasnyálmirigy?!
Hasnyálmirigyért legföljebb Lupo!
Lupo hasnyálmirigyért?!
Lupóért legföljebb egy teljes vérátömlesztés!
Egy vérátömlesztés egy használt hármas Golfot ér, és nem egy vadonás új Lupót!!!
Vagy egy használt Corsát! És háromajtósat, és 1.2-es benzineset!
Ezért szar jár, nem átömlesztés! Fülkagyló-átültetés!
Mi az, hogy „teljes vérátömlesztés”? Mindent leszívnak? Semmi sem marad?
Talán valamit meghagynak. Vagy valamit hozzáöntenek, hogy a donor ne száradjon ki.
És mindez egy kicsi, elavult benzines Corsáért…
Vagy valami rosszabbért…
Mi lehet még rosszabb?
Például egy francia.
Istenem! Micsoda csapás! Mit érezhetnek ezek ott belül, ha egy Twingóért odaadják a lépüket…
Vagy egy olasz Unóért valami más szervüket…
Egy Unóért alighanem a seggük lyukát…
Dolgok, dolgok, dolgok áradnak a kiéhezett keleti városokba.
Már a kutyák is műkaját esznek, Chappi-feliratos műanyag tálakból.
A dolgok áradnak, mint a felhők, áradnak, mint a szél, keletre áradnak.
Errefelé az emberek mindig az eget lesték, és találgatták, esik-e másnap, mert akkor tönkremenne minden, amit a mezőn begyűjtöttek.
Ma felhőként fehérlő mosógépeket és hűtőgépeket lesnek.
Padlófényezőket lesnek, ruhákat, függönyöket, meg angyalszárnyként fénylő ágyneműt.
Mert errefelé mindig lesnek valamit. Mert minden messziről jön.
Mert ki kell várni. Ahogy mindig is vártak a napfényre vagy az esőre.
Ezért fújjuk a nótánkat, hogy halogassuk a véget, hogy a várakozás ne érjen véget. Ha itt véget ér a várakozás, semmi sem marad.
Visszafelé pedig, hölgyeim és uraim, vér és hús utazik.
Csak hús és vér, mert a többi helyben van.
Csak a halhatatlanság nincs helyben, ezért ezt importálni kell.
Jégbe hűtve, folyékony nitrogénben, vagy természetes állapotban.
Itt autógyárak vannak, ott meg testek teremnek, minden stimmel, minden a rég elveszített, elfelejtett harmóniát idézi, valamiféle aranykort, amikor mindenkinek megvolt a helye a nap alatt, amikor mindenki megkapta, amire a leginkább vágyott.
Ó igen! Emlékszem! Az oroszlán, azt mondják, együtt hevert a báránnyal!
A farkas, azt mondják, fűvel táplálkozott! Az ember pedig az Élet Fájának gyümölcsével!
Így volt, és az ígéret szerint így lesz az idők végezetén!
Teljesülnek a vágyak! Halhatatlanság!
Húsz év múlva, tizenöt év múlva, tíz év múlva minden kínainak lesz autója!
Halleluja!
És minden német fagyasztója teli lesz alkatrészekkel!
Istenem! Kínai körmök, hajak, záróizmok és amit szem-száj megkíván! Ex oriente lux!
Kimeríthetetlen tömeg és megállíthatatlan termékenység!
Mindenki, mint Jób, jóllétben töltött napok után száll sírba!
Szívekkel teli fagyasztó! Ott meg használt Renault, hároméves Opel, és máris, miként a mennyben, úgy van a földön is!
Hozsánna, hozsánna a magasságban!!!
DUETT – A TEST ÉS A LÉLEK
Igazad volt, lélek. Bevarrják a szívem ebbe a dagadtba. Most talán már mindent látok, felülről. Mintha repülőgépen szállnék, és az ablakon át nézném.
Soha nem repültél.
Nem hát. Nem volt hová, és nem volt honnan. Hisz láttad.
Igen. Ott, ahol a reptérnek kellett volna lennie, éjszakánként kutyák marakodtak.
Igen.
