Erzsike látni akarta a királynőt. Tudni akarta, uszályos-e a királynő ruhája. Levelet akart írni neki.
Károlyka egy generálist akart látni, legyen az akár Gyulay, aki folyton panaszkodik. Találkozni akart egy generálissal, akármilyennel, az sem baj, ha azt beszélik róla, hogy félresikerült ember. Felőle lehet kövér, vörös, kiállhatatlan. Felőle csapnivalóan beszélhet németül. Nem érdekes, hogy stratégiai tudása gyatra. Egy generálist akart látni. Találkozni akart vele.
Ezt majdnem olyan erősen akarta, mint kiskorában azt, hogy ajándékozzák meg egy szekérbe fogott falovacskával. Annyira vágyott az ajándékra, hogy a szomszéd fiútól ellopott egy ilyen játékot, holott annak törött volt a kocsirúdja és egyik kereke hiányzott. A lovacskát eldugta, és el-elképzelte, hogy ajándékba kapta. Nem árulta el magát, amikor a szomszéd fiú kiáltozva vádolta, hogy ő volt az! Ő vette el tőlem! Ő lopta el!
A fiút Martinnak hívták. Megajándékozták egy új lovacskával, és arra Martin felírta: Annak, aki ellopja, száradjon le fél karja, majd kitartóan leste, megvan-e Károlyka mindkét keze.
A játék hasonlított a korábbihoz. A lovacska piros volt, a szekér zöld. Fából faragták. A szekérnek barna kerekei voltak.
Ha Károlyka jelezte volna, hogy ilyen játékot szeretne… Ha csak egy szóval is megemlíti… Ha beszél róla Tamáskának, Tamáska pedig elmondja a többieknek, Károlyka megkapja a lovacskát. Akkor is, ha korához már nem illett az ilyen játék. Csakhogy Károlyka arra vágyott, hogy ajándékba kapja a lovacskát. Hogy szülei maguktól ajándékozzák meg. Hogy ez eszükbe jusson. Hogy teljesítsék kívánságát akkor is, ha nem beszél róla. Hogy rájöjjenek, Károlyka boldog volna, ha ajándékot kapna.
Annyira szeretett volna játékot kapni. Annyira sóvárgott a szeretet megnyilvánulása után, hogy amikor apja a piacon odavitte a játékos sátorhoz, rábökött egy piros szekérbe fogott szép kék lovacskára, és megkérdezte, ezt?, Károlykának meg se járta az eszét, hogy a játék az övé is lehetne.
Nem hitte el, hogy apjától játékot kaphat. Így hát kérdésére úgy felelt, mintha már felnőtt lenne: Attól függ, kinek szánod. Hangja nem volt dacos, mindössze arra gondolt, legjobb, ha apja egyenesen attól kérdezi meg, akinek a lovacskát adni akarja.
Mondd meg, melyik tetszik? Kérdezte apja.
Nekem? Nekem?! Hebegte Károlyka.
Torka összeszorult, sírás fojtogatta. Ezt nem tudta leplezni. Pedig egy katona nem sír.
Elmenekült, és elbújt egy farakás mögé. Ömlött a könnye. Hüppögött. Már pusztán a gondolattól, hogy apja megajándékozhatja, olyan vihar dúlt a lelkében, amit nehezen tudott volna megmagyarázni.
Délután Erzsike és Kristóf az erdő szélén rókacsapdát állított. Utána bementek a patikába, hogy megnézzék az új, spirituszban eltett preparátumokat. A Priapus cervi feliratú üveg mellett, amelyről a patikus azt mondta, hogy egy szarvas micsodája van benne, egy másik üvegben hatujjú emberi kéz volt.
Kristóf nem tudja levenni szemét a kézről. Erzsike arra vágyik, hogy legalább az egyik kezén hat ujja legyen.
De Kristóf már azt súgja a fülébe, gyere! Gyere gyorsan!
Megfogja Erzsike közönséges ötujjú kezét, és húzza ki a lányt a patikából az utcára, az öreg sarokházhoz, amely napközben üres. Esténként néhány férfi oson be a házba. Kristófnak úgy rémlik, hogy a patikust és a város felcserét is látta közöttük. Sötét ruhában lopakodnak a fal mellett. A kapunál megállnak. A kapu halkan kinyílik, majd gyorsan becsukódik.
