NATHAN
Rywka miatt jött vissza Amerikából. Azt mondta, négy éven keresztül minden nap a lányra gondolt, végül aztán megvette a visszafelé szóló hajójegyet. Arról nem beszélt, hogy egy vasa sem volt, amikor visszajött, és még a jegyre is a bátyjától kellett kölcsönkérnie a pénzt. Viszont állandóan előszeretettel kevert a beszédébe amerikai szavakat, amiket a családban nem értett senki.
Amerikából egy rézcsatos bőrövet hozott. Bátyja búcsúajándékát a hazaútra. A New York-i kikötőben összeölelkeztek, és többé nem látták egymást. Az öv lyukainak elhasználtságából nyomon követhő volt, hogyan változott az alakja az évek során. Nathan maga sem hitte el, hogy régen milyen vékony volt.
Akárcsak apja és nagyapja, szemre birkózónak látszott. Öreg birkózónak. Válla széles, nyaka alig látható, mellkasa előredülledt, mint a kakasé. Büszke volt rá, hogy a városban „Boss”-ként emlegetik.
Ha az utcán megkérdezték tőle, mi újság, azt felelte:
– A helyzet jó, de nem reménytelen. Megpöccintette a kalapját, és továbbment.
Pár havonta jött levél New Yorkból. Ben azt írta, egyelőre, sajnos, el kell halasztania tarnówi utazását. Most nem hagyhatja ott a papírboltot. Kezdődik a tanév, és túl sok a megrendelés. El kell bocsátania egy megbízhatatlan női alkalmazottját, és még nem talált a helyére újat, aki becsületes. Nemsokára itt a karácsony, a keresztények ünnepe, az ajándékozás ideje, és nálunk nem csak zsidók vásárolnak! A felesége megint megbetegedett. Válság tört ki, ha most itt hagyná a boltot, nem volna miért visszajönnie Amerikába. De hazavágyik, és azt tervezi, jövőre. Már alig várja, hogy megismerhesse Rywkát, a fiait meg a lányait.
Szülőként ti tudjátok a legjobban, mire van szükségük, úgyhogy vegyétek meg a nevemben.
A céges papírra írott (BEN STRAMER GENERAL MERCHANDISE, 33 Grand St, NY) és háromba hajtogatott levélbe zöld bankókat csúsztatott.
Azonkívül vékony lila papírral körül is hajtogatta, hogy ne lássék, mi van benne. A papírtól minden alkalommal elszíneződtek a bankjegyek, a borítékból kikerülve zöldeslilák lettek, Rywka pedig kénytelen volt őket óvatosan átmosni, majd a konyhai tűzhely fölött megszárítani.
Nathan csak a borítékon lévő amerikai bélyegeket adta oda a gyerekeknek. A dollárokat eltette.
– Folyton dolgozok, nincs hát időm pénzt keresni – magyarázkodott a feleségének.
És várt. Várt, várt, várt. Hogy akadjon egy jó üzlet. Olyan üzlet, amely megváltoztatja a Stramer család életét. Kiemeli őket a Goldhammer utca legvégén lévő apró konyhás, egyszobás földszinti lakásból, és felviszi a családot jó magasra, csak a legfelső emeleten rakja le őket valamelyik ólomüveg allakú lépcsőházas bérházban, elegáns lengyel-zsidó kerületben, lehetőleg Tarnów büszkesége, a villamos megállójához közel. Tágas, sokszobás, magas lakásban, ahol van vécé meg folyóvizes fürdőszoba, van villany, és virágok díszlenek a balkonon.
Volt egy rövid időszak, amikor úgy látszott, mindez teljesül. Akkor épp egy egész vagon gyantát vásárolt meg olcsón. Azt mondták neki, a hegedűsök ezt használják a vonó szőrének bedörzsölésére. Honnan tudta volna, hogy Tarnówban olyan kevés a hegedűs? Végül ő maga vett hegedűt, és ráparancsolt Salekra, akiről Rywka mindig azt mondta, szép hosszú ujjai vannak, hogy játsszék.
Noha nem volt koncerten vagy operában soha, képzeletben már ott látta hétéves fiát a krakkói, sőt a bécsi színpadokon. Rywkának is az ment a legkönnyebben, hogy kicsiny szmokingban, csokornyakkendőben és borzas göndör hajjal képzelje el a fiút. A testvéreivel ellentétben, nem szeretett se verekedni, se koszolni.
– Nesze – mondta Nathan, és átnyújtotta a hangszert. – Egy híres hegedűs még egyetlen családnak sem ártott meg.
És köztudott, mennyit lehet a jegyeken keresni. De ebből sem lett semmi. Igaz, párszor elküldte hegedűórára egy lengyel tanárnőhöz. Csakhogy valóban elment-e oda Salek? Mert valahányszor vendégek jöttek, és Nathan megkérte, adjon egy „kis koncertet”, Salek húzódozott. Míg aztán fél év elteltével Nathan már nem kérte, hanem parancsolta, hogy „tüstént hozza elő a hegedűt”.
A fellépés után hallgatott.
Csak amikor a vendégek elmentek, akkor mondta, alig látható nyakán ülő fejét csóválva:
– Goddammit!
Nem értette senki, hozzátette hát:
– Kidobott pénz.
Aznap nyúlt először a nadrágszíja helyett a vonóért. Legalább jó lesz valamire! És valóban így lett. Egyáltalán nem kellett erőset ütnie, Salekot olyan hangok hagyták el, amelyeket az imént a „kis koncert” alatt a hegedűjéből maga is előcsalogatott. Munkájában, a zsidó hentesbolt kasszájánál is élete üzletére várt Nathan. Ezért esett meg, hogy kavargó gondolatai, tervei és az aprólékosan kiszámolt eljövendő haszon közepette rosszul adott vissza a kuncsaftoknak.