Ilyen szívvel, amilyen neked volt, repülőgépeket kellett volna lopnod, aztán valahol eladnod őket. Például a ruszkiknak. Ott, úgy néz ki, mindent megvesznek.
És ezt te mondod, lélek?
Kivették a szíved, így csak én maradtam neked. Vigasztalni akarlak.
De visszajönni nem akarsz.
Vannak bizonyos alapelvek…
Tudom, tudom… Nézd, most rakják be… Mindjárt bevarrják, és kész van.
Új életet kezd.
A nagymamám azt mondta, hogy nem lehet őket legyőzni.
És a szíved is velük van.
Ez lenne a vigasztalás? Inkább temetnék el velem együtt. Vagy éhes kutyákkal etessék meg. Ellopták a szívem…
Te briliánsokat loptál. Mindennél értékesebb dolgot.
A szív drágább.
Ó, úgy beszélsz, mint egy szláv. Ráadásul képmutató vagy. Ahogy nekem sem, neki sem szenteltél túl sok időt. Plusz a cigaretta, a kávé, a vodka, az amfi, a kokó…
Lélek, neki is szüksége volt szórakozásra. A szív az nem lélek. Mégis csak egy testrész… Na, azonkívül biztos nem használtam el túlságosan, ha egyszer kivették.
Az érzésekre gondolok.
Fiatal voltam, bőven volt belőlük, és nem tudtam dönteni.
Szépen mondtad. Nem tudtál dönteni, ezért volt több tucat próbálkozásod. Vagy talán több száz, nem tudom, mert időnként unalmamban elaludtam.
Bocs, de éppen most kezdték bevarrni… Pont, mint valami ruhát. Aztán lekapcsolják róla ezeket a csöveket, gépeket, monitorokat, ő meg felkel, és hazamegy a háromszintes házába, és nézegeti a briliánsait… Ne haragudj, de az nem olyan egyszerű, amikor az ember látja, hogy a saját szíve eltűnik egy idegenben…
Azt gondolod, hogy amikor nézegeti a briliánsait, ugyanúgy fog verni a szíve, mint neked, amikor te nézegetted?
Jobb, ha nem, mert az ő korában nem biztos, hogy túléli. Megszakad valamije. Egyszer majdnem meghalt, hát most egy kicsit kímélnie kellene magát. Beszélned kéne az ő lelkével…
Aggódsz érte? Hátba lőtt.
A szívemért aggódom!… És azonkívül, tudod, az ember a halála után perspektívából kezdi látni a dolgokat. És rálőnék arra a faszkalapra, aki elvenné valamimet.
Például midet? Hiszen majdnem mindenedet úgy loptad.
De hát ha már elloptam, akkor az az enyém! A fenébe is, drága lélek, a perspektíva egy dolog, de a józan ész ne hagyja cserben még a hullát sem. Ezért józan ész…
Jól van már, jól van… Valóban késő már egy kissé az erkölcsi kioktatáshoz. Remélem, hogy annak a lelke kicsit többre megy a szíveddel.
Tényleg azt gondolod, hogy abban a dagadtban a szívem legalább egy kicsit az enyém lesz…?
Hogy majd autókat kezdene csempészni Bakuba vagy Odesszába, az úton meg amfit meg kokót szed, anélkül, hogy félelmet vagy tiszteletet érezne a ruszkik iránt, meg hogy kirakatokat verne be valahol Detmoldban vagy esetleg Braunschweigben, hogy megtömhesse a zsebét briliánsokkal meg tízezernél drágább órákkal, azután olyan keleti városokban lakna, ahol kutyák vonítanak a repülőtérnek kiválóan alkalmas helyeken, egy panel negyedik emeletén lakna az anyjával és a nagyanyjával…? Na nem, ebben nemigen hiszek. Ez túl extravagáns elképzelés még egy szláv léleknek is, amely pedig hisz a szív romantikus elsőbbségében a racionális világnézettel szemben… A legjobb akarattal sem… Nem fog Bakuba utazni…
Szeretném, ha egy kicsit utazgatna. Én szerettem… Ezerötszáz kilométert egy nap alatt… Kötegekben vittük ki a tízdollárosokat a ruszki zsaruknak, hogy ne szórakozzanak velünk… Pisztolyt hordtunk, minden esetre. Külföldön óvatos lesz az ember…
Mégsem hiszek benne… Tbiliszibe mégsem… Legföljebb az endékába, valahova Boltenhagenbe, és ha a strandon meglátja a rostocki nyugdíjasok arcát, akkor is azt hiszi, hogy Moszkvában van. Nem táplálnék túlzott reményeket a kalandokra nézve.
