Bruno Schulz a XX. századi lengyel irodalom kiemelkedő alakja. Írásai mellett grafikáiról és festményeiről ismert. Zsidó családban született 1892-ben, a galíciai Drohobicsban – ami abban az időben az Osztrák-Magyar Monarchiához, majd Lengyelországhoz tartozott, ma pedig Ukrajna része. Akkor még ez volt a – Marian Hemar lembergi lengyel költő szavaival – „másfél város”: félig lengyel, félig ukrán, félig zsidó.
Mickiewicz utca
Mára elvesztette ezt a multikulturális jelleget, és szinte teljesen ukrán lett. Schulz életének 50 évét – néhány utazását leszámítva – végig itt töltötte, és itt halt meg 1942-ben, amikor egy náci német tiszt a nyílt utcán agyonlőtte. Bár Lengyelországban és a világban nagy hírnevet szerzett, szülővárosának lakói közül csak nagyon kevesen tudtak a létezéséről – egészen a XXI. század elejéig, amikor Viera Menyok és néhai férje, Ihor, helyi egyetemi oktatók felfedezték őt saját maguk, a tanítványaik és minden drohobicsi számára. Az akkori dékán engedélyével megalapították az Ihor Menyok Polonisztikai Tudományos-Információs Központot és létrehozták annak könyvtárát az egyetem épületében, a szomszédos szobában pedig – ahol annak idején Schulz rajzórákat tartott – berendeztek egy emlékszobát, valamint megkezdték a Schulz-konferenciák és a Schulz Fesztiválok szervezését. Mindez bátor cselekedetnek számít egy országban, ahol, Viera Menyok szavaival, „nacionalista szindrómák” jelennek meg, ahol egy másik nemzet írójával foglalkozni – ingoványos terület. És tették (teszik) mindezt ukránok.
Ha Schulzról beszélünk, Drohobics fontosabb, mint ahogy azt talán elsőre gondolnánk. Különleges helyet foglal el a munkásságában – nem csak műveinek színtereit, de tulajdonképpen az egész világot jelenti. Nemcsak a schulzológosok, de minden érdeklődő számára megkerülhetetlen helyszín. Ahogy Viera Menyok fogalmazott: "Drohobicsot el lehet hagyni, de vissza kell térni ide". Vagyis Schulzról lehet beszélni máshol is, de Drohobics az ő igazi tere. Az egyetlen tér. Ahhoz, hogy ráérezzünk Schulzra, ott kell lennünk. Ha figyelmesen járunk itt, betekinthetünk a második világháború kezdete óta rárakódott porréteg alá, és megláthatjuk Schulz világát. Márpedig Schulz világában érdemes elmerülni. Ezt a magyar olvasók is megtehetik – Kerényi Grácia, Reiman Judit, Körtvélyessy Klára és Körner Gábor minden elbeszélését lefordították. (Az életmű egyébként nem terjedelmes: két elbeszéléskötete jelent meg Fahajas boltok és Szanatórium a Homokórához címen, néhány elbeszélése folyóiratokban és levelei. Magyarul két önálló könyvet publikáltak tőle – az Apám tűzoltó lesz címűt 1969-ben és a Fahajas boltokat 1998-ban –, valamint számos művét antológiákban, folyóiratokban.)
Az első konferenciát 2002-ben rendezték Drohobicsban. Már a kezdetektől fogva neves irodalomtörténészek, kritikusok támogatták a kezdeményezést – többek között Jerzy Jarzębski, Marian Dąbrowski, Władysław Panas és Aleksander Fiut. A lengyel tudósok tudták, mennyire fontos az, hogy most először végre valaki igyekszik visszaadni Schulznak az ő valódi – a szó szoros értelmében is vett – terét. Nem sokkal később, 2004-ben lezajlott az első Schulz Fesztivál. Itt a tudományos témák mellett a művészetek is megjelentek: színházi előadások, performanszok, koncertek, kiállításmegnyitók. Azóta kétévente kerül sor erre a rendezvényre (legközelebb 2014 májusában lesz), és a schulzológusok, Schulz-fordítók, Schulzból ihletet merítő, műveit feldolgozó művészek fő fórumává vált. Magyarországról Pálfalvi Lajos műfordító, egyetemi oktató, Körner Gábor műfordító és Sajó Tamás művészettörténész, blogger látogatja a Fesztivált. Nagy érdeklődés övezi a drohobicsiak részéről is. A helyi lengyel kisebbség tagjai – bár a szervezésben, lebonyolításban nem vállalnak részt – a programokra rendszeresen eljárnak. És nemcsak a Fesztivál programjaira, hanem pl. arra az ökumenikus (római katolikus, görög katolikus és zsidó) imára, amit Schulz halálának évfordulóján, minden évben november 19-én rendeznek meg, az időnkénti filmvetítésekre és könyvbemutatókra, valamint a drohobicsi Alter Színház által szervezett projektekre. Többek között rendeztek a varsói Mozgás Akadémiája Színházzal közösen egy rendezvényt a Másfél város címen. Tehát Bruno Schulz-témájú programok hiányára nem lehet panaszkodni Drohobicsban. Azt mondhatjuk, hogy maréknyi ember – de főleg Ihor Menyok – kezdeményezésének és munkájának, lengyel szakértők, a lengyel állam, a Lengyel Könyvintézet, a kijevi Lengyel Intézet és a lublini Bruno Schulz Fesztivál Egyesület (hogy csak a legfontosabbakat említsem) anyagi és szakmai támogatásának köszönhetően jöhetett létre mindez – hogy a drohobicsiak megtudhassák, milyen fontos személy lakott a városukban, és hogy hol is laknak ők…
Viera Menyok a Schulz-emlékszoba ajtajában.
Schulz háza emléktáblával – sajnos hibás a felirat: nem nevezhető zsidó írónak, ahogy a felirat hirdeti, hiszen elsősorban lengyel volt, lengyelül alkotott.
Karaba Márta Alexandra