Kristóf beles az ablakon. Nem lát semmit. A függöny és a fal közötti rés mögött sötét van. Megkerüli az egész házat. Talál egy kertre néző, félig nyitott ablakot. Lécet fektet az ablak és a támfal közé, és azon bemászik a sötét házba. Végigmegy egy hosszú folyosón. Sikerül bejutnia a szellőzőjáratba, amely egy kőpadozatú oszlopos terembe torkoll. A terem közepén félkörben álló férfiakat lát. Feketébe vannak öltözve. Az előttük álló ember csak ingujjban van. Be van kötve a szeme. Szemben vele egy férfi, kirántott karddal. A mennyezet alatt, két vaskarikára erősített rúdról, mint vadászat után a nyulak, kalapok lógnak. Az egyik férfi eloltja a gyertyákat. A csendet egy suhintás töri meg. Robaj hallatszik, mint amikor valami a földre gurul. Léptek neszezése. Zörgés, mintha bútorokat tologatnának. Amikor újra meggyújtják a gyertyákat, a teremben már csak két férfi van. Az egyik egy újabb kalapot kötöz a rúdhoz. A másik az a férfi, aki a patikusra emlékeztet, vagy egy erdélyi fejedelemre, akit nem a nagybányai arany pengése babonáz meg, hanem a vér szaga. Nehéz kovácsoltvas kehely van a kezében, amelybe Kristóf vért képzel bele.
A vér melege vonzó. Kristófot a színe vonzza, az illata, az íze. Az delejezi, ami az emberben a legemberibb, ami az emberben a legállatibb, ami mindnyájunkban megvan, a pelikánban is, amely vérével táplálja fiókáit. A piros cseppek a fiókák tátott csőrébe csepegnek.
Erzsike-madárkát az apja vére táplálja. A patikus a kecskebak vérét szűri le. A róka tüdejéből is kimossa a vért. A tüdőt egy kis kemencében szárítja, akárcsak a kígyóbőrt, a szarvas nemi szervét, a három éve kivégzett férfi koponyájáról a borostát.
Kristóf óvatosan elhagyja a szellőzőjáratot. Mint a menyét, végigsurran a folyosón. Végre ott van az ablaknál, amelyen bemászott.
Az ablakot valaki becsukta. És ledobta a lécet.
Kristóf kinyitja az ablak szárnyait. Felugrik a párkányra. Széttárja karját, és mint a denevér, a kertbe repül. Károgást hallani. Az ablakból kihajol egy alak. Kristóf fut néhány lépést, aztán alakja összeolvad egy fatörzzsel.
Valaki becsukja az ablakot.
Bent már tudják, hogy hívatlan vendég járt a házban.
Vajon azt is tudják, hogy a vendég Kristóf volt?
Másnap egy fiatal rókát találnak a csapdában. Kristóf felmetszi a hasát. Kiveszi a tüdejét. Levágja a farkát. Az utóbbit megtartja, a tüdővel szalad a patikába.
A patikus a róka tüdejéből kivágja az ereket és vénákat. Izsóppal forralt borban kimossa őket. Kristóftól ostobaság lenne kérdezősködni arról, amit az ódon házban látott. Csak felhívná magára a figyelmet.
El kell mennie abba a régi sarokházba. Muszáj elmennie oda!
Magával viszi Erzsikét.
Egy mukkot se! Senkinek!
Egy mukkot se!
Erzsike olyan, mint a titkot őrző kút. Kristóf titkai a kút fenekére kerülnek. Sárika akkor is bömbölt, amikor szajkókat fogtak. Csak bömbölt és bömbölt, míg nem kapott egy fényes pikkelyes játékot, amely mozgott és sziszegett. Most aztán kedvére játszhat vele. Sárika ujjong. Tetszik neki a piros rezgő kétágú nyelvecske, a játék, amit senki sem vesz el tőle, és még beszél is hozzá, szszszszszszsz, amíg Sárika szájába nem dugják a mákfőzetben megmártott rongyot.