Kár a szívemért, lélek…
Tudom. De ne aggódj. Nemsokára mindennek vége lesz. Nemsokára egészen meghalsz, és akkor már nem érzel semmit. Semmit.
És te?
Én? Én halhatatlan vagyok. Bűnhődni fogok. Bolyongani fogok. Nem tudtalak megóvni a rossztól, tehát bolyongani fogok a világban, és nézni fogom, ahogy mások szórakoznak, kalandokat élnek át, briliánsokat, autókat lopnak, meg imponálnak a nőknek, miközben én, test és érzékek hiányában, mondjuk, csak tehetetlen szemtanú leszek.
Akkor már inkább vagyok teljesen hulla, mintsem tehetetlen szemtanú…
Alighanem igazad van.
Meg fogod látogatni a szívemet?
Megígérem.
A francba, úgy néz ki, hogy végleges az elválás. A francba, mindjárt sírok, lélek…
Nem egészen.
Hogyhogy nem egészen?
Nem egészen végleges. Katolikus vagy.
Na.. fogjuk rá…
Mi, katolikusok, hiszünk a test feltámadásában.
Nézd csak… halálosan kiment a fejemből…
MŰTŐSZOBA. FELTÁMADÁS
Aúúúúúúú… aúúúúúú…..
Ébredezik… csss… ébred… csss…
Aúúúúúúú… aúúúúúú…..
Jobb lenne, ha aludna…
Igen. Hiszen csak alhatna és alhatna, és közben tökéletesen élő lenne. Hisz az egyik nem zavarja a másikat.
Az alvókkal nincs gond.
Csak az infúziós flakont kell cserélni.
A lázát kell mérni.
Meg a vérnyomását.
A vércukorszintjét.
Borotválni kell.
Az alvók jók.
Csak aludni akarnak.
…Ez meg, a kurva anyját, ébredezik… Elnézést…
Tudjuk, a nagymamád keleti volt.
Persze…
Aúúúúúúú… Jó napot… Hol vagyok. Szép hely, de nem ismerős… Soha nem voltam itt.
Hogy is mondjuk meg magának…
A legegyszerűbben, a legegyszerűbben, ahogy csak lehet, vagyis hát ki vele, fiacskám, vágj csak bele.
Maga… maga…
Tulajdonképpen… a kolléga azt akarta mondani…
Voltaképpen semmi olyasmi nem történt…
Na igen, fehér, tiszta és csöndes, és minden ajtó zárva. Erre gondoltam, ezt gyanítottam, ettől féltem elejétől fogva, mindig számoltam ezzel. Be volt kalkulálva. Tiszta krimi! De ha azt hiszitek, hogy megijedek, hogy megalázkodom, akkor tévedtek, rohadtul tévedtek. Körülugrálhattok és becsókolhattok nekem!
Természetesen, magának teljesen igaza van, mindazonáltal egy kicsit téved…
Szeretnék jól nevelt lenni, de valami azt súgja nekem, hogy átbaszol, fiacskám. Vagyis ködösítesz. Márpedig állami alkalmazott vagy, és nem volna szabad hazudnod, mert az adófizetők pénzéből élsz…
Alkalmazott…? Adókból…? Adókból legföljebb gyomormosást kaphat, és nem ezt…
Micsodát?
Semmi, semmi, a kollégámhoz beszéltem, hogy természetesen a lehető legjobban…
Őröknek nagyon is rémülteknek látszotok.
Őröknek…
Azaz smasszereknek.
