Barátaim, tragédia történt. Kitört a háború. Engem is, mint a legtöbb normális embert, fájdalommal tölt el az ukránok sorsa. Ukrajnában vannak barátaim, tanítványaim, kollégáim, nézőim és számomra ismeretlen emberek, akik most bátran harcolnak nem csak a földjükért és családjaikért, de harcolnak az igazságért, a fényért és a szeretetért és ami a legfontosabb, mindannyiunkért. Igen, mindannyiunkért. A civilizációnkért.
Mert a ma felvetett fő kérdés az, hogy mi a mi fajunk, a Homo sapiens? Állatok vagyunk? Könyörtelen gépek? Kik vagyunk? Emberek? És ha emberek vagyunk. Emberi lények a legmagasabb szintű kifejeződésükben. Ha ember vagyok, a legmagasabb antropológiai értelemben, mit jelent ez? Ez most a kérdés. És az én személyes válaszom erre a kérdésre így szól. Tudatosan élő, intelligens és szellemi lény vagyok. Olyan, aki képes a szeretetre. Olyan, aki képes az együttérzésre. Olyan, aki képes segíteni. Olyan, akinek megadatott a legfőbb érték –a Fény hordozása. És ez a legfontosabb tanulság, amit ebből a tragédiából levonhatunk, és ez a legnagyobb jutalom, amit a történtekből levonhatunk, minden pokol és rémálom ellenére.
Varsóban élek. És itt Lengyelországban, egész nap segítjük ukrán testvéreinket. Fáradhatatlanul megteszünk mindent, ami a fizikai, morális és szellemi erőnkből telik. Segítünk az ukrán színészeknek, rendezőknek, színházi dolgozóknak és arra törekszünk, hogy amennyire csak tudunk, segítséget nyújtsunk mindenkinek, akinek szüksége van rá.
Együtt szenvedünk az egész ukrán néppel, habár, természetesen a mi szenvedésünket nem lehet összehasonlítani azok szenvedésével, akikre most az orosz agresszor bombái hullanak. Nem akarok sokat írni sem Putyinról, sem pedig az orosz hatalomról, mert ezek az emberek ezt sem érdemlik meg. És őszintén sajnálom őket, mert amit tettek és tesznek, az hihetetlenül gonosz poklot teremt, ahová végül majd ők maguk kerülnek. A pokolban ők vannak. Mert a pokol nem olyan hely, ahol bombák hullanak és emberek halnak meg, ott tragédia van, ott fájdalom van, de ott van a Fény is, amely az ártatlanul szenvedők lelkéből árad, akiknek oldalán az igazság áll – az élet legfőbb igazsága. De a pokol a sötétség az emberi lélekben, ami körülveszi az emberi lényt és elzárja a hozzáférést a Fényhez, a szeretethez és a bölcsesség Felsőbb erejéhez. Az ilyen pokol a legfélelmetesebb, ami velünk történhet. Isten ments, hogy ez történjen velünk.
Ma azok az emberek, akiknek a szívében ez a pokol keletkezett, az orosz zászló alatt harcolnak és oroszoknak nevezik magukat. De van-e a gonosznak nemzetisége? Van-e a sötétségnek nemzetisége? Van-e az Ördögnek nemzetisége? Hihetetlenül bátor emberek vannak most Oroszországban, bátor emberek, akik az életüket kockáztatják (és ezek nem hangzatos szavak, hanem valóság), és mindent megtesznek azért, hogy valahogy megállítsák ezt az őrületet, mindent megtesznek azért, hogy hordozzák a fényt és segítsenek azoknak, akiknek segítségre van szükségük, és ma kisebb-nagyobb mértékben mindenkinek szüksége van erre a segítségre.
A barátaim a Dozsgy tévétársaságtól vagy az Eho Moszkvi rádióállomástól az utolsó pillanatig kockáztatják a saját és a családjaik életét, hogy közöljék az igazságot a háború borzalmairól és az orosz hatalom gonosztetteiről. Most nincsenek ilyen lehetőségeik, mert az összes ellenzéki (értsd: becsületes) médiát megszüntették Oroszország területén. De a becsületes és lelkiismeretes emberek még mindig az utcára vonulnak, tudván, hogy le fogják őket tartóztatni, a bátor újságírók még mindig megpróbálnak beszélni a Putyin-kormány szörnyűségeiről, kihasználva minden megmaradt lehetőséget, amelyek valójában már majdnem elfogytak.