Kristófnak elege lett a szajkókból. A rozsdavörös rókákból. Most a szürke sarokház csábítja.
Gyere! Gyere csak! Vonszolja maga után Erzsikét.
Erzsike szép halvány rózsaszín selyemruhát visel, amely a testén csak még szebb. A selyem rózsás színe testének domborulatain halványabb, mélyedéseiben sötétebb. Melle alatt, hóna alatt és haskója alatt sötét hússzínű árnyalata van, mint a virág kelyhének, ahol a teltebb szín jelöli az utat a bibéhez, a porzóhoz.
Gyere! Kristóf ég a türelmetlenségtől. Gyere már!
A kertre néző ablak megint csukva van. Kristóf felkap egy követ. Csörömpöl az üveg. Várnak. Semmi sem mozdul.
Dél van. A házban nincs senki. Senki sem lepheti meg őket.
Kristóf felteszi a lécet a támfal és az ablak közé. Ő mászik át elsőnek. Utána Erzsike rózsaszín ruhában. Nincs leküzdhetetlen akadály, ha a végcél Kristóf.
Lopakodva járják a folyosókat. Felbátorodnak. Dobog a cipőjük. Vásottan rángatják a bezárt ajtók kilincsét. Átfurakodnak a szellőzőjáraton az oszlopos terembe, ahol most egy tölgyfa asztal áll. A rúdon tizennégy kalap lóg, a fejek hiányoznak. A mennyezet alatt egy kis ablakon besüt a nap.
Gyere az asztalra!
Erzsike felkapaszkodik az asztalra. Térden áll. Nagy hússzínű virágra emlékeztet, ahogy Kristóf után forog. Állatkára is emlékeztet, amellyel játszani lehet. Amikor Kristóf keze megérinti a száját, az állatka odadörgölőzik hozzá, megnyalja, és hálásan megeszik mindent, ami Kristóf kezében van. Bodzabogyót. Galóca kalapját. Nadragulyát.
Az asztal édesen ringatózik. Erzsike az oldalára dől, aztán hanyatt fekszik.
Csukd be a szemed! Mondja Kristóf.
Erzsike simogatást érez. A rókafarok siklik végig a tenyerén. Csiklandozza a karját, a csuklóját. Aztán feljebb, még feljebb. A hónalját, a nyakát.
Erzsike élvezi. Jobbra-balra forgatja a fejét. Még! Még! Suttogja.
Még?
A rókafarok a mellét cirógatja, aztán lecsúszik a melle alá, a combja közé.
Még!
Kristóf feltűri a lány szoknyáját. A rókafarok Erzsike alhasát simogatja.
Csiklandozz! Simogass! Hánykolódik az asztalon Erzsike. Még!
Kristóf félreteszi a rókafarkat, és letolja a nadrágját.
Erzsike csukott szemmel kiabál. Simogass még!
Jó, mondja fojtott hangon Kristóf. Jó. Felderíti Erzsike ölének titkát. A vér titkát. A kehely titkát.
Megéhezik.
Ne nyisd ki a szemed! Most nem szabad kinyitnod!
Erzsike továbbra is az asztalon fekszik. Kristóf átpréseli magát a szellőzőjáraton. Végigszalad a folyosón. Átmászik a lécen a kertbe.
Fut, hogy egyen valamit.
Fordította: Körtvélyessy Klára
A könyv az Európa kiadó gondozásában jelent meg 2012-ben.
Rút Lichnerová 1951-ben születetett Túrócszentmártonban. Egyetemi tanulmányait a pozsonyi Komenský Egyetemen végezte. Különböző múzeumokban tevékenykedett tudományos munkakörökben Besztercebányán és Selmecbányán, 1991 óta a Jozef Kollár Galéria vezetője. Több száz képzőművészeti kiállítás előkészítője és kivitelezője. Selmecbányán él. Az 1980-as évek végétől több prózája, rádiójátéka és regénye jelent meg. 2006-os Anna Regina regényét 2007-ben a legjobb szlovák prózának járó „Anasoft litera” irodalmi díjra jelölték. Magyarul eddig ez az egyetlen munkája jelent meg Körtvélyessy Klára műfordításában, 2012-ben az Európa Kiadónál.