Máshogy képzeltem el ezt. Úgy képzeltem, hogy amilyen a bűn, olyan a büntetés. Bilincs, terror, kínzás, szájkosár nélküli kutyák, brutalitás, közben meg úgy néztek ki, mintha valami bántaná a lelkiismereteteket.
A magáét kellene talán?
Persze!
És tulajdonképpen mi volna az?
…Egy kis gondom van ezzel… Mert tulajdonképpen azt érzem itt belül, hogy gyorsan éltem, és fiatalon akartam meghalni, de azok a bűnök, amelyek eszembe jutnak, eléggé közönséges fajtájúak. Más szóval, tudom, hogy ülnöm kéne, de nem tudom pontosan, miért. Egyszerűen úgy érzem, hogy kóterben kell elrohadnom, és büszke vagyok erre.
A francba… Ki láthatta ezt előre…
Ha! Ráadásul kedvem volna szétbaszni ezt a börtönt, hogy kő kövön ne maradjon! Saját kezűleg! Felgyújtani!
Na szépen vagyunk… A mi kis Balkánunk… Ki volt az az idióta, aki azt mondta, hogy csak hús… Hogy ez ugyanaz, mintha valakinek egy idegen vesét varrnánk be…
Nézném, ahogy ég, és még ha térden állva kérik is, hogy pisáljam le a tüzet, azért se pisálnám le!
Szeretném felhívni a figyelmét, hogy ez német kórház… pardon… börtön…
A faszomba minddel! A faszomba a németekkel! Anyabaszók! Majdnem mind buzinak néz ki. A csajok meg úgy néznek ki, mint a pasik, mintha háborúba mennének! Itt csak a feketék néznek ki úgy-ahogy rendesen. A többiek állandóan másnak öltöznek, olasz munkanélkülieknek, amerikai gengsztereknek, ez nem egy állam, hanem transzvesztiták színháza… Igen, meg a sárgák. Ők tartják a formájukat. Mondjatok, amit akartok, de soha nem láttam, hogy egy sárga hülyét csinált volna magából az utcán. Nem, ők nem öltöznek másnak. Nyaggatják a csellóikat meg a vadászkürtjeiket, és megvalósítják az előre elgondolt terveiket. Csak az én népem öltözik át valaki másnak, mint egy lumpenproletár. Pont mint a ruszkik, mint a lengyelek, mint az endékások! Fényes ruhában járnak, dobozos sört isznak, és mindenfelé szétdobálják a dobozokat! Nemsokára nem különböznek a mieink a ruszkiktól! Ezt a szívem nem bírja, és megszakad, mert emlékszik a régi időkre. Sárgának kellett volna születnem. Vagy pont ellenkezőleg – feketének. De hát sajnos! Legföljebb azt tehetem, hogy fogoly maradok, hogy felgyújtsam a börtönötöket… és nézzem, ahogy ég…
… és ne pisálja le…
…ráhibáztál, fiatalember, hadd égjen minél tovább…
…úgy látszik, maga halálosan megsértődött az országunkra…
Az ördögbe is, mit csináljunk vele?
Hiszen most már nem engedhetjük ki.
Ez pont jól jön össze, mert ő is így gondolja.
Minden összekeveredett benne.
A szláv szív és a német ész…
Az őszinte emóciók és a precíz kritika…
Egyrészt felgyújtaná, másrészt meg ott a honpolgári aggodalom az ország jövőjéért…
A család beperel minket…
Idehoztak egy ékszerészt…
És valami Bakunyint kapnak vissza…
Hála Istennek, hogy nem kezdett el lengyelül beszélni…
De a franc tudja, milyen nyelven gondolkodik…
Szerencsére nem hallani a gondolatait…
El kellene altatnunk…
Miért…?
