Nem tagadom, hogy előítéletekkel kezdtem bele Mikołaj Łoziński Stramer című könyvébe, tartottam attól a hangulattól, amit a két világháború és a zsidók története tartogathat, de a kétségekkel egyenlő arányú pozitív csalódás ért.
A regény egy Tarnówban élő szegény zsidó család történetét mutatja be. Ennek a családnak a története valami csodálatosan vibrál az élettől. A történetek tele vannak fordulatokkal, vidámsággal és szomorúsággal, úgy ahogy ez valóban akár meg is történehetett. Hiszen a szereplők nem tudják azt, amit mi tudunk, hogy milyen baljós sors közelít feléjük, nyugodtan lehetnek egyéniségükhöz mérten optimisták, pesszimisták vagy akár közömbösek.
A Stramer család nyolc tagja, a két szülőt és a hat gyerek mind egyéniség. A jól felépített karakterek közül mindegyik sztereotipikus alak, leírható egy-egy mondattal, de Łoziński nem zárja őket ezeknek a sztereotípiáknak a kereteibe. Domborulnak hibáik és erényeik, és reagálnak egymás hibáira és erényeire is.
Akkor jöttem rá, hogy mennyire különleges a regény kisugárzása, amikor magam kezdtem el mesélni az apa, Nathan egyik hóbortjáról, ami megragadta a fantáziámat. Ő az örök álmodó, akinek nem jó az, ami van, de nem tudja beletenni a szükséges energiát egyik projektjébe sem, hogy elérje az álmait. Ebben az epizódban kávéházat nyit a bátyjától kapott pénzből. Működik is szépen, szerényen a kávéház, csakhogy Nathan szerint nem hoz elég bevételt, ugyanis a vendégek hosszan ülnek bent, és alig fogyasztanak. Arra a következtetésre jut tehát, hogy megrövidíti a székek lábait, így kényelmetlen lesz a vendégeknek, és hamarabb fognak távozni, átadva így a helyüket másoknak. Nem érti, miért nevetnek és miért szomorúak a gyerekei, amikor elújságolja nekik „korszakalkotó” ötletét.
A felesége Rywka, az anyai szeretet megtestesülése, nem panaszkodik, megoldja az anyagi nehézségeket erejéhez mérten, és állandóan szurkol a gyerekeinek, akik jobbra-balra tévelyegnek az élet útvesztőjében. De nem földtől elrugaszkodott angyali lény, vágyik rá, hogy elmehessen moziba, meglássa a tengert, ahogy Nathan ígérgeti neki, csak előtérbe helyezi a családját, az időt és az anyagi forrásokat rájuk fordítja. A gyerekek elsősorban hozzá kapcsolódnak, a nagyzoló, nehéz felfogású, következetlen Nathannal pedig egy kivétellel mindannyiuknak rossz a kapcsolata.
Rudek a nagyszerű báty, aki az apa hiányos szerepébe belép, és gondot visel a kisebbekre és az anyjára. Rena, a legnagyobb lány, belebonyolódik egy házas emberrel való kapcsolatba. Salek, a tudós karakter és Hesio, a bohém ifjú a kommunizmus hívei és aktivistái lesznek szórólapoznak, börtönbe kerülnek, gyűlésekre járnak. Wela már egészen fiatalon testközelből tapasztalja meg az erősödő antiszemitizmust, amikor a saját barátnője írja, hogy a zsidók olyanok, mint a fagyöngy: élősködnek a lengyel társadalmon. Nusek, a legkisebb az, aki az apjára üt, a bátyjai, akik mindenben összetartanak, őt mindenből kihagyják, így őt nem vonzza be az olvasás szenvedélye, ő inkább csavarog, és az édességek hódolója lesz.
Az egyes történetek epizódszerűek, nem állják meg a helyüket önállóan, szervesen kapcsolódnak egymáshoz, amit a szerző jól beágyazott visszautalásokkal old meg. A kávéház történeténél maradva például, nem kell arról olvasnunk, hogyan kell a családnak bezárni az üzletet. A következő fejezetek valamelyikében olvasunk róla csupán, hogy Nathan az ágyat nyomja a szokásos „gyomorhuruttal”, ami olyankor jelentkezik, ha nem sikerül egy-egy vállalkozása.
Az idő nincs szigorú keretek közé szorítva, lineárisan halad előre, de főként nyelvi fordulatokból és a szereplők helyzetének leírásából tudjuk meg, hogy senki fölött sem múlik el nyomtalanul. Végigkövetjük mind a hat gyerek iskolás korát, felnövését, és betekintést kapunk felnőtt életükbe. Hat testvéren keresztül minden felvonultatható, ami a két világháború között egy zsidó család szempontjából érdekes lehet. Ugyanakkor sokkal hangsúlyosabb az, hogy egy családról van szó, és ez a család történetesen zsidó. Annál is inkább csak történetesen zsidók, mert bár szinte mindannyiuk neve a zsidó hagyományokból táplálkozik, otthon lengyelül beszélnek, a zsinagógába nem igen járnak, és maguk is kerülik a „kaftános” ortodox zsidókat.
A római számmal jelölt részekben a különböző családtagok nevével ellátott fejezetek vannak. Olvasás közben nem volt teljesen világos, mi az összefüggés az egymás után következő nevekben, hiszen nem ciklikusan ismétlődnek. A könyv végén található tartalomjegyzék alapján utólag rakható össze a kép, hogy az egymáshoz való kapcsolatuk alapján szerepelnek az egyes szereplők egy-egy nagyobb részben együtt. Annál is inkább az átfogó képen van a hangsúly, mint közvetlen tartalom megjelölésen, mert a fejezetek nem feltétlenül szólnak olyan arányban a címben feltüntetett szereplőről, mint amit várnánk.
Tarnów Lengyelország déli területén helyezkedik el, így egy-két magyar vonatkozással is találkozhatunk. Telente megjelenik egy magyar gesztenye árus Pécsről, akivel természetesen kapcsolatba kerülnek a testvérek. Egyébként „A magyar” is akcentus nélkül beszéli a jiddist. Ezen kívül Nathan egy „egri óbort” tartogat otthon valamilyen jeles alkalomra. A jeles alkalom a kávéház megnyitásának előestéje lesz, de akad némi bonyodalom is az ünneplés körül.
A történet keretét, ahogy a család keretét, a szülők adják. Az ő házasságuk történetével kezdődik és az ő halálukkal ér véget a könyv. Az élet azonban – ahogy az már lenni szokott - megy tovább, a testvérek sorsa nyitva marad, csak elképzeléseink lehetnek, nagyjából merre vetődnek a világban.
Ezt a nyomasztó, mindannyiunk számára ismert témát Mikołaj Łoziński szakértelemmel és empátiával veszi kézbe. Magukkal sodornak a történetek, nincs benne tanító szándék, és nagyszerűen sikerült megragadnia, hogyan hatnak egymásra az emberek egy családban. Ajánlom ezt a regényt azoknak, akik szívesen olvasnának egy jó család regényt, ami történetesen egy két világháború közti zsidó családról szól.
Szesztay Anna
Mikołaj Łoziński: Stramer, ford.: Hermann Péter, Poligráf kiadó, 2022., 280 oldal, 3000 Ft
