„Számomra az írás egyfajta intellektuális és érzelmi rébusz, egy rejtvény, egy világnézeti mód”. Barbara Klicka lengyel költőnő a Szanatórium című első regénye megjelenése alkalmából az idei Elsőkönyvesek Fesztiváljának volt a vendége. Hazájában több irodalmi díjjal is elismerték munkásságát.
A magyar olvasók még nem ismerik az Ön munkásságát. Mesélne az irodalmi tevékenységéről, illetve a regényről, amelynek köszönhetően, idén Ön is résztvevője az Elsőkönyvesek Fesztiváljának?
Barbara Klicka: Nem vagyok kezdő. Ezzel indítanék. Lengyelországban elismert költő vagyok. És ebben az értelemben még egy kicsit szórakoztat is, hogy itt újra debütálhatok, és elölről kezdhetem a kalandomat az irodalommal. Az első könyvemet tizennyolc éves koromban adtam ki, még a középiskola befejezése és az érettségi előtt. Később több verseskötetem is megjelent, és ezeket a könyveket Lengyelországban elismerik. Több fontos költészeti díjat is kaptam. Mielőtt megírtam a regényemet, színdarabokat is írtam. Az egyik darabomat a varsói Nemzeti Színházban állította színpadra egy elismert lengyel rendező, Piotr Cieplak. Tehát, már ott is megragadott valami, és kedvet kaptam a regényíráshoz. A Szanatórium – ez a címe az első regényemnek – egy kisregény, amelynek a kritikusok szerint érezhető a nyelvezetén, hogy korábban költészettel foglalkoztam. Ez egy erősen metaforikus nyelvezet, amely nagy mértékben épít különböző költői trükkökre, amelyeket általában használok, olyan kifejezésekre, amelyek ismerősek a versesköteteimből. És ez az a nyelvi kifejezésmód, amelyet ebben a prózában is alkalmaztam. Ez a könyv Lengyelország egyik leghíresebb fürdővárosában, Ciechocinekben játszódik, ahol szanatóriumok működnek, és egy fiatal nő történetét meséli el, aki az egyik ilyen szanatóriumba kerül. Ez nem egy olyan könyv, amelynek az lenne a törekvése, hogy reálisan mutassa be az ott tartózkodást. Mind Ciechocinek, mind ez a kezelés ilyen értelemben metafora. Ez inkább egy olyan könyv, amelynek az lenne a célja, hogy folytassa a szanatórium-ábrázolás irodalmi hagyományát, amit láthatunk például Bruno Schulz Szanatórium a homokórához című művében, vagy Thomas Mann-nál A varázshegyben, amelyet a Szanatóriumban is idézek.
Ez az első regénye, de ahogyan említette is az irodalmi karrierje nem ezzel a könyvvel kezdődött. Korábban versesköteteket publikált. Hogyan jött a regényírás ötlete?
Barbara Klicka: Ez magához az íráshoz való hozzáállásomhoz köthető. Tehát, nem hiszem, hogy a vers, a próza és a dráma közötti szigorú műfaji felosztás fontos lenne számomra. A prózában költői eszközöket használok, a költészetben prózai eszközöket, a drámám sem volt igazán klasszikus dráma, inkább színpadi vers, valami a vers és a színdarab között. A történetek igénylik a mesélést, és egyes történetekhez az egyik eszköz jobb, mint a másik. Ez az egyik dolog, a másik pedig az, hogy én olyan ember vagyok, aki az írást mélyen összekapcsolja a személyes szabadság érzésével. Úgy gondolom, hogy a társadalmi, a politikai és az érzelmi életben nem vagyunk ennyire mélyen szabadok. És ez jó, szerintem ez nagyon jó. És az írásban a szabadságnak ez a foka nagyon felszabadító számomra, ott elengedhetem magam, röviden: azt csinálok, amit akarok. Örülök, hogy az írás minden szegletébe elmehetek, és azt írhatok, amit csak szeretnék. Így jött a regényírás gondolata, egyszerűen az irodalom azon részén még nem voltam, és érdekesnek tűnt.
Hogyan fogadták az első regényét Lengyelországban?
Barbara Klicka: Szerencsére jól. A vélemények nagyon pozitívak voltak. Igen, azt kell mondanom, hogy jól fogadták. Film is készült belőle. Ez a film, egy jelentős lengyelországi filmiskola, a łódzi filmfőiskola hallgatóinak diplomamunkája. A Szanatórium című könyvemet hat nyelvre is lefordították. Többek között svédre, franciára, grúzra. Tehát külföldön is meglepően sikeres. Igazából igyekszem nem számítani semmire, amikor könyvet írok.
Van-e tervben újabb regény vagy marad inkább a költészetnél?
Barbara Klicka: Lesz regény. Nemsokára befejezem, már megkötöttem a szerződést a kiadóval, bármikor megjelenhet. Úgy tűnik – bár ebben még nem vagyok teljesen biztos–hogy az új regény címe Renet lesz. A Renet egy almafajta. Azt hiszem jövő év elején fog megjelenni. De ez nem jelenti azt, hogy nem csinálok más dolgokat. Tavaly kiadtam egy verseskötetet, a Szanatórium, és a másik regényem között. Dolgozom egy színháznak is. Magától alakulnak a dolgok, és én ezt hagyom. Lehetséges, hogy egyszer majd csak verseket fogok írni, vagy teljesen abbahagyom az írást, de ezt szerintem nem engedem.
És végezetül, mit jelent Ön számára az írás?
Barbara Klicka: Nekem úgy tűnik, hogy soha nem lehet tudni. Úgy értem, hogy bennem – nem tudom, hogy másnál is így van-e – valami többlet, ami kifejezést követelt. Tizenhárom évesen kerültem be egy irodalmi klubba, akkor már írtam. Az első szövegeim tizenöt évesen jelentek meg. Tehát valahogy úgy tűnik, hogy nagyon mélyen kapcsolódik hozzám, valamiféle lényeghez, amit ki akarok fejezni. Az írás számomra a szabadság érzéséhez kapcsolódik, amiről beszéltem. De ez egyfajta gondolkodásmód is a világról, mert nem hiszem, hogy az írás csak az érzelmekről szól, nem szeretem az érzelmektől teljesen mentes írást, de azt sem szeretem, ha azt feltételezik, hogy csak az érzelmekről szól. Számomra az írás egyfajta intellektuális és érzelmi rébusz, egy rejtvény, világnézeti mód. És egyben gondolkodás-, és írásgyakorlat is. Gyakorlat a gondolatok végig gondolására, vagy legalábbis arra a pontra, ahol azok összefüggővé válnak, még ha ez nem is túl szép összefüggés.
Borsi Klaudia
Barbara Klicka Szanatórium című regényéből a litera.hu oldalán olvasható egy részlet magyarul, Kellermann Viktória fordításában.