Hogy egy nagyot aludjon… hogy aludja ki magát, és akkor talán elmúlik…
Na persze, ha kialussza magát…
Na igen, na igen, egy kis időt kell adni neki…
Mert hát a józan ész szerint a szíve ugyan lengyel, de a vére az német, és ha alaposan szétömlik minden porcikájában, ha eljut a fejébe, vagyis az agyába, akkor újra teljesen normális kell hogy legyen…
Uraim! Orvosok vagyunk! A vér lehet RH-pozitív vagy RH-negatív, lehet A, B vagy nullás, a vérnek nincs nemzetisége…
Tulajdonképpen… persze így van… mert egyébként valahogy babona lenne…
De másrészt, saját szemetekkel láttátok ezt a fölöttébb furcsa, csodás és hirtelen metamorfózist, mely egy látszólag közönséges húsdarab transzplantációjának következménye lett…
Rakjuk át a pszichiátriára…
Szép, de kivihetetlen. Annál is inkább, mert nem őrült meg, csak kissé megváltoztatta a világnézetét…
Ámen. Vagyis marad az injekció és az alvás jótékony hatása…
Minden esetre készüljetek fel arra, hogy lefogjátok…
Azt hiszem, Kisinyovban szeretnék orvos lenni…
KÓRUS
A kórusnak mindenkinél okosabbnak kell lennie, mert a kórus nem tartozik sehová.
A kórusban öregek vannak, akik már halottak.
A kórusban lelkek vannak, akik már sok mindent láttak. És testek, amelyek már sok mindent éreztek.
Szeretném, ha a kórus okosabb lenne a saját énekénél.
Az élet túl bonyolult ahhoz, hogy a szereplőkre bízzuk.
A szereplők meghalnak, eszüket vesztik vagy eltűnnek.
Ki várakozik egy halott autó- és briliánstolvajra?
Ki várakozik egy öregemberre, akinek az eszét összezavarta egy idegen szív?
A kutyák a messzi keleti városokban.
Felismerik a gazdájuk szagát a lezárt koporsófödél alól is.
Az öregasszonyok, akiknek mindig gyerek marad.
De ki várakozik egy gazdagra, aki utálja a gazdagokat?
Egy vagyonosra, aki idegeneknek osztja szét a javait?
A nappalok egyre rövidebbek lesznek, és egyre hosszabb ideig kell lámpa mellett ülni.
A pórázon tartott kutyák a fagyos időkre várnak.
Keleten és nyugaton ugyanaz történik, amikor beköszönt a halál és az őrület.
Minden esetre így kell lennie. Kihűlnek az autók motorjai, és kialszik a briliánsok fénye.
A kórus éppen erről énekel évezredek óta.
Arról, ami bekövetkezik, amikor eltávoznak a szereplők.
Arról, hogy a végén beköszönt a hideg, és kialszik a legragyogóbb fény is.
Arról, hogy kifogy a benzin, és megállnak a tízezer eurós órák.
Arról, hogy a keleti vágyak nem csillapulnak a nyugati bőségben.
Arról, hogy a nyugati félelmek nem csillapulnak a keleti lágyságban.
Arról, hogy a kutyák ezer kilométerről is megérzik gazdájuk halálát, és vonítani kezdenek.
Ugyanezt érzik meg a fekete fejkendős öregasszonyok, és sírva fakadnak.
Erről énekel a kórus. Arról, hogy ha már nem lesznek fejkendős öregasszonyok, mindannyian úgy halunk meg, mint a kutyák.
És kórus sem lesz, mert nem lesz kinek énekelni.
Mert – bár teljes tisztelettel vagyunk az állatok iránt – a kutyáknak nincs szükségük a dalra. A kutyák tudják, kicsodák.
A kutyáknak nincs szükségük kórusra.
Az embereknek és a szereplőknek viszont évezredek óta szükségük van rá.
Csak hallgatják, és hallgatják, és hallgatják, és hallgatják, és hallgatják, és nyilvánvalóan nincs belőle elegük.
Mert kedvelik az őrületről, a nyomorról és a halálról szóló dalt.
A dalt a Mercedes szétbaszásáról.
A dalt a veleszületett tolvajösztönökről.
A dalt arról, hogy soha nem mosakszanak.
A dalt arról, hogy folyton mosakszanak.
A ruszkikról szóló dalt, a svábokról szóló dalt, a polyákokról szóló dalt.
A dalt arról, hogy félnek átmenni a piroson.
A dalt arról, hogy nem félnek.
A dalt arról, hogy megisznak három liter tiszta szeszt, mégsem halnak bele.