– Shit – mondta, ha a nap végeztével pénz hiányzott a kasszából.
De az is előfordult, hogy túl sok volt a pénz. Ilyenkor nem mondott semmit, csak diszkréten nadrágzsebébe dugta a különbözetet.
Gyerekeim vannak – gondolta.
Amikor végre eljött az ideje, a legszívesebben úgy szaladt volna haza a munkából. Útközben bevásárolt. Otthon egy pillanatra sem ült le. Segített
Rywkának elkészítenie az ételt. Vacsora közben kikérdezte a gyerekeket, mi újság az iskolában. Más lapra tartozik, hogy nem volt türelme meghallgatni. De legalább kérdezett – gondolta Rywka. Aztán Nathan arra kérte, üljön le, és pihenjen. Ő pedig leszedte a tányérokat, felgyűrte az inge ujját, és a vájdlingban elmosogatta az edényeket.
Csak miután befejezte, a gyerekek meg már aludtak, akkor vette elő az ágy vaslábából a dollártekercseket.
– Az az érzésem, ezúttal sikerülni fog. Ez most bejön. Rywka nem mondott De Nathan tudta, mire gondol.
A legutóbbi üzletnél mért nem jutott eszedbe, hogy legalább egy gyertyát megnézz alaposan?
Nem akarta vesztegetni az időt, félt, hogy a többi kereskedő megelőzi, hogy valaki magasabb árat ajánl. De leginkább attól félt, hogy az árus, aki egyenesen Kołomyjából jött idáig, rájön, mennyibe kerül a gyertya Tarnówban, és leesik neki, hogy potom áron adja a magáét. Nathannak gyorsan kellett cselekednie.
Ilyen alkalom már biztos nem lesz több. Négyszer olcsóbb gyertya, mint a híres zsidó Méhecske gyáré, az összes tarnówi templomot ellátta! Sőt talán a krakkóiakat is. Így hallotta, de nem tudta, igaz vagy reklám. Amúgy azt is hallotta, hogy a tulajdonos, a Szpilman úr titokban pénzeli a szocialistákat. De ez meg lehetett a Méhecske konkurensei által terjesztett ellenreklám is.
Nathan fizetés közben egy pillanatra még szélhámosnak is érezte magát. Esetleg meg kellene toldania valamennyivel ennek a szerencsétlen kołomyjai árusnak, vagy legalább meg kéne hívnia ebédre? De az érzést rögtön fel is váltotta a sajnálkozás, hogy nincsen az árusnak több eladnivalója. Akkor talán mégsem érdemes.
Így válaszolt Nathan gondolatban a kérdésre, amelyet fel sem tett neki Rywka.
Ültek egymással szemben a kissé billegő konyhaasztalnál, a padló egyenetlen volt, nyilván megint kicsúszott a pecek az asztalláb alól. Nathan szokás szerint a cipőjével próbálta visszagyömöszölni. Nem sikerült, lehajolt tehát, megkereste a fadarabot, és a helyére rakta. Holnap reggel, világosban végre megpucolja és odaragasztja – határozta el magát.
Mind a ketten tudták, hogy Rywkát semmilyen magyarázkodás nem győzi meg, és bizonyára ezért beszélgettek szavak nélkül. Vagy talán egyszerűen nem akarták a gyerekeket felébreszteni? Csak nézték egymást, de Nathannak így is úgy tűnt fel egy pillanatra, hogy Rywka világos szemében az asztalon égő egy szál gyertya helyett azt a megvásárolt ezret látja viszont, amelyekből hiányzott a kanóc.
Mit számít, hogy amikor rájött, azonnal kirohant a pályaudvarra, és utolsó pénzén peronjegyet vett? A vonat a kereskedővel és Nathan folyvást lilás dollárjaival együtt rég elindult Kołomyjába. Nathan sokáig állt a peronon az emberek között, és érthetetlen amerikai szavakat ismételgetett, mielőtt bevallotta volna Rywkának, mi történt. Este pedig a csukott ablak ellenére is kihallatszott a gyerekei sírása a Goldhammer utcára.
Aztán ágyba feküdt, és egy hétig fel sem kelt dolgozni. A hentesboltban Rywka ugyanazt mondta, amit a gyerekeknek:
– Nathan megbetegedett, gyomorhurutja van. Ezúttal másképp lesz – mondta Nathan
Rywkát nem hatotta meg, hogy megint úgy csillogott a férje szeme, mint akkor, amikor megismerte. Néha csak azon csodálkozott, honnan veszi a hullámszerűen jövő-menő energiáját. Egyszer meg is kérdezte Nathantól.
– Amerikából hoztam – válaszolta.
Ilyenkor Rywka a tengerre gondolt, amelyről Tarnówba visszatérve mesélt neki. Ott is hullámverés volt, jött és ment a víz. Ritkán volt olyan nyugodt, mint Rywka.
– Inkább ott a tengeren kaptad el – Mindenesetre határozottan jobban szerette, ha nem New Yorkról, hanem a tengerről és a nagy hajókról mesélt. Megnyugtatta. Szerette elalvás előtt maga elé képzelni.
----------------------------------------------------------------------------------------------
Mikołaj Łozinski: Stramer, ford.: Hermnann Péter, Poligráf Kiadó, 2022., 284 oldal, 3000 Ft
