Maroknyi reflexió (nem csak) Varsó nézőpontjából
(részlet)
Véget ért a futball-Európa-bajnokság. Mindenféle félelmeik dacára – hogy mi lesz majd később a drága stadionokkal stb. – a rendező lengyelek és ukránok számára ez az örömteli izgalom ideje volt. Ahogy a büszkeség ideje is – az abból fakadó büszkeségé, hogy látogatók százezreinek mutathatják meg az országukat. Egyúttal sajnos újabb alkalmat is szolgáltatott a szembesülésre azon nemzeti, etnikai és kulturális előítéletek egész tárházával, amelyek ez alkalomból kaptak életre kontinensünkön. Szokatlanul heves érzelmeket váltott ki Lengyelországban a BBC tíz nappal a torna előtt bemutatott botrányos áldokumentumfilmje, amiben arra figyelmeztettek, hogy a brit szurkolók hazatérhetnek, de… koporsóban. A nyugat-európai vendégek egy része, köztük újságírók is, akik e mégoly negatív reklám dacára is a lengyelországi és ukrajnai utazás mellett döntöttek, beismerték: sokkolta őket, hogy a világnak ezen a részén működnek a mobiltelefonok és szót lehet érteni az utcán „civilizált” nyelven. Röviden szólva, sokakban megdöbbenést keltett a tény, hogy Kelet-Közép-Európa normális régió; ha nem is jobb, de nem is rosszabb az ún. Nyugatnál. Egy vezető konzervatív publicista a következő összegzésben mindezt így kommentálta:
Örömünkre szolgált, hogy az a néhány százezer nyugati lakos, aki hozzászokott, hogy Lengyelországra falusias országként gondoljon, ahol az utcákon sötét parasztok közlekednek kéregbocskorban, meg fehér medvék, kellemes meglepetését fejezte ki, miután többé-kevésbé normális embereknek talált bennünket.1
Fordította: Szathmáry-Kellermann Viktória
A tanulmány eredetileg a Szépirodalmi Figyelő 2012/4 számában jelent meg.