A dalt arról, hogy hivatásuk a gyilkolás és a rendcsinálás.
A dalt arról, hogy rabságban kellene élni. És arról, hogy egyáltalán nem kellene élni.
És arról, hogy fekete az ínyük, és arról, hogy az asszonyaiknak hegyes a pocakjuk, és arról, hogy a kutyáik ölésre vannak betanítva, és arról, hogy ezek a kutyák viszont éhen döglenek a túl rövid láncon, és a dalt arról, hogy a külföld legföljebb nyaralásra jó, vagy hogy legföljebb háborúzni vagy dolgozni lehet oda menni, de ott élni annyi, mint lassan elpusztulni, vagy egyenesen megöletni. Ráadásul kirabolva!
Mit kirabolva! Rögtön kizsigerelve!
Kirabolva fizetéskor!
Erőszakkal összeházasítva egy buzival!
Kényszerrel leszbinek eladva!
Megmérgezve az étellel!
Hatvan évesen eutanáziára küldve!
Hetven évesen a katolikus templom előtti koldulásra kényszerítve!
Gyerekszexre kényszerítve!
Misére minden nap!
Nos, itt mindkét oldal túlzott…
Csak kórus vagyunk, és olyan dalokat éneklünk, melyek lecsillapítják a válaszok keresésében összezilálódott lelkeket.
Csak olyan választ adunk, mely benne van a kérdésben.
Csak badarságokat szólunk, hogy el tudjatok aludni.
Annak ellenére, hogy kifogy a benzin, kihűlnek az autók motorjai, kialszik a lopott briliánsok fénye, és megállnak az órák.
Badarságokat, melyeknek köszönhetően az ébredés után is élni tudtok.
KÓRTEREM. ÉJSZAKA. ÁGY. KÉT ALAK. AZ EGYIK FEKSZIK, A MÁSIK MELLETTE ÜL
Tessék felébredni… Tessék felébredni… Ébredjen fel… Nem beszélhetek hangosan, mert még valaki meghallja, és idejön, nekem pedig nem szabadna itt lennem. Na, ébredjen hát fel… Nincs túl sok időm. Hall engem…?
…Ki az…? Mi az…? Nincs itt senki… Éjszaka van, nem lehetne itt, én alszom… Ki az…? Mi az…? Valaki suttog…? Csöndesen suttog, mint a rettegés…? Hisz aludnom kéne, mert itt rend van, és most éjszaka van… Aludnom kéne…
De már nem alszik. És én vagyok az. Eljöttem, mert a lelkem beleegyezett, hogy még egy kis időre visszatérjen belém. Tudja, azelőtt nem jutott eszembe, hogy ilyesmim van. Mulatságos, nem?
Igen. Hallom magát… De egy kicsit olyan, mintha álmodnék. Kicsoda maga?
Hogy is mondjam…
Tessék egyenesen megmondani.
Utazó vagyok. Azaz voltam… nem is tudom. Autókkal utazgatok, és különféle dolgokat viszek. Leginkább nyugatról keletre.
Van valamilyen kedvenc márkája?
Mi?
Autómárkája. Típusa.
Ó, bocsánat… Talán a BMW-700-as… Legalábbis azelőtt az volt. Vagyis hát nem volt, de néha mentem vele… De most már nem is tudom… És magának?
Mercedes, fiacskám. S osztályú… De nem tudom, ne változtassam-e meg… Mostanában mintha fiatalabbnak érezném magam… Ha kimegyek innen, veszek egy piros Corvette-et… Butaság, nem? Úgy fogok benne kinézni, mint egy öreg ősz majom…
Dehogy…
Dehogynem. De szarok rá!... Elnézést… Csöndesebben kellene. Hisz mindenki alszik… Maga viszont, fiacskám, nem ide tartozik…
Hogyhogy…?
Hát nem tartozik azok közé, akik itt alszanak, maga nem innen van…
Nem.
Maga külön hozzám jött?
Igen.
Miért?
Eljöttem magát meglátogatni, mert magában van a szívem.
…
Ott… a mellében…
…
…bevarrva…
&n