Manapság állandóan azt kérdezik tőlem, miért hallgat a ti orosz népetek? Miért támogatja az orosz nép Putyint, vagy miért törekszik arra, hogy semleges legyen? Arról van szó, hogy nem létezik olyan, hogy „orosz nép” a maga társadalmi és politikai értelmében. Oroszország területén 140 millió ember él, és ezek az emberek különböző nemzetiségűek, és ami a legfontosabb, teljesen különböző etikai és morális értékekkel rendelkeznek. Az „orosz nép” fogalma nem egységes. Vannak emberek, akik fejlődésük, erkölcsi, pszichológiai, spirituális fejlettségük alapján így vagy úgy gondolkodnak, és ilyen vagy olyan tetteket és cselekedeteket hajtanak végre. A világ már rég nincs felosztva népekre és nemzetekre. Ez a választóvonal már régóta az egyes embereken belül húzódik.
Azt mondani, hogy az orosz nép nem tesz semmit, vagy támogatja Putyint, semmit sem jelent. Mert az orosz emberek közé tartozom én is, aki az elmúlt időszakban napi 20 órában segítem az ukránokat, ilyenek a barátaim is, akik az életüket kockáztatják és megtesznek mindent, ami az erejükből telik. És igen. Oroszország ebben a pillanatban szörnyű dolgokat tesz – gyilkolja az ukrán testvéreit, de megismétlem, mi ez az „Oroszország”? Putyin? A hatalom? Ez Oroszország? Ezek a szörnyű emberek Oroszországot csak pajzsként használják, hogy megtegyék azt a gonoszságot, amit most tesznek. Nem mentesítem magam a felelősség alól azért, ami történt és történik. A 2000-es évek elején a mi művészgenerációnk túlságosan el volt foglalva a karrierjével és a művészetével, szándékosan elválasztva magát a politikától, tévesen azt gondolva, hogy a művész kívül áll a politikai hiábavalóságokon, és ez vezetett egy őrült orosz elnökhöz, aki képes volt ezt az egész rémálmot megteremteni. De vajon igazságos lenne-e velünk, az orosz útlevéllel rendelkezőkkel és az orosz nyelvet beszélőkkel szemben, ha ugyanazt az agressziót és gonoszságot alkalmaznák velünk szemben, mint amit a putyinisták ma az ukránokkal szemben, és ami a legfontosabb, ezt a gonoszságot a saját népükkel szemben?
Hatalmas tragédia érte Ukrajnát. Hatalmas tragédia érte Oroszországot. Ezért arra kérlek titeket, litván barátaim, akik valamikor szintén az orosz megszállás áldozatai voltatok, hogy ne kössétek össze a Szovjetunió kommunista rendszerét, Putyin rendszerét, az ukrajnai háborút támogató oroszokat azokkal, akik orosz állampolgársággal rendelkeznek és beszélik az orosz nyelvet, mert mint ti, ők is felszabadító harcot vívnak a zsarnokság, gonoszság és agresszió ellen. Annál is inkább, mert ők (mi), mindannyian a legfontosabb dologról beszélünk és írunk – a Fény győzelméről a Sötétség felett.
A Sötétség törvénye az, hogy agresszióval csalogat be a saját területére, és azáltal, hogy agresszívvé teszi az embert, a szívébe hatol. Mert amikor agresszívek vagyunk, automatikusan a Sötétség oldalán állunk, még akkor is, ha azt gondoljuk, hogy ellene harcolunk. A Sötétséggel tilos küzdeni, a Sötétséggel tilos harcolni, a Sötétséget csak egy módon lehet legyőzni – a Fény segítségével. A Fény legyőzi a Sötétséget. És ahogy János apostol mondta: „És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt”. Sugározzuk együtt mindannyian a Fényt, amely előbb-utóbb kétségtelenül eloszlatja a Sötétséget.
Ivan Viripajev, orosz-lengyel dramaturg, rendező
Gajdos Nárcisz fordítása
Iván Viripajev: Irkutszki származású, ma már Varsóban élő rendező, drámaíró. Először Irkutszkban, majd Moszkvában tanult. Mára már elmondhatjuk, hogy világszinten ismert drámaíróról beszélünk, itt, Magyarországon is több színházban színpadra állították műveit. Viripajev színdarabjaiban legtöbbször a szeretet, a megbocsátás, Isten és az emberben rejlő isteni csoda, tehát újfent a szeretet áll a középpontban. Ahogyan ő maga fogalmaz: „…mindannyian a legfontosabb dologról beszélünk és írunk – a Fény győzelméről a Sötétség felett.”
A levél eredetileg, a delfi.ru oldalon jelent meg, 2022.március 6-án.
